2025. április 1., kedd

„AMIKOR A DIKTATÚRA TÉNNYÉ VÁLIK, A FORRADALOM JOGGÁ” – ÚJRA TÜNTETNEK BUDAPESTEN, ESTE NEGYED 9-IG NÉGY HIDAT IS ELFOGLALTAK

NÉPSZAVA
Szerző: NÉPSZAVA
2025.04.01.


Az Erzsébet hídon addig tartott a tiltakozás, amíg az aggregátorból el nem kezdett fogyni a benzin. Ezután jött a Szabadság híd, a Petőfi híd és a Margit híd, a jövő héten pedig már 24 órás demonstráció lesz. Több száz ember vonul a belvárosban.


Egymás után már a harmadik kedden vonultak az utcákra tüntetők Budapesten, tiltakozásul a gyülekezési jog korlátozása, vagyis a fideszes parlamenti kétharmad által két hete, március 18-án elfogadott törvénymódosítás ellen. Kezdésre, délután 5 órára ma körülbelül 300-400 ember jelent meg, az Erzsébet hídra fél 5 körül már nem lehetett autóval felhajtani a Döbrentei tér felől. A tömegben lehetett látni repülő zebralufit, a Momentum Mozgalom 40 aktivistája füstgyertyákkal érkezett. Sokan jöttek az Astoria felől, délután 5 óra 10 perckor már körülbelül ezerfősre duzzadt a tömeg, fél 6-kor már 2-3 ezren lehettek. A színpadot az Erzsébet híd budai hídfőjénél állították fel.

Lezdéés előtt először azt a Palotás Jánost sikerült megszólítanunk, ő nem ért egyet azokkal a kritikákkal, hogy ezek a tüntetések Orbán Viktor érdekeit szolgálják. Szerinte az a baj, hogy ez azoknak a gondolkodására hasonlít, akik a Fidesz környezetében vannak. – Magyar Péter téved, amikor azt mondja, ez a téma egy gumicsont. Ezzel együtt nagyon jó, hogy ő is járja a saját megtervezett útját, de nem feledkezhet meg arról sem, hogy kormányváltást ma körülbelül 4,6 millió ember akar. Ebből az ő tábora egyelőre csak 2,5 millió körül van, de a többi 2 milliót sem lehet csak úgy leváltani. Bízik benne, hogy előbb-utóbb megváltozik a Tisza véleménye, ahogy ez már sokszor megtörtént – fejtegeti a volt parlamenti képviselő. most nyilatkozik a sajtónak...

TELEX: ELFOGLALTAK NÉGY HIDAT BUDAPESTEN A TÜNTETŐK, ESTE KILENCIG NEM ENGEDNÉK ÁT A FORGALMAT

TELEX
Szerző: Telex
2025.04.01.


- Zsinórban harmadik kedden tüntet Hadházy Ákos és a Momentum a gyülekezési jog korlátozása és a Pride betiltása ellen Budapesten.

- Hadházy Ákos szerint addig kell tiltakozni, amíg nem vonják vissza a gyülekezési törvény módosítását. Jövő hétre pedig 24 órás tüntetést jelentett be a rendőrségnek.

- Lengyel Tamás színművész szerint a Pride betiltása csak a kezdete annak, hogy lépésről lépésre mindenkit kirekesszenek, aki nem bólint rá arra, amit a hatalom diktál.

- Perintfalvi Rita teológus úgy fogalmazott: Orbán új Deák Ferenc is lehetett volna, de megélhetési újfasiszta és színváltó kommunista lett.

- A beszédek után a Momentum felhívására elindult a tömeg, és este nyolcra elfoglalták a Szabadság hidat, a Petőfi hidat és a Margit hidat is

- Orbán Viktor pénteken arról beszélt: nem normális, ha az ellenzék hidakat foglal el, és a miniszterelnök törvényben garantálná a nem tüntetők érdekeit...


ÉLŐBEN A GYÜLEKEZÉSI JOG KORLÁTOZÁSA ELLENI HÍDFOGLALÓ TÜNTETÉSRŐL | 24.HU

24.HU
Szerző: 24.HU
2025.04.01.



ÉLŐBEN A GYÜLEKEZÉSI JOG KORLÁTOZÁSA ELLENI HÍDFOGLALÓ TÜNTETÉSRŐL

MAGYAR PÉTER ORSZÁGJÁRÁSA - A NEMZET HANGJA MAI ESEMÉNYEI

MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER
2025.04.01.







ÉLŐ: FOLYTATÓDNAK A TILTAKOZÁSOK A GYÜLEKEZÉSI TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSA ELLEN

PARTIZÁN
Műsorvezető: GULYÁS MÁRTON
2025.04.01.



Hadházy Ákos ígéretének megfelelően egy hét után ismét hídfoglalást hirdetett, a tüntetők így kívánják rákényszeríteni a kormányt a gyülekezési törvény módosításának visszavonására. A demonstrációról élőben tudósít Gulyás Márton.

KÖZBIZTONSÁG: A FIDESZ ROMBOL, MAJD MÁSOKAT VÁDOL!

JÁMBOR ANDRÁS VIDEÓ
Szerző: JÁMBOR ANDRÁS
2025.04.01.



A Fidesz megint a régi trükkjét alkalmazza: szétver egy intézményt, majd az ellenfeleire keni. Ez a helyzet a közbiztonság kérdésével is. Erről beszéltünk Pikó Andrással, Józsefváros független polgármesterével! 

A Fidesz 10 ezer rendőrt vezényelt ki Budapest területéről, szétverte a szociális intézményeket és folyamatosan uszít a drogprevenciós szakemberek ellen. 

Eközben Józsefvárosnak évi 400 millió forinttal kell támogatnia a rendőrséget, egy állami szolgáltatást! És a fideszes megmondóembereknek még van képük az önkormányzatra fogni a droghelyzet súlyosságát, miközben ők már 2020-ra drogmentes Magyarországot ígértek! 

Számodra mi a legfontosabb probléma Józsefvárosban? Írd meg nekem itt és én beviszem a Parlamentbe! https://szikra.jamborandras.hu/forms/...

GYABRONKA JÓZSEF: TIZENÖT ÉVE MINDEN NAP AZT ÉRZEM, HOGY HASBA RÚGNAK

KLUBDÉLELŐTT / KLUBRÁDIÓ
Műsorvezető: KUN ZSUZSA
2025.04.01.



Gyabronka József Jászai Mari-díjas színész épp ötven évvel ezelőtt, 1975-ben végzett a Színművészeti Főiskolán. Azt követően több színházban megfordult, mint társulati tag, de már régóta szabadúszó. Csak olyan darabokban, filmekben játszik, amelyeknek a mondanivalójával egyetért. Az a színész, akit nagyon elkeseríti a hazánkban uralkodó politikai helyzet, például ami március 15-én, a Nemzeti Múzeum előtt történt. Azt vallja, a színésznek, a művészetnek az a szerepe, hogy történjék bármi, meg kell és be kell mutatnia a társadalmi valóságot. Talán ezért is alakult úgy, hogy az utóbbi években elsősorban társadalomkritikus előadásokban szerepel. Ilyenek, Alighieri Dante: Pokol, 12 dühös ember, Hannibál tanár úr, Emberszag…

TISZA PÁRT VS. FIDESZ-ZOMBIK – AVAGY POLOSKAIRTÁS LUMPENPROLI MÓDRA | 4ÖLTÉS

4ÖLTÉS /4FAL
Szerző: FÜZI VIKTOR
2025.04.01.



A Tisza Párt a fideszes söpredék permanens ostroma alatt áll az utcákon. Orbán Viktornak pedig esze ágában sincs úgy tenni, mintha tízmillió magyar miniszterelnöke volna.

Fejezetek: 

00:00 Bevezetés 
00:42 Mit tojt a húsvéti nyuszi... 
1:27 "Hívjá' rendőrt!" 
02:40 Az egri ütlegelő 
03:43 A pesterzsébeti pultrugdosó 
05:18 A politika és az alvilág büszkén pózol együtt 
06:29 Orbán Viktor lumpenproli kabalája: Bede Zsolt 
09:28 A propaganda agyparazitái kikelnek 
10:18 Kormányváltó szándék = hazaárulás 
11:49 Pörögnek az események... 
12:17 Az ország legutolsó gazembere 
12:44 A settenkedő diktatúra 
15:07 Zárszó

MILLIÁRDOK MENTEK EL FESTMÉNYEKRE, AZ ALKALMAZOTTAK ÉS ROKONAIK NYARALTATÁSÁRA AZ MNB-NÉL

TELEX
Szerző: BÁNÁTI ANNA
2025.03.31.


Március 19-én az Állami Számvevőszéknek három olyan jelentése is megjelent, ami többé vagy kevésbé kapcsolódik a Magyar Nemzeti Bankhoz. A legnagyobbat az MNB alapítványi vagyonának felhasználásáról szóló jelentés ütött, az ÁSZ ugyanis hatalmas vagyonvesztést és más súlyos problémákat azonosított, de a Számvevőszék egy külön jelentésben ellenőrizte a jegybank működésének szabályszerűségét is. A jelentés egyik megállapítása szerint rendkívül túlárazottan készült el az MNB új székháza, ráadásul az elköltött pénz több mint 80 százaléka ugyanannál az érdekkörnél landolt. A jelentés azonban ezen túl is bőven tartogat még új információt arról, hogyan működött az MNB az elmúlt években.

Az ÁSZ konklúziója az, hogy nem csak a székházfelújítással, másféle kiadásokkal sem igazán spórolt az MNB: milliárdok mentek el az alkalmazottak és rokonaik nyaraltatására, szobrokra, festményekre, és az alapítványhoz hasonlóan itt is voltak problémák az átláthatósággal.

Nem igazodott az ország pénzügyi helyzetéhez

A Magyar Nemzeti Bankról készített ÁSZ-jelentés a 2020 és 2024 közötti időszakban a jegybank alapfeladatai közé nem tartozó tevékenységek – a székház felújítása, más ingatlanügyletek, kép- és szoborvásárlások – pénzügyi aspektusait vizsgálta. Ahogy korábban írtunk, ez a jelentés nem kapott eddig akkora visszhangot, mint a másik két vizsgálat: érthető, hiszen hiába lehetett már régóta sejteni, az MNB-alapítvány és a kecskeméti Neumann János Egyetem Optima-kötvényekből való bevásárlásának ügyében sok tíz- és százmilliárdos összegek váltak köddé, és rengeteg az olyan kérdés, amelyekre talán évek múlva sem kapunk választ. Azonban a harmadik jelentés is nagyon erős.

Elsősorban azért, mert az ÁSZ megállapításai alapján az elmúlt években nemcsak az MNB-alapítvány nem tudott bánni a pénzzel, de sok esetben maga az MNB sem.

Az ÁSZ jelentés egyik kiindulópontja az MNB alapokmánya, amely kimondja, hogy a jegybank működését a tervszerűségnek, a jogszerűségnek, az átláthatóságnak, a hitelességnek, a szabályozottságnak és a takarékosságnak kell jellemeznie, és felelős költséggazdálkodásával példát kell mutatnia a közpénzügyek hatékonyságának javításában. A jegybank ráadásul olyan sajátosságokkal rendelkezik, ami eltér más gazdálkodó szervezetekétől, például az igénybe vehető forrásoknál nincs konkrétan meghatározható „plafon”, vagyis a tervei, céljai megvalósításához a pénzügyi források gyakorlatilag „korlátlanul” rendelkezésre állnak, emeli ki az ÁSZ.

Az ÁSZ ellenőrzése ezeket a problémákat állapította meg:

- Az MNB gazdálkodása az ingatlanberuházásoknál és -felújításoknál pazarló volt, vagyis ahogy a jelentés fogalmaz, „nem teljesítette a takarékos működés követelményét”. Az ÁSZ külön kiemeli a koronavírus-járvány szerepét: a pandémia után minden gazdasági szereplő és az államháztartás is igyekezett visszafogottan gazdálkodni, az MNB viszont „nem igazodott az ország, az állami intézményrendszer általános pénzügyi helyzetéhez, jellemző gazdálkodási folyamataihoz”.

- Sőt: az MNB a saját pénzügyi helyzetét, „a rendkívül jelentős számviteli veszteségét” se vette figyelembe a döntéseikor, a beruházások hosszú távú, veszteséget növelő hatásait nem értékelte, és elmulasztotta a takarékossági intézkedéseket.

- Mindezek mellett az MNB az ingatlanberuházások és -felújítások megvalósításakor olyan döntéseket hozott, melyek gyengítették, gátolták a gazdálkodása felett kontrollt gyakorló szervezetek tevékenységét. Az ÁSZ szerint a jegybank nem volt elég transzparens, például nem mutatta be a beruházási terveket, a pénzügyi hatásokat a kontrollt gyakorló szervezeteknek.

De nézzük a megállapításokat részletesen!
...

TUDTAD, HOGY AZ ELSŐ TRUMP KORMÁNY IDEJE ALATT MÁR FIGYELMEZTETTÉK MAGYARORSZÁGOT, HOGY ORBÁN VIKTOR EGYRE INKÁBB ELTÁVOLODIK A NYUGATI DEMOKRÁCIÁTÓL, MIKÖZBEN KISZOLGÁLTATJA AZ ORSZÁGOT MAGÁT MOSZKVÁNAK?

FACEBOOK
Szerző: Nikoletta DrWalt
2025.03.07.


Tudtad, hogy az első Trump kormány ideje alatt már figyelmeztették Magyarországot, hogy Orbán Viktor egyre inkább eltávolodik a nyugati demokráciától, miközben kiszolgáltatja az országot magát Moszkvának?

Már Donald Trump első (!) elnöksége alatt, 2017-ben is egyértelmű figyelmeztetések érkeztek az Egyesült Államokból, hogy Magyarország egyre inkább kiszolgáltatja magát Oroszországnak. A Trump-kormányzat többször is élesen bírálta Magyarországot amiatt, hogy az Orbán-kormány orosz befolyás alá sodorja az országot. a Trump-kormányzat jelezte a NATO és az USA biztonsági aggályait, hogy Orbán Viktor politikája nemcsak a magyar demokráciát és Magyarország szuverenitását veszélyezteti, hanem közvetlenül az USA és a NATO biztonsági érdekeit is sértheti! ( https://www.congress.gov/.../CHRG.../CHRG-116jhrg36090.pdf )

Az egyik legnyilvánvalóbb példa Magyarország orosz befolyás alá kerülésére a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) budapesti letelepedése. Ez az egykori szovjet pénzintézet teljes diplomáciai mentességet kapott Magyarországon: Az Országgyűlés olyan törvényt fogadott el, amely teljes mentességet biztosított a bank számára a magyar hatóságok ellenőrzései alól, valamint adó- és járulékmentességet élvezett, és vendégei szabadon léphettek be Magyarországra. ( https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=a1900011.tv ) Ezek a kedvezmények aggodalmat keltettek, mivel felmerült a gyanú, hogy a bank az orosz kormány vagy titkosszolgálat trójai falova lehet, ezért kapta a "kémbank" elnevezést is. Az USA külpolitikai vezetői egyértelműen jelezték, hogy a bank jelenléte a magyar kormány által biztosított mentességek miatt példátlan biztonsági kockázatot jelent Közép-Európa, az Európai Unió és az Egyesült Államok számára. ( https://www.direkt36.hu/orban-megigerte-az-usa-nak-nem.../ )

De itt a legkézenfekvőbb példa az energetikai és a gadasági kiszolgáltatottságra: a Paks II atomerőmű bővítése nem csupán az orosz Roszatom irányítása alatt zajlik, hanem majdnem teljes egészében orosz hitelből finanszírozzák (A beruházás összköltsége 12,5 milliárd euró, amelyből 10 milliárd eurót Oroszország állami hitel formájában biztosítja, míg a fennmaradó 2,5 milliárd eurót a magyar állam finanszíroz.). Ez azt jelenti, hogy Magyarország gazdaságilag kiszolgáltatott lesz és marad is Moszkvának, amely meghatározó befolyással lesz a magyar energiaellátásra és az ország gazdasági jövőjére. Az amerikai jelentések szerint ez a projekt egyértelmű geostratégiai fenyegetés.

Az első Trump-kormányzat jelentései kitérnek arra is, hogy az Orbán-kormány tudatosan 
bontja le a demokratikus intézményeket. A magyar sajtó függetlenségét vidéken teljesen felszámolták, a közmédia pedig propagandaeszközzé vált. Az Egyesült Államok 700 000 dolláros programot tervezett a magyar független média támogatására, hogy segítse a független híradásokat és ellensúlyozza a kormányzati propagandát. Ez a program technikai és pénzügyi támogatást kívánt nyújtani magyar vidéki médiaorgánumoknak, beleértve újságírók képzését és felszerelését, azzal a céllal, hogy erősítse a független médiát, amely növekvő nyomásnak és megfélemlítésnek volt kitéve. ( https://www.voanews.com/.../us-media-fund.../4113491.html )

Amikor az Egyesült Államok bejelentette, hogy 700 000 dollárt szán vidéki magyar médiaorgánumok támogatására és újságírók képzésére, a magyar külügyminisztérium bekérette David Kostelancik amerikai ügyvivőt, és ezt a lépést a 2018-as választások előtti politikai beavatkozásnak minősítette. (https://444.hu/.../szijjarto-bekerette-az-amerikai... ) Ezzel nyomást gyakoroltak Washingtonra, igy ez a program törölve lett, ezzel is bizonyítva, hogy a független tájékoztatást fenyegetésnek tekintik.

2014-ben az Egyesült Államok korrupciós vádak miatt hat magas rangú magyar tisztviselőt tiltott ki az országból, köztük Vida Ildikót, a NAV akkori vezetőjét. Hogy mi is volt ez? Egy magyar kormányhoz közeli üzletember kétmilliárd forintért cserébe felajánlotta az amerikai tulajdonú Bunge Zrt.-nek, hogy elintézi az étolaj áfájának 27%-ról 5%-ra csökkentését. Igen, jól olvasod. Egy külföldi cég érdekében törvény módosítás... Az ajánlatot a cég visszautasította, és értesítette az amerikai nagykövetséget, valamint a NAV-ot. Hogy Magyarországon mi lett az ügyből? Hát ez: https://atlatszo.hu/.../birosag-elott-a-ketmilliardos.../

Vajon ez állt a kitiltási botrány mögött?

Ki kíváncsi arra, hogy a mostani kitiltások mögött mi van?

Tényleg elhiszed a kormány kommunikációját a Trump haverságról ezután?

Magyarország egyre inkább eltávolodik a nyugati demokráciától, miközben gazdaságilag, energetikai szempontból, politikailag is kiszolgáltatottá válik Oroszországnak. Az amerikai kormányzat, és az Európai Unió többször figyelmeztette Orbánékat, de ezek a figyelmeztetések rendre figyelmen kívül maradtak.

A kérdés az: a magyar kormány ezt tudatos stratégiaként építi, vagy már nincs is mozgástere?

Ha a magyar kormány tudatosan építi ezt a stratégiát, akkor miért nem vállalja fel nyíltan?
Ha pedig már nincs mozgástere, akkor vajon ki irányítja valójában Magyarország sorsát?
Vajon a 2025. 03. 06-i vétó azt jelenti, hogy teljesen alá vetette magát és ezzel Magyarországot, benne téged is az orosz uralomnak?

Te mit gondolsz ezekről?


Lásd még:

BÓDIS KRISZTA: FEUDALIZMUSBAN ÉLÜNK, AKI ÚRNAK TŰNIK, AZ IS JOBBÁGY

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT, HOMPOLA KRISZTINA
2025.04.01.


A bántalmazásra nem lehet lélekben felkészülni - mondja Bódis Kriszta az ellene irányuló politikai támadásokról. A Tisza Párt társadalompolitikai szaktanácsadója, a Van Helyed Alapítvány alapítója problémának tartja, hogy az Orbán-kormány a munkaalapú társadalmat forszírozza, és közben gazdasági válságba sodorta az országot. Interjú...

MAGYAR PÉTER: A ZEBRA A LOPÁS A JELKÉPE I GYŐZIKE TAVALY A TISZÁ-HOZ JELENTKEZETT

GULYÁSÁGYÚ MÉDIA
Szerző: GULYÁS BALÁZS
2025.03.31.



Magyar Péter a győri fideszes képviselőknek: „Ne akadályozzák a városuk működését!” Magyar Péter: Győzike tavaly a TISZÁ-hoz jelentkezett, „Orbán Viktor szabadította ki azt erőszak szellemét a palackból”

EZÉRT NEM TUD MA BESZÁLLNI AZ ÁRVERSENYBE A SARKI ÉLELMISZERBOLT

G7.HU
Szerző: TORONTÁLI ZOLTÁN
2025.04.01.


Az élelmiszer-kiskereskedelmet, sőt a teljes magyar élelmiszeripart és termelői szektort is alaposan megbolygató újabb mesterséges állami beavatkozásnak, az árrésstopnak két olyan fontos következménye is lett, amelyet érdemes felhasználni egy fontos piaci jelenség bemutatására.

Az egyik következmény az, hogy a kormány – nyilván a pénztárgépes adatokra alapozva – közismertté tette, hogy melyik az a 30 termékkör, amely a magyar vásárlások gerincét adja. Ezeket vonták be az árrésstopba, a zöldségek és a gyümölcsök talán azért maradtak ki, mert azokat elég lehet a nyugdíjasok számára áfamentessé tenni, várhatóan ősztől.

A másik következmény, hogy most már közvetve látunk egy olyan információt is, amely eddig szigorúan üzleti titok volt. Ha bemegyünk egy nagy boltláncba, akkor a 30 árrésstopos termékkörben csupa olyan terméket látunk, amelynek árrése legfeljebb 10 százalék lehet. Mivel az árrésstoppon az üzletek összességében elég nagyot buknak (ez az intézkedés lényege), az is valószínű, hogy ezeknek a termékeknek az árrése alapesetben maximumon van, azaz 10 százalék.

Csekély, de persze nem nulla tévedési aránnyal így elég könnyen ki tudjuk számolni, hogy a diszkont, a szuper- vagy hipermarket mennyiért szerezte be az adott terméket.

Ebből kiindulva megnéztük, hogy a hat nagy boltláncban a 30 árrésstoppos terméket mennyiért lehet legolcsóbban megvenni, és az adatokat összehasonlítottuk az egyik legfontosabb nagykereskedő, a Metro áraival.

Miért tettük ezt, mi ennek az értelme? Azt szerettük volna felmérni,

hogy az árrésstop bevezetése után egy sarki kisboltosnak milyen esélyei vannak arra, hogy versenyezzen a vevőkért.

Nézzünk egy egyszerű, konkrét példát, a napraforgó-étolaj esetét. A legolcsóbb egyliteres kiszerelésű étolajat a kisboltos az adatfelvételünk napján, azaz március 24-én nettó 613,39 forintért vásárolhatta meg a Metro nagykerben. Ha erre rátesz 10 százalék árrést, ami egyébként nagyon kevés a boldoguláshoz, akkor nettó 674,73 forintnál jár, vagyis ezek után az áfával együtt, kerekítve bruttó 857 forintért tudja kirakni a polcra az olajat.

Csakhogy ugyanezen a napon az Árfigyelő adatai szerint a nagy boltláncokban bruttó 599 forintért is lehetett étolajat venni. A különbség óriási, a kisboltosnak legalább 43 százalékkal kell drágábbnak lennie, de vélhetően még többel, mert csak 10 százalékos árréssel számoltunk (hiszen azt feltételeztük, hogy a boltláncban is ekkora volt annak mértéke).

Jól látszik, hogy már a kisboltos számára elérhető nettó nagyker ár (613 forint) is magasabb, mint a nagybolti bruttó kisker ár (599). Ez már önmagában is sok kérdést vet fel a piac működéséről, de mi most csak arra koncentrálunk, hogy ha a kisboltos nem a nagykerbe, hanem a nagyboltba megy beszerző körútra, akkor jobban jár, hiszen akkor nettó 472 forintért jut hozzá az olajhoz, és ha erre rárakja a 10 százalékos árrését plusz az áfát, akkor 660 forintért tudja kirakni a polcra.

A fenti számolással azonban nem csak az a probléma, hogy még így sem igazán versenyképes a kisbolti ár, és 10 százalékos árrésből megélni aligha lehet, hanem újabban már az is, hogy a Lidl egyenesen megszüntette, a Tesco és a Spar pedig erősen korlátozta a közületi vevők kiszolgálását (az Aldiban eleve nem lehetett háztartási mennyiségnél többet vásárolni). A fentiek figyelembe vételével azonban ez az árrésstopra adott logikus válasz volt (bár az Auchan és a Penny azt jelezte, hogy egyelőre nem változtatott a szabályain az árrésstop miatt).

Az étolaj példája egyáltalán nem kivételes, a 30 árrésstoppos termékből az adatfelvételünk időpontjában csak kettő volt (a 2,8-as UHT tej és a sertésoldalas), amelynél a kisboltos árban alá tudott kínálni a nagy láncoknak. A többinél nem tud versenyezni, méghozzá többnyire nagyon nem. Az alábbi grafikon azt mutatja meg, hogy a fenti módszerrel számolva, 10 százalékos kisbolti árrést feltételezve mekkora lenne a (hipotetikus, nem valóságos) különbség a bruttó fogyasztói árakban a nagy láncokhoz képest ...

LÁZÁR KULLANCSOZZA A NER-T; TÁMADÁS A TISZA PULTOK ELLEN; VIKTOR&GYŐZI ZEBRÁTLANÍT; FERI HÁZAT ÉPÍT

POTTYONDY EDINA PODCAST
Szerző: POTTYONDY EDINA
2025.04.01.



Lázár kullancsozza a NER-t; Támadás a Tisza pultok ellen; Viktor&Győzi zebrátlanít; Feri házat épít...

GYŐZIKE ZEBRÁT VÁLASZTOTT, FIDESZESEK ŐRJÖNGTEK, MAGYAR PÉTER GATYÁT TOLNA - POLITIKAI SZÜRREALITY

TOPIK - MINDIG TÉMÁBAN
Szerző: TOPIK.POLITIKA
2025.04.01.



A márciusi hónap is rengeteg szürreális pillanatot hozott, kezdve Orbán Viktor és Győzike zebrás eseteitől egészen addig, hogy a Magyar Péter és a Tisza Párt által szervezett népszavazáson milyen rendbontások történtek.

JÓZSA MÁRTA: SZÉLSŐJOBBOS FORDULAT ROMÁNIÁBAN? MIVEL JÁR EZ EURÓPÁNAK, ÉS MAGYARORSZÁGNAK?

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2025.03.31.



A Reggeli személy 2025. március 31-i adásában Szénási Sándor vendége Józsa Márta, a Klubrádió szerkesztő-műsorvezetője volt.

ITT HALLGATHATÓ MEG

Kérjük, támogassa a Klubrádió működését! Segítse a 2025. tavaszi túlélési gyakorlatunkat, hogy Magyarország szabad hangja ne tűnjön el! Köszönjük!

A Szabad Sávért Alapítvány számlaszáma: 10918001-00000068-67980006

Részletek és utalási lehetőség: https://www.klubradio.hu/adasok/a-hol...

SULYOK TAMÁS A GONDOLATTALANSÁG ÉS AZ ÉRTELMETLENSÉG MONT EVERESTJÉNEK CSÚCSÁRA HÁGOTT, S A POLITIKAI BESZÉD MARIANA-ÁROKÁNAK MÉLYSÉGÉBE SÜLLYEDT...

FACEBOOK
Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.03.31.


Komoly retorikai és logikai hiba, amikor valaki saját igazát egy cáfolatként használt elemmel, kijelentéssel, gondolattal kívánja megtámasztani.

Sulyok Tamás úgy tett, mint aki nem érti a miniszterelnök nemzeti ünnepi poloskázását (és lehet, hogy tényleg nem értette, mint ahogy azt sem értette, hogy aki 1944-ben „zsidóbútorokra” utazott, annak nem zsidómentő hérosz a neve, hanem áldozatokból nyerészkedni próbáló hullarabló), s arról kezdett magyarázni, hogy kontextusból kiragadott mondatokkal nem érdemes foglalkozni. Majd rögtön kontextusból ténylegesen kiragadott, illegálisan lehallgatott mondatokat hozott fel példának, egyebek mellett azt is, hogy „én egy szatyor fing vagyok”, efféle köztársasági elnöki emelkedettséggel, akkor ez egyrészt performatív ellentmondás (jelentéktelennek nevez valamit, majd maga is él vele, ezzel implicite elismerve jelentőségét); double standard (kettős mérce, attól függ, ki mondja); straw man (szalmabáb-érvelés, torzított állítás könnyed cáfolata), valamint retorikai manipuláció (valamit lekicsinyel, majd átkeretezve ugyanazt használja).

Sulyok Tamás a gondolattalanság és az értelmetlenség Mont Everestjének csúcsára hágott, s a politikai beszéd Mariana-árokának mélységébe süllyedt.

P.S. És ha a fenti idézetet egy külföldi államfőnek kívánja önmagáról megvallani Sulyok Tamás, segítek neki: I am a bag of farts (angolul); Ich bin ein Furzbeutel (németül); Je suis un sac de pets (franciául); Sono un sacchetto di scoregge (olaszul); Я мешок с пердежом (oroszul – ám ez utóbbi bejelentést jobb, ha Szijjártó Péterre bízzuk.)

EZ TÖRTÉNIK, HA FOLYTON ÖSSZEVISSZA RÁNGATJÁK A GAZDASÁGOT

TELEX
Szerző: ELŐD FRUZSINA
2025.04.01.


A magyar gazdaság felzárkózása, lemaradása, másokéval összehasonlított fejlődési pályája népszerű téma lett mostanában. Egyrészt nemrég hagytuk magunk mögött az uniós csatlakozásunk 20. évfordulóját, ami sokakat késztetett értékelésre. Másrészt az utóbbi években nem sok oka volt elégedettségre azoknak, akik a gazdasági statisztikákat böngészték – hacsak nem a kormány által gondosan kurált, éppen szépen álló számokat vagy kioktatásokat látta. A tudományos számvetések sorába illeszkedik Oblath Gábor és Palócz Éva tanulmánya a Tárki Társadalmi Riport 2024-es kötetében, ami először kritikusan vizsgálja a nagy sajtóvisszhangot kapó román–magyar összehasonlításokat (erről külön cikkben írtunk), majd részletes összehasonlítást végez magyar-V4-es és magyar-E27-es viszonylatban.

A tanulmány végigveszi azokat a jól összehasonlítható makrogazdasági mutatókat, amelyekből képet kaphatunk Magyarország relatív teljesítményéről a 2010-19-es és a 2019-23-as időszakokban. A szöveg egyik fontos megállapítása, hogy noha a 2010-es években rengeteg beruházás valósult meg az országban, ez a folyamat kifejezetten alacsony hatékonysággal ment végbe. A számok szintjén: az 1 százalékos beruházásnövekedést Magyarországon 0,4 százalékos GDP-növekedés kísérte, miközben az ennek megfelelő arány a visegrádi országokban és az EU27-nél 0,75, illetve 0,55 százalék volt.

A képet tovább sötétíti a munkatermelékenység változása, vagyis az, hogy mennyire tudjuk javítani a hatékonyságot a gazdaságban. Röviden: nem igazán. A szerzők megállapítása szerint miközben a hazai GDP/fő volumene a visegrádi négyek (EU4) átlagával azonos, az EU27 átlagát évi 1,9 százalékponttal meghaladó ütemben nőtt, a munkatermelékenység növekedésében az EU4-hez képest évi átlagban 1,5 százalékponttal lemaradtunk, az EU27-hez viszonyítva pedig alig változott Magyarország pozíciója.

Hasonló képet fest a folyamatokról a teljes tényező-termelékenység (TFP) alakulása. A TFP egy gazdasági hatékonyságmérésre használt mutató, amely a tőke és a munkaráfordítás együttes hatékonyságát próbálja számszerűsíteni. Az Európai Bizottság számítása szerint ebben éves átlagban az EU4-hez és az EU27-hez viszonyítva 0,9, illetve 0,2 százalékkal csúszott le az ország.

A 2010 és 2019 közötti időszakot tehát – áll a tanulmányban – a termelékenység lemaradása, a beruházások (különösen a kormányzati beruházások) aránytalan növekedése és a fogyasztás viszonylag lassú bővülése jellemezte Magyarországon. Ezek a következő négy év átlagában, tehát 2019 és 2023 között előjelet váltottak, ezt azonban súlyos makrogazdasági instabilitás és – ettől aligha függetlenül – a belföldi felhasználás növekedésének elakadása, a többi vizsgált országcsoporthoz mért visszaesése kísérte.

Ez köznapi nyelven azt jelenti, hogy a magyarországi fogyasztás és a felhalmozás is elapadt az egymást követő gazdasági sokkok hatására.

Ebben az időszakban pozitívumként értékelhető viszont, hogy nem lett még nagyobb a lemaradásunk abban, milyen hatékonyan termelünk. Az EU4-hez képest megállt a hazai munkatermelékenység és a teljes tényező-termelékenység lemaradása, az EU27-hez viszonyítva pedig a GDP/fő és a GDP/foglalkoztatott mutatók relatív növekedése közötti rész szűkült. Mindez kevésbé hangzik jól, ha azt is számításba vesszük, hogy az ok nem Magyarország megtáltosodása, hanem az, hogy miközben Európa-szerte lassult, Magyarországon a két időszak között nem változott a termelékenység csekély (1 százalékos) emelkedésének üteme...

KERÉNYI GYÖRGY: A POLITIKAI SZABADSÁGJOGOK KORLÁTOZÁSÁNAK 39 LÉPÉSE MAGYARORSZÁGON 2010 ÓTA – I. RÉSZ

SZABAD EURÓPA
Szerző: KERÉNYI GYÖRGY
2025.04.01.


Köztudott, hogy a Fidesz lényegében minden választásra új választási jogszabályokat készít. 2026-ra már a gyülekezési jogot is érdemben szűkíti, a szuverenitásvédelem pedig hatásos eszköz arra, hogy a polgárok ne a közélet terepén önszerveződjenek egyesülési jogukkal. Hogyan befolyásolta politikai szabadságjogainkat a NER tizenöt éve? Listáztunk.


A minden embert – emberi jogként – megillető politikai szabadságjogok az alapvető szabadságjogok közé tartoznak. Közülük a legfontosabb a véleménynyilvánítás joga: ebből eredeztetik a szólás- és a sajtószabadságot, és ehhez kapcsolható a gyülekezés szabadságának joga is. Az alapvető politikai szabadságjogok közé sorolják az egyesülés szabadságának jogát, amely az egyén társadalmi és politikai folyamatokban való megalapozott részvételéhez járul hozzá.

A politikai szabadságjogok másik csoportja a politikai részvételi jogoké. Ezek egyike a demokráciában a közvetett hatalomgyakorlást lehetővé tevő választójog (választási jogszabályok, párttörvény, képviselői jogállás szabályozása stb.), illetve a közvetlen részvételt biztosító jogok, amilyen a népszavazáshoz való jog.

Cikkünkben azt próbáljuk számba venni, hogy milyen változások történtek a magyar jogrendben 2010 után a politikai szabadságjogok és a politikai akaratnyilvánítás szabályozásában, és ezek segítik-e a polgárt, hogy csak a legszükségesebb korlátozásokkal élhessen a jogaival, vagy szűkítik ennek lehetőségeit. A listába bekerült néhány fontos bírósági döntés is...

„MAGYAR PÉTERBŐL NEM LESZ ÚJ ORBÁN” – HARASZTI MIKLÓS LEGENDÁKAT OSZLAT

VÁLASZ ONLINE / INTERJÚ
Szerző: STUMPF ANDRÁS
2025.04.01.


Több mint három évtizedes legenda, hogy a Fidesz jobbratolódása és végső soron a NER egyetlen sértő mozdulatnak köszönhető: amikor is az SZDSZ-es Haraszti Miklós társaságban megigazította az ifjú Orbán Viktor nyakkendőjét. Az érintett most izgalmas minimemoárban számol be arról, mi történt valójában, s állítja: nem azon a mozdulaton úszott el a magyar köztársaság – ám a rendszerváltók egyik hibájából szerinte levezethető, amiben ma élünk. A szocializmus utolsó íróperének elítéltjét, a rendszerváltó politikust és volt belaruszi ENSZ-raportőrt Balaton-felvidéki házában kerestük fel, hogy egykori pártja és a liberális értelmiség felelősségéről, Orbánról, Gyurcsányról, és egy kicsit Magyar Péterről is faggassuk. Interjú...

HORN GÁBOR: ORBÁN MIND A HÁROMSZOR CSALÁSSAL NYERT A VÁLASZTÁSOKON

ERŐSÍTŐ / KLIKKTV
Műsorvezető: SEBES GYÖRGY
2025.04.01.



A meggyőződésem szerint az elmúlt három választás el lett csalva. Olyan közpénzzel finanszírozott politikai jelenléttel, hazugságáradattal sikerült csak megnyernie a Fidesznek, amelyek messze kimerítik a választási csalás fogalmát – mondta Horn Gábor a KlikkTV Erősítő című műsorában.

A Republikon Alapítvány kuratóriumának elnöke szerint Magyar Péter vezetésével megjelent egy egységes és versenyképes kínálat az ellenzéki oldalon. A többi ellenzéki párt viszont élet-halál harcot vív – tette hozzá Horn Gábor.

A SZATYOR FING SZÍNRE LÉP - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2025.04.01.


Globális orbánizmus, ellenzékellenes indulatok, kipakolt alapítványok, Rogánék luxuscuccai, a sikkasztó Le Pen és anti-trumpizmus a 444 napindító hírlevelében.


Jó reggeli kívánok a visszatérő tél előtti tavaszban! Ez ismét a 444 napindító – de nem az egyedüli – hírlevele, benne az elmúlt nap fontosabb anyagaival...