Szerző: ERCSE KRISZTINA
2025.03.16.
E kötelességet nem a szerző rója ki, hanem a felvállalt kormányzati-hatalmi pozíció. A címben foglalt cél a kormányzati aspiránsok automatikus vállalása (ha ez nem szerepel a to-do listájukon, talán bele se kezdjenek). Javaslom, hogy a lehetséges szakpolitikai lépésekről kivételesen ne úgy gondolkodjunk, hogy az a (majdan) nyertes politikai erő szívessége – nem tudjuk kinek is... –, hanem végre a maga helyén kezelve a status quót, elvárt és elvárandó feladatként.
Célmeghatározást politikai megszállás helyett
Az oktatással kapcsolatos diskurzus (szak?)politikai szinten mindeddig – a 2010 előtti és utáni időszakban egyaránt – a következő eposzi jelzők beemelésével történt: liberális, baloldali, konzervatív, stb. oktatás. Ez meghatározta és egyben félrevitte a területről való gondolkodást. Ahogyan nincsen szociáldemokrata gyógyítás, úgy az oktatás is tudományosan megalapozott kell, hogy legyen, és egy XXI. századi, felelős kormányzat ezt kell, hogy kiindulási alapnak tekintse. A működési módot (tudományos elméleteken alapuló pedagógiai gyakorlat) el kell végre választani az oktatási céloktól.
Amikor laikusként úgy fogalmazunk, hogy az iskolában tanulás és tanítás történik, akkor az egyfelől természetesen mindig igaz lesz, másfelől szakemberekként (és szakpolitikai hídemberként, illetve oktatáspolitikusként) azt kell garantálnunk, hogy e területen is, mint minden más téren, a legkorszerűbb ismeretek alapján szerveződjön és működjön ez a hatalmas és komplex szolgáltatórendszer. Esetünkben ez a tudásról, a tanulásról és a tanításról-tanulástámogatásról alkotott tudományos modell, vagy elképzelés. Látszólag talán riasztó, hogy episztemológiai (ismeretelméleti) meghatározottsága van az oktatásirányításnak – de a könnyebbség kedvéért rögzítsük, így van ez az egészségügyben (nem vonjuk kétségbe a nyugati orvostudomány alapvetéseit), vagy akár az autóiparban is (a newtoni mozgás konszenzuális alap, és nem politikai alkuk kérdése). Jó hír, hogy az oktatáspolitikai szereplőknek ezt megérteniük kell, és nem hozzáérteniük. Megérteni a felelős döntések miatt szükséges – ez végső soron a feladatuk. Elvárni a legkorszerűbbet, ösztönözni a haladást, támogatni, menedzselni a változást pedig kötelességük, ahogyan az is, hogy politikai költségektől és kockázatoktól nem visszarettentve utasítsák el a már meghaladottat. A gyakorlat, az alkalmazhatóság (szervezeti struktúra, jogszabályi környezet, pedagógiai szemlélet megvalósulása, tanárképzés stb.) szintjeire való lebontás a felkért, partnerként együttműködő szakmai szereplők dolga.
- A szinttévesztés tisztázása végett: az oktatási vagy nevelési célokra természetesen lehet hatással az éppen regnáló hatalom világképe. A pedagógiai működésre azonban ez nincs befolyással:
ahogyan a vér keringtetését sem műveli a szív másként egy centrista, vagy egy jobboldali kormányzás esetén, úgy a tanulás folyamata sem változik meg kormányváltásonként.
A mindenkori oktatásirányítás feladata és kompetenciája az elérhető legmagasabb minőségű szolgáltatás megszervezése, mely a társadalom minden tagja számára – hisz a kormányzó politikai erő nem csupán saját választói, vagy preferált társadalmi-gazdasági csoportjai képviseletére lett megválasztva – elérhető. Az állami szolgáltatás maga szaktevékenység – gyógyítás, építészet, szociális munka, esetünkben oktatás. A mindenkori kormányzatnak nem feladata és nem kompetenciája újradefiniálni tudományosan megalapozott tevékenységeket, de feladata és kötelessége az ország lehetőségeihez mérten a legmagasabb minőségű, legkorszerűbb szolgáltatás megszervezése. Ez jelenti a korszerűség folyamatos biztosítását – az ismeretek, a dologi és a strukturális feltételek terén egyaránt. Azaz az állam nem mondhatja meg, hogyan műtsön az orvos, vagy hogyan tanítson a tanár (közvetve sem), ellenben szükséges biztosítania és elvárnia az adott területen dolgozók számára a korszerű ismeretekhez, tudásokhoz való hozzáférést és azok alkalmazását, illetve biztosítania kell a mindenki számára azonos minőségben elérhető, korszerű oktatás jó működéséhez szükséges rendszerfeltételeket (szabályozó környezet, finanszírozás stb.). Közérthető példákkal: az ország bármely pontján, bármely típusú településén, bármely iskolában azonos színvonalú (!) – ami magas szintű alkalmazkodási készséget és képességet jelent, semmiképpen sem egyformaságot – ellátást; olyan pedagóguspolitikát, mely munkakörülményeivel és -feltételeivel ösztönzi, támogatja, elvárja a folyamatos szakmai fejlődést, egyben megbecsüli, munkájának megfelelő, méltó színvonalú életvitelt biztosít a pedagógusoknak...
