Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.03.15.
2025. március idusára – szubjektív reflexiók
I. A két velejéig rasszista kitüntetettről, a masszív antiszemitizmusát Kossuth-díjjal jutalmazott Döbrentei Kornélról és a zsidógyűlöletét Széchenyi-díjjal elismert Takaró Mihályról nem szólok, inkább csak javaslom, hogy a legközelebbi izraeli küldöttség állami szintű fogadásakor a két frissen díjazott személy zsidóellenes tanításából, beszédeiből és előadásaiból válogatva adjanak elő egy csokorra valót. Csak a példák kedvéért: Takaró Mihály tudós megállapításai: a Nyugat csak egy kis zsidó lapocska volt; Spiró György nem ember, Kertész Imre nem magyar, Petri György pedig a pokolra kerül. Döbrentei Kornél gondolatai: A magyar zsidóság nem éppen a nyájas honszeretetéről ismert; a zsidótörvényeket a hazai zsidók érdekében hozták; népünk megsemmisítése érdekében vallási köntösben engesztelhetetlen háború, a magyarság erkölcsi holokausztja zajlik, amit álpróféták, álruhában, álorcában vezényelnek, s akiknek csak a szakálluk valódi.
II. Sok történelmi szereplő jut az eszembe, most hirtelen hármat említenék, Theramenészt (i.e. V. sz., akiről Xenophón és Diodórosz Szikeliótész számol be), Pierre Cauchon (1371-1442) és Guillaume de Nogaret (1260-1313), de a nevek tetszőlegesen szaporíthatók. Mindhármukban az a közös, hogy jellemtelenül és becstelen módon, igazi kollaboránsként kiszolgáltak egy-egy piszkos hatalmat: Theramenész az 500-ak (400-ak?) oligarchiáját, majd a Harminc zsarnok diktatúráját, Pierre Cauchon a burgundi-párti angolokat, hogy aztán politikai ítéletvégrehajtóként Jeanne d’Arc koncepciós perét vezényelje le, agyonmanipulálva az eljárást, s Guillaume de Nogaret a Templomos Lovagrend vagyonának aljas megszerzése reményében szolgálta IV. Fülöp francia királyt VIII. Bonifác pápa ellenében, aztán minden elkövetett gazságukat és aljasságukat igyekeztek politikailag neutralizálni, ami addig tartott, amíg a hatalom ki nem fejezte utólagos háláját az egykori aljasságokért: Theramenész kivégzésekor gyakorolva nagy kegyet, Cauchon szolgálatait további egyházi pozíciók elnyerésével elismerve, Nogaret lojális buzgalmát pedig IV. Fülöp komoly pénzjutalommal és rangokkal meghálálva. Ők azért jutottak az eszembe, mert idén ugyancsak Széchenyi-díjra tartotta alkalmasnak a rezsim azt a Boros Jánost (saját állítása szerint filozófust), aki vezető szerepet játszott a filozófusok elleni aljas, mocskos és hazug támadásban: ő volt az akkori MTA Filozófiai Intézete később szégyenteljesen megbukott igazgatója, aki politikai megrendelésre hajtotta végre az attakot a hatalomnak nem tetsző filozófusok ellen, hogy aztán a hatalom előbb jól fizető kamu állásokkal, most pedig egy Széchenyi-díjjal hálálja meg odaadó politikai szolgálatait.
III. Tágra nyílt szemmel olvasom Orbán ünnepi beszédét. Egyrészt azt, ahogy hemzsegnek benne a retorikai és stilisztikai hibák, az inkoherens, képzavarokkal teli mondatok. Most csak egy rész a beszédből: „A magyar szabadság eszméje évszázadok óta gomolyog az idő és a történelem égboltján. (1. és 2.) Eredete ezer évre is visszanyúlik, és biztosan sok ezer évig halad még a maga útján, (3.) a csillagok között. (4.) A magyar szabadság eszméje örökkévaló és időtlen… (5.) A magyarok eleme a szabadság. (6.) A magyar ember akkor van elemében, amikor a szabadságáért harcol. (7.) Szabadságharcosok vagyunk. (8.) Tudjuk, hogyan kell kivívni a szabadságot. Tudjuk, hogyan kell megvédeni a szabadságot. (9.) Ez a tudás a miénk. Ezer éve gyarapítjuk. (10.) Ez a mi védjegyünk, sőt ez a mi DNS-ünk.” (11.)
Lássuk hát: (1.) képzavar (catachresis) – az eszme nem „gomolyoghat”, mert absztrakt fogalom. A „gomolyog” inkább füsttel, köddel, felhővel kapcsolatos mozgást jelent. 2. Az „idő és a történelem égboltja” – az égbolt egy konkrét, térbeli elem, míg az idő és a történelem nem térbeli, hanem időbeli fogalmak. 3. Térbeli és időbeli abszurditás: az „eszme” nem egy fizikai entitás, amely „haladhat” vagy „úton lehet”. 4. A „csillagok között” ebben a kontextusban teljesen értelmezhetetlen, mivel a szabadság eszméje nem helyezhető térbeli koordináták közé. 5. Tautológia és redundancia: Az „örökkévaló” és „időtlen” lényegében ugyanazt fejezi ki, tehát felesleges halmozás. 6. Pátosz és bombasztikus (grandiloquens) stílus: a metafora hamis módon általánosító és erőltetett. 7. Kevert metafora: az „elemében van” és a „harc” között nincs természetes kapcsolat. 8. Retorikai leegyszerűsítés, hamis általánosítás, amely primitíven szimplifikálja a történelmet és az identitást, anélkül, hogy azt érvekkel alátámasztaná. 9. Az ismétlések (anaphora) üresen hagyják a kijelentést: mitől lenne egyedülálló ez a „tudás” vagy miért lenne kizárólagosan magyar sajátosság. 10. Egy absztrakt „tudás” nem feltétlenül „gyarapítható”, ez stilisztikai abszurd. 11. A „védjegy és a „DNS” egy mondaton belül két teljesen különböző metafora. A „védjegy” jogi és kereskedelmi fogalom, míg a „DNS” biológiai tényező. A „szabadság harca” nem lehet szó szerint egy nép genetikai sajátossága, így a DNS-metafora hamis tudományos látszatot kelt, illetve az „áltudományosságnak” egy hagyományosan pusztító elemét idézi fel.
IV. A fentiekhez, tartalmilag: a szabadság fogalma, annak minden személyes, közösségi és politikai értelmében NEM magyar fogalom, s nem magyar specialitás. A görögök az ἐλευθερία (eleutheria) szóval a szabadságot, mint a szolgaság hiányát írták le, továbbá az egyén személyes szabadságát, azt, hogy például valaki nem szolga vagy rabszolga (δοῦλος – dulosz versus ἐλεύθερος – eleutherosz, azaz szabad ember.) Ugyanakkor politikai jelentése is volt, különösen a klasszikus Athénban. A poliszok szabadsága a zsarnokság az idegen uralom (pl. a perzsák) elleni függetlenséget is jelentette. Az eluthereia a demokrácia egyik központi értéke volt, amely a polgárok részvételét és jogait is magában foglalta. A szó latinul libertas. Ez szintén a személyes szabadságot is jelentette (azaz, ha pl. nem rabszolga – servus), ugyanakkor politikai jelentéssel is bírt, különösen a Római Köztársaságban. A libertas a köztársaság egyik alapfogalma volt, amely a zsarnokság elutasítását jelentette, a polgárok jogait, kiváltképp a szólás- és részvételi szabadságot. A császárkorban már inkább az egyéni szabadságra szűkült a libertas jelentése. Héberül חֵרוּת (chérut), amely a Tanakh-ban még nem fordul elő (szinonimái annál inkább), s a szó a rabbinikus irodalomban jelenik meg (pl. Pirké Ávot 6,2), de a Tanakh-ban a zsidó nép legfontosabb történelmi pillanata az Egyiptomból, a szolgaság házából való megszabadulás, a szabadság, amely után értelmet kap a törvényadás: יְצִיאַת מִצְרַיִם – jecijat Micrajim = Egyiptomból való kivonulás, szabadulás. Vagyis a szabadság fogalmának magyar kisajátítása és a magyar szabadság időtlenné, örökké tétele nemcsak ostobaságra és tudatlanságra vall, hanem hazug etnicista próbálkozásra is.
V. A beszéd talán leggyomorforgatóbb része az alábbi: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás. Átteleltek a poloskák.” Itt a szónok önnön politikai alpáriságának adott hangot, dehumanizálva a politikai ellenfeleit, hogy emberi mivoltuktól megfosztva úgy tekinthessen rájuk, mintha nem volnának emberek. Ezáltal kiiktat minden erkölcsi aggályt, s elfogadottá teszi a velük szemben alkalmazható bármilyen igazságtalanságot, törvénytelenséget, diszkriminációt vagy erőszakot. A dehumanizáció egyes csoportok törvényen és erkölcsön kívül helyezésének kezdő pillanata, amely a legsúlyosabb történelmi katasztrófákhoz vezetett, amint azt megtapasztalhattuk a nem is oly távoli múltban.
Orbán dehumanizációjához még annyit, hogy nagy hatással lehetett rá az Orbán-rezsim által a Nemzeti Alaptantervbe beemelt Wass Albert, akinek egyik „legproblematikusabb” (hogy finoman fogalmazzak) írása az 1944-ben kelt tanmese, a Patkányok honfoglalása, amelyben a patkányok betolakodnak az ember házába, s ott mindent elpusztítanak, az „emberországot” jog és törvény szerint „patkányországgá” alakítva át. Aztán tavasszal az ember visszajött a házba, kitakarított, ám sunyin elrejtőzve, áttelelve ott maradt mégis néhány patkány.
VI. Az Orbán-beszédet megelőzően elhangzott a 12 pont. Most leginkább a 9. pontra kaptam fel a fejem: Nemzeti Bank. Mindezt azért, mert épp tegnap derült fény egy hosszú csalássorozatra, amely a Nemzeti Bank berkeiben zajlott, s amelynek során leginkább a devizahitelesek véréből, az árfolyamgyengülés révén keletkezett hasznot, mint az állam pénzét privát alapítványokba mentették ki, hogy a közpénz magánpénzzé alakuljon át, ezzel is szolgálva Matolcsy György fiának és csókosainak jólétét. Erről mindenki tudott, de az ügyészség és a kormány tudomásul vette a bűnszövetkezetben elkövetett csalássorozatot, s az ellopott közpénzek révén az ország teljes népességének megkárosítását.
És ehhez képest Orbán minden arcizomrándulás nélkül a Nemzeti Múzeum előtt arról beszélt, hogy Brüsszel „spekulánsok kezére akarja játszani a magyarok pénzét és vagyonát.”
Nagy kár, hogy eközben sem önmagát, sem a rezsim további haszonélvezőit nem említette meg, akik nem Brüsszelből, hanem egyenesen Budapestről játsszák át saját zsebükbe „a magyarok pénzét és vagyonát.”
Orbánék a mai napot az aljas hazugságok és a kegyetlen eszmeiségek tobzódó ünnepévé varázsolták.
