Szerző: CSEKE BALÁZS
2025.01.09.
Az amerikai pénzügyminisztérium Külföldivagyon-ellenőrzési Hivatala (OFAC) korrupciós vádakra hivatkozva tette a Különlegesen kijelölt állampolgárok és blokkolt személyek listájára (SDN-lista) Orbán Viktor egyik legfontosabb miniszterét. A listán olyan emberek, vállalatok és szervezetek vannak, akiket és amelyeket az amerikai kormány különféle okokból pénzügyi és gazdasági szankciók alá helyezett. A listán szereplők amerikai vagyonát befagyasztják, tilos velük üzletelni az Egyesült Államokban. Leállíthatják továbbá tőzsdei ügyleteiket, és szankciók alá esnek azok az amerikai cégek is, amelyekben az illetőnek 50 százalék feletti tulajdonrésze van.
Miként érintheti a döntés Rogán Antalt? A vagyonnyilatkozataiban nem találtuk nyomát amerikai ingatlannak, cégnek vagy más érdekeltségnek, és maga a miniszter sem említett ilyet a nyilvános megszólalásaiban. Hiába kérdezte erről David Pressman amerikai nagykövetet és az amerikai pénzügyminisztériumot a Telex, válasz nem érkezett, így egyelőre nem tudni, hogy a politikai következmények mellett mit bukhat a fideszes politikus a szankciók miatt.
A Demokratikus Koalíció vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez a parlament mentelmi bizottságánál, hogy kiderüljön: van-e Rogánnak bármilyen vagyona az Egyesült Államok területén, amit eddig eltitkolt a nyilvánosság elől.
„Mivel a fideszes politikusokról rendszeresen kiderült az elmúlt években, hogy hiányos vagyonnyilatkozatot adtak be, élünk a gyanúperrel, hogy az ország Rogán Antal valós vagyonával kapcsolatban sem láthat tisztán”
– fogalmazott Arató Gergely, a DK képviselője a szerdai sajtótájékoztatóján.
Súlyosabb szankciók nélkül lehet hazudni a vagyonnyilatkozatban
Valószínűleg nem emelkedett meg túlságosan Rogán Antal vérnyomása a DK bejelentése után, hiszen az ellenzék vagyonnyilatkozati eljárás iránti kezdeményezése az elmúlt években egyetlen alkalommal sem járt sikerrel.
A jogszabályok alapján bárki kezdeményezhet ilyen eljárást a mentelmi bizottság elnökénél, aki évek óta Hargitai János, a KDNP országgyűlési képviselője. A beadványban olyan tényállítást kell megfogalmazni, amely pontosan megjelöli a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát.
A mentelmi bizottság elnöke nem köteles elindítani az eljárást, ha a beadvány
Valószínűleg nem emelkedett meg túlságosan Rogán Antal vérnyomása a DK bejelentése után, hiszen az ellenzék vagyonnyilatkozati eljárás iránti kezdeményezése az elmúlt években egyetlen alkalommal sem járt sikerrel.
A jogszabályok alapján bárki kezdeményezhet ilyen eljárást a mentelmi bizottság elnökénél, aki évek óta Hargitai János, a KDNP országgyűlési képviselője. A beadványban olyan tényállítást kell megfogalmazni, amely pontosan megjelöli a vagyonnyilatkozat kifogásolt részét és tartalmát.
A mentelmi bizottság elnöke nem köteles elindítani az eljárást, ha a beadvány
- formailag nem felel meg a törvényi feltételeknek;
- „nyilvánvalóan alaptalan”;
- a képviselő öt napon belül kijavítja a vagyonnyilatkozat kifogásolt tartalmát; vagy
- az érintett képviselőtől öt napon belül kapott válasz alapján azt állapítja meg, hogy „a vagyonnyilatkozat kifogásolt tartalma a valóságnak nyilvánvalóan megfelel”.
Ha ez utóbbi esetben a mentelmi bizottság többi tagja kifogást emel, Hargitai köteles elindítani az eljárást. „Mivel a hazai korrupciónak valójában Orbán Viktor az alfája és omegája, kíváncsiak vagyunk, hogy a fideszes képviselők támogatják-e a Rogán-vagyon feltárását a parlament mentelmi bizottságában” – fogalmazott Arató Gergely. A DK képviselője szerint Magyarországon csak „Orbán utasítására vagy engedélyével lehet lopni, ezért beszédes lesz, hogy miként döntenek a fideszes képviselők” a bizottságban.
A törvény szerint a vagyonnyilatkozati eljárásról először értesíteni kell a házelnököt, Kövér Lászlót, aki a következő ülésen tájékoztatja az Országgyűlés tagjait. Az ügy kivizsgálására a mentelmi bizottságnak harminc napja van. Az eljárás során „a képviselő köteles a saját, illetve családtagja vagyonnyilatkozatában feltüntetett vagyoni, jövedelmi és gazdasági érdekeltségi viszonyokat igazoló adatokat haladéktalanul, írásban bejelenteni”.
A mentelmi bizottság által kért adatokat minden állami szerv köteles rendelkezésre bocsátani, de azokat kizárólag a bizottság tagjai nézhetik meg. A törvényből nem derül ki, hogy a bizottságnak van-e jogköre adatot igényelni más ország hatóságaitól, vagy milyen módon ellenőrizhetnék, hogy van-e eltitkolt vagyoneleme Rogánnak az Amerikai Egyesült Államokban...