Szerző: PuPu
2025.04.05.
Néha (mindig...) összekeverjük az agyunkat a szívünkkel, mert időnként elfelejtjük, hogy melyik szolgál gondolkodásra, melyik meg az amatőr igazságkeresésre.
Ha szépen lehámozzuk a dolgokról a propagandát, a téves előítéleteket, fantáziánk csapongásait. a végén nem marad más, csak a tiszta érdek.
És ezen nem változtat semmi.
Mióta a világ világ ez irányítja a dolgokat, és ez ellen nem lehet semmit sem tenni.
Talán ha barátom eszmefuttatása szerint kőbaltával agyonverik az első embert, aki lekerített húsz négyzetmétert a földből, és azt mondta, hogy ez az enyém, még más irányt vehetett volna a homo sapiens fejlődése, de ma már késő.
És azt se nagyon várhatjuk, hogy az emberiség rajtaütésszerűen megokosodik, és mind a nyolcmilliárd ember kapára-kaszára kap és agyonveri azokat, akik a javakat - földet, gyárakat, bankokat - birtokolják,
Inkább az várható, hogy a mesterséges intelligencia és a technikai fejlődés eredményeképpen még kevesebb emberé lesz a Föld.
Az országok vezetői is csak ilyenek - érdekek kifejezői.
Trump se véletlenül került Amerika élére, hiszem ő csak megjeleníti az amerikai érdekeket, és megteszi azokat az intézkedéseket, melyeket a helyzet az amerikai - esetleg globális - ipari-pénzügyi-katonai konglomerátum megkövetel tőle, még ha ezt te nem is látod tisztán.
Az emberek túlnyomó többsége ugyanis nem rendelkezik sem kellő ismeretekkel, sem kellő intelligenciával ahhoz, hogy felismerje az intézkedések mögötti érdekeket, legyenek azok gazdasági, hatalmi vagy katonai érdekek.
A megváltoztatásukhoz szükséges hatalommal pedig végképp nem.
Az ember nem sokat változott, mióta a gravitáció lehozta a fáról, és egyre kevésbé képes a globális gondolkodásra, hiszen a világ egyre bonyolultabb, a propaganda egyre fejlettebb, az egyén egyre manipulálhatóbb.
Hiába tanácsolják az okosok, hogy gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan, az ember már akkor sem cselekszik ésszerűen, ha viselkedésével közvetlen telekszomszédját hozza hátrányos helyzetbe. Hát még, ha a széndioxid-kvótákat, vagy a születésszabályozást kellene figyelembe vennie.
Önző az ember és érdekvezérelt, még akkor is, ha nem képes felismerni a saját érdekeit sem, és ha saját vélt érdekeinek érvényesítésével hozzájárul a maga részével unokája kiirtásához...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.