Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2025.04.06.
A modern történettudomány nagy hangsúlyt helyez a képekre, mint referenciális forrásokra, amelyekben olyan adatokra lelhet a történész, amelyek a szöveges forrásokból hiányoznak. A képi reprezentáció (a korabeli festményektől a fotó és a film megjelenéséig) beszédes dokumentumokként közvetlen forrásai az egykor volt, ám elmúlt világának, s ahogy a magyar nyelv ezt csodás pontossággal kifejezi: megörökíti az elmúltat, mi több, a múltat érzékivé téve egyfajta autentikus tapasztalatot hordoz a történelmi ágensek világáról, azok gondolkodásáról, a világ megéléséről, s az őket körülvevő világhoz való viszonyukról. (A magyar „megörökít” egyedülállóan sokrétű kifejezés: benne van a „megtartás”, az „emlékké tétel”, az „időbeli konzerválás”, sőt még az örök szó is ott bujkál benne. A legtöbb modern nyelvben ez a jelentés elválik: a technikai rögzítést más szó fejezi ki, mint a művészi/érzelmi „örökkévalóvá tételt”: a verewigen, immortalize, immortaliser, immortalare és inmortalizar mind részben rokon gondolatokat tükröznek, de nem egy az egyben megfelelője a magyar kifejezésnek.)
A történelmi múlt és jelen manipulálásának, átírásának, meghamisításának vagy eltulajdonításának bevált kelléke a képhamisítás, amellyel nemcsak a diktatúrák propagandagépezete szokott élni, hanem egyes csoportok, szervezetek, ilyen-olyan közösségek is, amelyeknek hatalmi, gazdasági, politikai, vallási stb. érdeke a múlthamisítás kétes és aljas szándéka, az igazság torzításának vagy elfedésének eszköze.
A Szovjetunió legismertebb példája erre, ahogy a kegyvesztetté vált Trockijt (és Sztálin más ellenségeit) kiretusálták a fotókról (például Trockijt Lenin mellől) ; Mao Ce-tung mellett álló személyek, így például Lin Piao is idővel eltűntek a Nagy Kormányos mellől; a náci Németországban is szívesen alkalmazták a bevált módszert, például amikor zsidó művészeket, tudósokat, sportolókat, közéleti személyeket kellett eltüntetni; Ceaușescu is így tette láthatatlanná a Párt megbízhatatlannak ítélt elemeit, s persze Észak-Korea is szívesen élt ezzel a pompás lehetőséggel.
Nem véletlen, hogy a XX. századi szépirodalomban is rendre felbukkan a manipulációnak ez a formája: gondoljunk George Orwell: 1984 c. disztópiájának fontos intézményére, a Múlt Minisztériumára, ahol szakmányban hamisították a dokumentumokat; Kundera A nevetés és felejtés könyvére (Clementis és Gottwald közös képére, ahonnan a kivégzett Clementist idővel eltávolították ugyan, de ahol a sapkája Gottwald fején ott maradt – Kundera szerint mindez a politikai emlékezet abszurd emlékezete); vagy ott van Danilo Kiš: A holtak enciklopédiája, avagy Konrád György A látogatója, ahol az állami akták, dossziék, fényképek és jegyzőkönyvek a bürokratikus diktatúra szándékának megfelelően torz és hazug valóságot közvetítenek.
Két képet nézek, amelyek egy időben és egy helyszínen készültek, ugyanott és ugyanakkor, mégis az egyik képen – csodák csodája - az izraeli miniszterelnök és felesége mögött kizárólag az EMIH és az eltulajdonított és átkozmetikázott ortodoxia képviselői feszítenek büszkén, levágva, meghamisítva, átírva és átmanipulálva a valóságot, a kép másik felét, mintha az nem is létezne: a kép másik felét, ahol a vendégek és a már láthatóvá tett nagykövet asszony mögött a neológia képviselői (köztük barátaim, kollégáim, ismerőseim) állnak. Az EMIH minden felületén ez a hazug kép jelent meg, a szánalmas csalás, a meghamisított kép, a neológiától megszabadított blöff, a csalárdság és ferdítés: miután a neológiát az ortodoxiától és annyi minden mástól eltérően nem sikerült (még) lenyúlniuk és magukévá hazudniuk, ezért aztán egyszerűen kiradírozták azt a jelenből, hamis képpel cirógatva önmagukat.
Vajon a nagyvonalúságuknak vagy inkább a műveletlenségüknek tudható be (feltételezhetően ez utóbbinak), hogy Clementis kalapjától eltérően a neológ fejfedőkre ebben a pillanatban még nem tartott igényt az EMIH, így azok a rendeltetési helyükön maradhattak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.