Szerző: SASHEGYI ZSÓFIA
2025.03.31.
Hűvös őszi este volt 1945. október 23-án. Ernesztina az óbudai Amfiteátrumban sétáltatta a kutyáját. Fuxit néhány hónappal azelőtt, Ausztriából hazafelé vállalta át egy idegen férfitól, aki épp ellenkező irányba utazott: Magyarországról menekült nyugat felé. A kutya csak gondot jelentett neki a disszidáláskor, a fiatal lány viszont örült neki. Ernesztina a háború után zsúfolt vonatokon utazva tért vissza Ausztriából, ahová a német titkosszolgálat utaztatta ki 1944 őszén. Tervezett bevetése végül elmaradt, a háború véget ért, őt és társait hazaengedték. Amikor a Tímár utcához ért, megtorpant. Szorongás fogta el, mert fogalma sem volt, vajon átvészelte-e a családja Budapest ostromát. A ház ép volt, sehol egy belövés. – Apádat elvitték az oroszok, de a többiek megvannak – nyugtatta a szomszéd lány a kapuban. Erna megállt a kikövezett udvaron, felnézett az ablakra és világosságot látott.
Egy darabig úgy tűnt, visszatér minden a rendes kerékvágásba, az apja is visszajött a fogságból, a 17 éves lány pedig folytatta rendes életét és tanulmányait a Jurányi utcai kereskedelmi leányiskolában. Négy hónappal később azonban, azon a bizonyos októberi estén minden megváltozott. Ezúttal nem volt rossz előérzete, amikor visszasétált a Tímár utcába. Még akkor sem, amikor meglátta a ház előtt parkoló hatalmas, lefüggönyözött autót. Felment a lakásba. Anyja rémülten ült a szegényes lakásban, ahol két idegen férfi kutakodott. A szekrényfióknyi holmi közt nem találtak rádióadót, csak egy kislány naplóját, tele kommunistaellenes feljegyzéssel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.