Szerző: MAREK BERTRAM
2025.03.28.
Az Egyensúly Intézet 2024-es kutatása alapján 2,5–3 millió magyar él szegénységben. Az ő helyzetükre hiba lenne kizárólag az egyén problémájaként tekinteni: a nélkülözésből fakadó alacsonyabb termelékenység, a kieső adóbevételek és a csekély elkölthető jövedelem mind hiányként jelentkezik a gazdaságban, vagyis a szegénység végső soron mindenkit érint.
Ugyanakkor a megoldás nem kizárólag a szociálpolitika feladata: a szegénység csökkentésének és a társadalmi mobilitás erősítésének leghatékonyabb eszköze a nélkülözők segítése abban, hogy a munkaerőpiacra visszatalálva stabil, a méltó életvitelhez elegendő jövedelemhez jussanak, és kitörhessenek a szegénység csapdájából. Az ezt szolgáló szakpolitikákról ma is sok szó esik a közéletben, akad azonban egy problématerület, amelyről már jóval kevesebbet hallani, pedig meglepően sokakat érint: a munkavállalás földrajzi akadályai.
A munkaerőpiacon való elhelyezkedésnek legalább olyan mértékben alapvető feltétele a közlekedési költségek fedezésének képessége, mint az egészség megőrzése, a megfelelő ruházat beszerzése, illetve a gyerekek vagy idősek felügyeletének megoldása. A szegénységben élők közül azonban sokaknak gyakran még az egészen rövid távú, akár 10–20 kilométeres ingázás is megugorhatatlan akadály.
Egyre többen ingáznak, egyre vonzóbbak a megyeszékhelyek
Közlekedési szegénységről vagy kirekesztettségről abban az esetben beszélünk, amikor valakinek kifejezetten anyagi okokból vagy az élethelyzetéből adódóan korlátozottak a mobilitási lehetőségei. Magyarországon ez többek között azért is kiemelt figyelemmel kezelendő jelenség, mert meghatározó a munkahelyek földrajzi koncentrációja, ami az ingázás jelentőségének felértékelődésével jár együtt. 2011 és 2022 között a lakóhelyükről más településre járó dolgozók aránya 8 százalékponttal növekedett, 34-ről 42 százalékra, miközben 66-ról 58 százalékra apadt azok aránya, akik a saját lakóhelyükön vállalnak munkát.
A magyar települések mindössze 13 százalékáról mondható el, hogy a dolgozók legalább fele a lakóhelyéül szolgáló településén dolgozik.
Ezzel szemben a vármegyeszékhelyek munkaerővonzó képessége még a vonzáskörzetükön kívüli településeken is erősödött, ami nagyban hozzájárult a munkahelyek egyre erősödő koncentrációjához. Nem független ettől, hogy az európai uniós országok körében Magyarországon az egyik leghosszabb a munkába járás ideje. Mindebből jól látszik: a jövőben is kulcskérdés lesz, hogy valaki képes-e elhagyni a települését annak érdekében, hogy be tudjon kapcsolódni a munka világába...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.