Szerző: MÉSZÁROIS R. TAMÁS
2025.03.25.
A közelmúltban Trump számos alkalommal azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a 19. század végén volt a leggazdagabb (ez természetesen nem igaz), amikor többek között a Trump által ajnározott William McKinley republikánus elnök alatt erősen protekcionista kereskedelmi politikát folytatott. A vámfenyegetéseket pedig már bőven nemcsak az ipar védelmében, hanem általános politikai furkósbotként kezdte alkalmazni.
Ezek a berögződések az elmúlt hetekben példátlan turbulenciát keltettek a nemzetközi kereskedelemben.
Ez a vámháborús fenyegetés eddig már több kézzelfogható eredménnyel járt: a mértékadó amerikai tőzsdeindexek február közepe óta több mint 10 százalékot vesztettek értékükből a piaci bizonytalanság miatt, elemzők sorra rontják amerikai növekedési várakozásaikat, a jegybank emelkedő inflációt valószínűsít. A kereskedelmi hiányt rövid távon inkább emelte a helyzet (az importőrök a vámemeléstől tartva készleteznek), de hosszabb távon sem sok esély van a deficit lenyomására.
Ám ahogy Trump minden lépése esetében, itt is előkerült, hogy az elnök és stábja valamilyen ötdimenziós sakkjátszmában van, és a vámháborúsdival a globális pénzügyi rendszer tágabb átformálását célozza. Ahogy pedig Trump minden lépése esetében, elemzők egy másik, növekvő része kételkedik benne, hogy lenne bármiféle rendszer az őrületben...
- Trump először február elsején közölte, hogy 25 százalékos védővámot vet ki Mexikóra és Kanadára, dacára annak, hogy a két országgal első elnöksége alatt maga tárgyalta újra – és tálalta nagy sikerként – háromoldalú szabadkereskedelmi paktumukat. Ezt végül 30 nappal elhalasztotta, majd március 4-én életbe léptette, majd március 6-án először az autóiparra, majd a szabadkereskedelmi paktum alá tartozó összes további termékcsoportra is újabb egy hónapra felfüggesztette.
- Februárban 10 százalékpontos vámemelést rendelt el Kínára, amelyet március elején újabb 10 százalékos emeléssel toldott meg, azaz két hónap alatt 20 százalékponttal növelte a kínai import terheit. A legtöbb termékcsoportra nézve már első elnöksége alatt, 2018–2019-ben 10–25 százalékos vámot vetett ki, a mostani emelés erre rakódott rá.
- Március 12-i hatállyal 25 százalékos védővámot vetett ki az acél- és alumíniumimportra, és hasonló vámot ígért a teljes autóipari behozatalra, valamint az európai uniós import egészére vonatkozóan is.
- Április 2-i hatállyal kölcsönös vámok bevezetését ígérte, ami azt jelenti, hogy az Egyesült Államok minden állammal (és vámunióval) szemben arra a szintre emelné behozatali vámtarifáját, mint amennyit az adott gazdaság az amerikai importtal szemben alkalmaz. (Bár az elnök környezetének friss nyilatkozatai szerint ez talán mégsem vonatkozik majd minden országra, csak azokra, amelyeknek jelentős kereskedelmi többlete van Amerikával szemben.)
Ez a vámháborús fenyegetés eddig már több kézzelfogható eredménnyel járt: a mértékadó amerikai tőzsdeindexek február közepe óta több mint 10 százalékot vesztettek értékükből a piaci bizonytalanság miatt, elemzők sorra rontják amerikai növekedési várakozásaikat, a jegybank emelkedő inflációt valószínűsít. A kereskedelmi hiányt rövid távon inkább emelte a helyzet (az importőrök a vámemeléstől tartva készleteznek), de hosszabb távon sem sok esély van a deficit lenyomására.
Ám ahogy Trump minden lépése esetében, itt is előkerült, hogy az elnök és stábja valamilyen ötdimenziós sakkjátszmában van, és a vámháborúsdival a globális pénzügyi rendszer tágabb átformálását célozza. Ahogy pedig Trump minden lépése esetében, elemzők egy másik, növekvő része kételkedik benne, hogy lenne bármiféle rendszer az őrületben...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.