Szerző: Népszava
2025.03.20.
"A többségnek van mindig felelőssége a kisebbséggel szemben, nagyon fontos, hogy sokan megszólaljanak, mert drámai történtelmünk is mindig azt mutatja, amikor a többség elfordul, akkor a kisebbségeket fel lehet számolni" - nyilatkozta a Népszavának Tompa Andrea író, aki a Pride betiltása mellett a nemzeti ünnepen Kossuth- és Széchenyi-díjban részesített, korábban antiszemita megnyilvánulásairól híres Takaró Mihály és Döbrentei Kornél írókra is utalt a közösségi médiában. Bírálta a rendszert, amely “díjazza az elnyomást, uszítást és a gyűlölködést”, míg betiltja “a szabad beszédet és a jogot a nyilvánosságban való megjelenéshez” - olvasható Facebook-posztjában.
“A mai nappal mindannyiunk szabadsága csorbult, mindegy, hogy ki milyen, és ki mit gondol” - reagált Kovács Patrícia, színésznő az Európai Unióban eddig példátlan politikai döntésre, amelynek értelmében Magyarországon tiltott lesz minden olyan gyűlés, amely a homoszexualitást népszerűsíti.
A kormány gyermekvédelmi köntösbe csomagolva bocsátotta szavazásra a Pride betiltását. A színésznő, aki évek óta gyermekével jár a felvonulásra, így beszélt lapunknak: “A mai gyerekek sokkal könnyebben férnek hozzá a világról szóló információkhoz, nem lehet azt fóliába csomagolni előlük. Volt férjemmel Gusztos Péterrel mindig minden körülmények között őszintén beszélgetünk a gyerekkel, ha kérdései vannak. Nem titkoljuk el előtte, hogy a szüleinek fontos prioritás az életében az emberi jogok védelme. A mai közhangulatban pedig egyetlen lehetőségünk lehet, példát mutatni neki azzal, hogy kiállunk nem csak magunkért hanem azokért is, akiknek bármilyen szempont alapján sérül az alapvető emberi joga, hogy idővel amikor felnő akkor egy szolidáris ember váljon belőle.”
“Rettenetesen fel vagyok háborodva, mert ami ezalatt az egy hét leforgása alatt történt, az hab a tortán. A Pride-törvény elfogadásával gyakorlatilag mindenkinek a gyülekezési joga sérült. Másrészt ezzel az intézkedéssel is meg akarják osztani a társadalmat, és csoportokat hergelni egymás ellen, ami már évekkel ezelőtt elkezdődött - reagált a Népszavának Biacsics Renáta képzőművész, aki Renyagyár nevű Instagram oldalán így írt:
“Minket ezek ne csicskítsanak.”
A grafikus művei számos budapesti és pécsi kávézót és bárt díszítenek - utóbbi az egyetlen város az országban, ahol a fővároson kívül még volt Pride felvonulás.
Dragomán György író tíz évvel ezelőtt írt A fal című novelláját idézte fel a hírre, hozzátéve, annak sorai az elmúlt évek alatt sokkal fájdalmasabbá és aktuálisabbá váltak most, mint előtte bármikor: “Tudom, hogy mellettünk áll az igazság és az európai jog, csak tudod, a remegő kézre nincsen paragrafus, meg a fáradságra se, meg arra se, amikor azt érzed, hogy a léted minden pillanata politikai tett, nem harcolni akarok, csak normálisan élni, úgy, mint mindenki más.”...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.