2025. március 21., péntek

„AZÉRT VAGYUNK ITT, MERT TÚL SOKÁIG TŰRTÜNK. DE TÖBBÉ NEM FOGUNK.” – A SZERBEKNEK ELEGÜK VAN

WMN
Szerző: WMN / MRÁV NOÉMI
2025.03.20.


Szerbia történelmének legnagyobb tüntetését tartották meg március 15-én Belgrádban. A „Tizenötödikén a tizenötökért” névre keresztelt tiltakozással arra a 15 halottra emlékeztek, akikre tavaly ősszel rászakadt az újvidéki vasútállomás frissen felújított előtetője. A hétvégén utcára vonuló emberek most már nemcsak a felelősök kézre kerítését és megbüntetését követelik, hanem a mindent átható korrupció és nepotizmus megszüntetését, valamint Aleksandar Vučić elnök távozását is. Ő – bár a tüntetés után elismerte, hogy változásra van szükség – még mindig görcsösen kapaszkodik pozíciójába. Mráv Noémi külpolitikai újságíró írása.

Egy egyetemista lány fogalmazta meg a címbeli mondatot a március 15-i tüntetés szónokaként.

„Azért vagyunk itt, mert soha többé nem engedjük meg, hogy a pártirodában rejtett gumibotokkal verjetek bennünket, mint ahogy Anával tettétek” – utalt az Újvidéken súlyosan bántalmazott diáktársára, majd hozzátette: többé nem engedik meg azt sem, hogy elbocsássák azokat az állami alkalmazottakat, akik a közösségi médiában állnak ki a diákok és a tüntetések mellett.

A március 15-i belgrádi tüntetés az ország történetének eddigi legnagyobbja volt: hivatalos rendőri becslés szerint több mint 100 ezren, független megfigyelők szerint viszont több mint 300 ezren gyűltek össze a szerb főváros utcáin.

Egy biztos: a 6,6 millió lakosú Szerbia egy jelentős része ott toporgott Belgrád utcáin szombat este. A tömegtüntetésnek, mely az országban november óta tartó tüntetéshullám eddigi csúcspontja volt, nem voltak hivatalos szónokai. Ezúttal is névtelen diákok irányították a megmozdulást, mint az elmúlt négy és fél hónapban mindig...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.