AZ USA ÉS KÍNA ERŐSÖDŐ KONFLIKTUSÁBAN EURÓPÁRA IS NAGYOBB TEHER HÁRUL

QUBIT
Szerző: ZEÖLD ZSOMBOR
2025.03.27.

„Mi a legjobb védelmi stratégia Amerika számára? […] A Szovjetunió összeomlását követően az Egyesült Államok bármilyen lehetséges riválisával szemben annyira erős volt, hogy bármelyik ellenfelét azonnal le tudta volna győzni […]. Ez a világ elmúlt. Az »egypólusú pillanatnak« vége. Ez mindenekelőtt Kína felemelkedésének köszönhető. […] Ennek következményeként annak vagyunk tanúi, amire széles körben a »nagyhatalmi versengéshez« való visszatérésként hivatkoznak.”

Elbridge Colby: A megakadályozás stratégiája (The Strategy of Denial, 2021)

Amennyiben szeretnénk megérteni azt a logikát, amely a 2025-ben hivatalba lépett amerikai kormányzatot, Donald Trump elnök adminisztrációját vezetheti, érdemes egy kicsit eltávolodni az Európa-központú szemlélettől. Az alábbi írásban Sz. Bíró Zoltán február végén megjelent, a Lend-Lease programról írt kiváló cikkéhez szeretnék néhány kiegészítést fűzni, ugyanis bár annak Európa-fókusza abszolút érthető és alátámasztható, szerintem érdemes az amerikai álláspont megértéséhez még két tényezőt figyelembe venni.

Az első gazdasági jellegű: a szerző cikkében kiemelten kezelt Lend-Lease program utóéletének megítélését érdemes lehet egyvalamivel kiegészíteni. 1948 áprilisában elindult az a Marshall-tervként (is) ismert program, amely Európa szerencsésebb felének újjáépítését tűzte ki célul, és amely nem kizárható módon hozzájárult egyfelől a multilaterális kereskedelem kiépüléséhez, illetve a termelési szűk keresztmetszetek felszámolásához, másfelől pedig kinyitotta a programban részt vevő országok piacait az Államokból származó termékek előtt, és növelte azoknak az USA-ba irányuló exportját is.

Ha az Egyesült Államok Távol-Kelet felé fordulását nézzük, talán nem elhanyagolható egy katonai jellegű kiegészítés megtétele sem. Az „öreg kontinensről” nézve talán hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni, hogy a 2. világháború európai hadszíntere csak az egyik kiemelt földrajzi területét képezte a szövetségesek hadműveleteinek. A másik hadszíntér a csendes-óceáni volt, amely már csak földrajzi okok miatt is más jellegű, és – mivel a tengeri hadviselés többe kerül a szárazföldinél – eredendően költségesebb hadviselést vont maga után. Kicsit önkényesen kiemelt adatok: az 1944. júniusi, normandiai partraszállás során 2510 amerikai katona vesztette életét, míg az európai partraszállással nagyjából egy időben zajló csendes-óceáni műveletben (ebben az értelemben: az aktuális, Saipan szigetére történő partraszállás következményeként) 3100. Utóbbi esetben az amerikai összveszteség, tehát a megölt, megsebesült vagy eltűnt katonák aránya a támadóerő húsz százalékára rúgott.

Ahogy azt Sz. Bíró Zoltán is írja cikkében: „Most viszont Trump az ukrajnai háborút csak regionális konfliktusnak látja”. Érdemes hát megnézni, milyen okok húzódhatnak meg a jelenlegi Trump-adminisztráció lépései mögött, és milyen tervezési gondolkodás vezetett el hozzájuk...

ITT OLVASHATÓ