A MAGYAR ERDŐK SORSA A FAKITERMELÉS, MÉG AKKOR IS, HA VÉDETTEK

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2025.03.18.

Nehezen szabadulnak a nagyüzemi erdőgazdálkodás 20. századi hagyományaitól a magyar erdők: még a védett területeken, sőt a nemzeti parkokban is bevett gyakorlat a fakitermelés. Olyan botrányos helyzet ez, ami csak a megszokástól tűnik elfogadhatónak. A háborítatlan vagy legalább kíméletes módon kezelt erdőnek fontos szerepe lenne a kiszáradás és az éghajlatváltozás elleni harcban, és az ökológiai sokféleség megőrzésében. Fordulatot nagyon könnyen el lehetne érni, mert az értékes, védett erdők szinte mind állami kezelésben vannak. Ehhez azonban radikális szemléletváltásra lenne szükség, mert az elmúlt negyedszázad apró lépései alig hoztak javulást.

A törökmezői kirándulóközponttól az autóforgalom elől elzárt betonút vezet a Nagymaros fölötti Kövesmezőig, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Dunakanyarra. Az út a Dél-Börzsöny erdei között kanyarog, a Felső-Körtvélyes nevű részen az egyik fordulónál rálátni a szemben lévő hegyoldalra. Az erdőt hosszú szakaszon teljesen letermelték, az út mellett felhalmozott farakásokat nem szállították még el. A kirándulók meglepetten fotózzák a látványt: az üres, kopár, munkagépekkel széttúrt hegyoldalt rengeteg otthagyott ágtörmelék borítja. A vágásterület szélén, az út melletti érintetlen sávban a lombtalan tavaszi fák alatt keltikék nyílnak, köztük itt-ott a pirosló hunyor bíborszínű, nagyobb virágai bókolnak.

Különleges növény: itt, a Dél-Börzsönyben több erdei élőhelyfolton sok van belőle, de csak a Nagymaros, Zebegény és Kóspallag közötti kis területen. Ezen kívül megtalálható még a Visegrádi-hegységben, a Pilisben és a Bükkben, de az országban sehol máshol, kárpáti (dácikus) flóraelem ugyanis, ami Erdélyben gyakori, a mai Magyarországon viszont ritkaságnak számít, csak ezen a négy egymástól elszigetelt területen él.

A magyar természetvédelem nagy paradoxona előtt állunk: a pirosló hunyor 1988 óta védett, ha valaki letépné egy szálját, 10 ezer forint büntetés járna érte. Ha viszont az erdészet túrja fel télen az egész élőhelyet nehézgépjárművekkel, az teljesen szabályos, engedélyezett tevékenység. A kivágott erdő helyén a következő évtizedben vadul burjánzó fiatalos lesz, ahol egymással vetélkednek a fényért és a területért a tölgyfacsemeték, a bodza, a szeder és a csalán, áthatolhatatlan bozótot alkotva. A pirosló hunyornak ebben helye nem nagyon lesz, legfeljebb a meghagyott széleken, amint az jól látszik a szomszédos, néhány éve levágott erdőtagban. Idővel aztán az új erdő megerősödik, az erdészek évtizedeken át gondozzák, tisztítják, szelektálják: harminc-negyven év múlva ismét szép, fiatal cseres-tölgyes lesz rajta. Akkor talán a keltike meg a pirosló hunyor is elkezd oda visszaköltözni a szélekről. Az akkori kirándulók örülnek majd a csinos, erősödő erdőnek egy-két évtizedig – aztán jönnek a járművek, felbőgnek a láncfűrészek és levágják megint...

ITT OLVASHATÓ