Szerző: VAS ANDRÁS
2025.03.22.
Noha a tó térsége adja a turizmus gerincét, a régió településeinek, összefogásainak alig hallható a szava: rendre elnyomja őket a kabinet és egy sokak szerint létező befolyásos NER-kör akarata.
Még néhány nap, s várhatóan április 1-én megnyitja mólóit a balatonföldvári Nyugati-strandra épült kikötő. Ez az a létesítmény, amely annak ellenére épült meg, s a beruházó úgy árusítja, adja bérbe a hajóhelyeket, hogy a Kúria jogerős ítéletben mondta ki a kikötő engedélyeinek érvénytelenségét. Vagyis nemhogy nem kezdhetne üzemelni, az építésével is le kellett volna állni fél éve.
A beruházás jelképe lehet a balatoni lobbierőnek: a helyi ellenzék mellett megannyi civil szervezet is tiltakozott, de még a legfelsőbb bíró grémium jogerős döntésével sem sikerült gátat szabni a tópart újabb beépítésének. A földvári eset ráadásul nem egyedi, a partmenti településeken sorra indulnak és valósulnak meg gigaberuházások, áthágva a helyi szabályokat, sok esetben a Balaton-törvényt, a helyi önkormányzatok, civil és szakmai szervezetek pedig tehetetlenül és eszköztelenül nézik, hogyan rajzolja át a NER a tópartot.
– Ritkán, évente talán egy-két alkalommal van lehetőségünk egyeztetni a kormánnyal, de a véleményünk semmit sem számít
– világított rá lobbierejükre a part legnagyobb városa, Siófok ellenzéki polgármestere, Lengyel Róbert. – Amióta az építési hatóság a kormányhivatalokhoz került, a lehetőségeink csökkentek. Ráadásul a tóparti önkormányzatok sem egységesek, így nem tudunk közösön fellépni a legfontosabb ügyekben sem. Az elmúlt években közvetlenül nem is sikerült semmilyen, nekünk nem tetsző beruházást vagy döntést megakadályoznunk. Az egyetlen, amiben részünk volt, hogy sikerült elérni, ne kótyavetyéljék el a Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. bezárásra ítélt kikötőit...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.