Szerző: LAKY ZOLTÁN
2025.02.18.
Amikor nyolc éve Donald Trumpot először iktatták be, Mark Zuckerberg saját és felesége felmenőit emlegetve fejezte ki szolidaritását a bevándorlókkal, majd négy évre rá száműzte a politikust a Facebookról a Kapitólium ostromára való felbujtás miatt. Jeff Bezos 2016-ban a demokrácia erodálódása miatt aggódott, a tulajdonában álló Washington Post pedig Trump ádáz kritikusa lett. A Google társalapítója és vezérigazgatója, Sergey Brin és Sundar Pichar 2017-ben alkalmazottaikkal együtt tüntettek Trump muszlim beutazási tilalma ellen. Elon Musk ugyanebben az évben lemondott a Fehér Ház tanácsadó testületéből, tiltakozva az ellen, hogy Trump kiléptette az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezményből.
Most januárban mindannyian ott ültek az első sorban Trump beiktatásán, kiegészülve Tim Cookkal, az Apple első emberével. Cégeik több millió dollárt adakoztak is a beiktatási ünnepségsorozatot lebonyolító bizottságnak, és az előző hetekben lerótták tiszteletüket Mar-a-Lagóban, Trump floridai főhadiszállásán is.
Muskról tudjuk, hogy tanulságos politikai pályát bejárva az elnök bizalmasa lett. Zuckerberg már tavaly nyáron elkezdett kanosszát járni, amikor elismerte, hogy a Biden-kormány nyomást gyakorolt platformjára úgynevezett álhírek cenzúrázása érdekében, és ennek eleget is tett, amit megbánt – majd Trump győzelme után látványos gesztusokkal sorolt át a MAGA-táborba. Bezos streamingplatformja, az Amazon Prime Video pedig nemcsak a beiktatást közvetítette, hanem Melania Trump életéről is berendelt egy dokumentumfilmet.
„Első ciklusomban mindenki harcolt ellenem. Most mindenki a barátom akar lenni” – állapította meg Trump.
Egykori ideológusa, Steve Bannon szerint volt főnöke zsákmányként gyűjtötte maga köré a „kockafejeket”. „Azért engedi oda ezeket az arcokat, hogy megmutassa: szétrúgta a seggüket. (…) Olyanok, mint Teddy Roosevelt vadászházában a trófeák” – fogalmazott Bannon...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.