TEIRESZIÁSZ ESETE A NEMZETKÖZI BÜNTETŐBÍRÓSÁGGAL

VÁLASZ ONLINE / HÁTTÉR
Szerző: ÁDÁNY TAMÁS VINCE
2025.02.19.

Egyre több szó esik kormánykörökben arról, hogy Magyarországnak ki kellene lépnie a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC). Nemzetközi jogász vendégszerzőnk a probléma mélyére néz és megállapítja: ez a lépés nem csupán mélyen erkölcstelen, de aláásná a magyar alkotmányosságot is, ráadásul közvetlen veszélyt jelenthetne magyar állampolgárokra. Háttér.

2002. július elsején, amikor a Római statútum (a Nemzetközi Büntetőbíróság alapokmánya) hatályba lépett, a világpolitika II. világháború utáni keretei észrevétlenül, de gyökeresen megváltoztak. Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy a világ közvéleményének nagyobbik része szerint valóban léteznek olyan bűncselekmények, amelyek elkövetése miatti felelősségre vonás alól még az államok nagy hatalmú vezetői sem mentesülhetnek. A nürnbergi per óta addig eltelt évtizedeket ugyanis a büntetlenség – helyesebben a büntethetetlenség – kultúrája jellemezte. Ezt a jelenséget egy végtelenül cinikus mondással írták le akkoriban: ha megölsz egy embert, börtönbe kerülsz. Ha megölsz tízet, soha nem szabadulsz onnan. Ha megölsz százezret: meghívnak Genfbe a béketárgyalásokra.

E mondás keserűsége mögött egy viszonylag közismert, de korántsem egyszerű nemzetközi jogi sajátosság áll: az eljárási immunitás, vagy magyarul mentességek rendszere. Nemzetközi jogi értelemben minden állam szuverén, bár ez a szuverenitás soha nem jelentett korlátlan hatalmat, „csak” az elérhető világi hatalom maximumát. Mivel ezt a maximumot a modern viszonyok között minden állam szuverenitása eléri – hiszen ha kevesebb hatalmat jelentene, azt már nem lehetne szuverén hatalomnak nevezni – ezért az államok szuverenitása egymással egyenlő. Ebből az egyenlőségből fakad, hogy a szuverének között nincs jogi értelemben vett hierarchia, ezek egymással egyenlőek és egymásnak nem lehetnek alávetettek. Az egyik állam hatalma tehát nem állhat a másik állam hatalma alatt, és ez valamennyi hatalmi ágra igaz. Ebből pedig az következik, hogy egy állam végrehajtó hatalmának képviselője, pláne vezetője nem állhat egy másik állam igazságszolgáltatási hatalma alatt, azaz nem indulhat ellene más államban büntetőeljárás. Így tehát, ha

egy állam vezetése a saját területén, a saját állampolgárai ellen követ el bűncselekményt, ezért csak a saját állama bíróságai előtt vonható felelősségre.

E rendszer eredendő, természetjogi hibájára a II. világháború, a holokauszt, a gulagok és a totalitárius őrület egyéb rettenetei mutattak rá. Amikor az állam vezetése modern Kreónként képes a felfoghatatlan embertelenséget pozitív jogi kötelezettséggé tenni, akkor a nemzeti bírónak megszűnik a lehetősége, hogy a jogalkotót felelősségre vonja. Hiszen a bíró nem alkotja, hanem alkalmazza a jogot – és ha az így alkotott pozitív jog az alapvető erkölcsi parancsok félretételét, vagy egyenesen a tömegpusztítást írja elő, akkor vagy a jog fogalmát kell újragondolnunk, vagy át kell törnünk az immunitás falát. (Hogy ez a gondolat mennyire nem spekulatív, azt a nürnbergi perek közül a náci jogászok elleni eljárás igazolja, amelynek üzenetét az Ítélet Nürnbergben című film közvetítette a McCarthy korszak Amerikája, és minden későbbi utód számára.)...

ITT OLVASHATÓ