„ÍGY PUSZTUL MINDEN” – EDDIG ISMERETLEN NAPLÓ AD MEGRÁZÓ KÉPET BUDA OSTROMÁRÓL

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ABLONCZY BÁLINT
2025.02.13.

Nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. február 13-án ért véget a második világháború egyik leghosszabb városostroma: Budapest romokban hevert. Még az átlagnál is nagyobb volt a pusztítás a német csapatok egyik utolsó védelmi vonalának számító Budai Várban, ahol a két tűz közé szorult civil lakosság a hegy gyomrában található barlangokban próbált túlélni. A Bécsi kapu téri evangélikus templom alatti óvóhelyen például három tucat ember majd’ két hónapot töltött. Köztük volt a fiatal Bagár Iván segédlelkész, aki családját vidékre küldte, de ő szolgálati helyén maradt: igyekezett tartani a lelket a kétségbeesett emberekben, állandó életveszélyben tüzelőt hasogatott, kenyeret szerzett és vizet hordott. Nemrég felfedezett kéziratos naplója, illetve az abból rendezett kiállítás az ostromban szerzett sérülésébe belehalt papnak és a nagy gyötrelmeket kiálló vári lakosoknak is emléket állít.

A háború ott van mindenütt. A kijelentés igazságtartalmát nehéz átérezni egy hideg, békés téli reggelen, amikor a budai Vár éles napfényben fürdő utcáit még nem lepték el a turistahadak. Pár órával később azonban már egészen más hangulatban bandukolunk ugyanazokon a helyeken. Megnéztük ugyanis a Bécsi kapu téri evangélikus templom alatt található barlangban a „Szeretteim, imádkozzatok!” Bagár Iván ostromnaplója című kiállítást. (A tárlatot a közösség az Északi Egyházkerülettel közösen szervezte és az Evangélikus Országos Gyűjtemény közreműködésével, valamint a Budavári Önkormányzat anyagi támogatásával valósította meg.) A nyolcvan évvel ezelőtt, 1945. február 13-án véget ért ostromban halálosan megsebesült fiatal segédlelkész naplóját feldolgozó, tárgyi emlékekkel, fotókkal színesített kiállítás megtekintése után szinte hallani véljük az ágyúszót. A most csendes Kapisztrán térre, az egykori Hadtörténelmi Múzeum elé odaképzeljük a ciszternát, ahová a templom alatt megbújó civilek vízért jártak, s ahol 1945 januárjában Bagár Iván halálossá vált sebet kapott. Szinte csodálkozunk, hogy a ma Táncsics Mihályról, akkoriban Werbőczy Istvánról elnevezett utcán épek a házak, mert a szelíd szavú evangélikus lelkész naplójában az imént még a környék romhalmazzá válásáról olvashattunk.

„Még nem jött le ember úgy ide, hogy egy idő után ne mesélt volna a családja történetéről” – erősíti meg a Válasz Online-nak Venásch Eszter püspöki referens, a kiállítás kurátora, hogy a tárlat mindenkire hatást gyakorol.

Bagár Iván nemrégiben felfedezett kéziratos naplójának gondozója Budapest alighanem legkülönlegesebb tárlatán kalauzol minket.

A Várhegy alatti barlangrendszerhez csatlakozó két pincében körülbelül 35 ember élt majd’ két hónapon keresztül. Ezt ma már elképzelni is nehéz: a nedves és sötét óvóhelyen egy-két óra is kibírhatatlannak tűnik. Ma villanyvilágítás teszi elviselhetőbbé a helyet, de akkor csak olajmécsesekkel világíthattak – és azt is csak módjával, mert az alkalmatosságok fogyasztották a drága kincsnek számító oxigént. Itt aludtak, főztek, istentiszteleteken és áhítatokon vettek részt az összezsúfolódott emberek. Például Sréter Ferenc igazgató lelkész és családja, a gyülekezet szeretetházában élő idős asszonyok, az őket gondozók, gyülekezeti tagok. Közöttük egy ideig például Glazewski Márta és Melitta, akik napjainkban már bőven kilencven fölött járnak, de fontosnak tartották, hogy részt vegyenek a kiállítás január 26-i megnyitóján...

ITT OLVASHATÓ