Szerző: BÁTHORI CSABA
2025.02.16.
Nem volna feltűnő szentségtörés, sem istengyalázás kimondani: a botrányt – hogy Pilinszky némileg pontatlan, de roppant erősen költői szavát idézzem – nem-zsidó, azaz keresztény hitünk és tetteink ezer keskeny téveszméjével, emberségünk hajszálrepedésével és gyilkolni hajlandó vakságával mi, nem-zsidók, mi magunk okoztuk. De miért mégis ez a némaság, ez a beszélni nem tudó süketelés, ez a semmit mondani nem tudó, mégis örökké ugrásra kész ellenkezési viszketegség? Elég-e a „botrány” belső zendülést sugalló képével csillapítani a lelkifurdalást, amikor az messze nem tükrözi a hallatlan felelősség súlyát, amely éppen ezt a „botrányt” évezredeken át minden felekezet falain belül előidézte, szította és végső soron a bűnbakok megsemmisítését célozta?
A nem-zsidó, azaz keresztény sokaság igazsággal szembeni gátlásainak egyik oka – ahogy vizsgálom magam – az az ismeret, amely már a korai kereszténység idején, az első egyházatyák zsidóellenes iratainak brutális attitűdjében megjelenik. Zárójelbe teszem a történeti összefüggések utólagosan, tudományos furfangok közé ékelt érvelését, és – mint ahogy ezt minden keresztény megteheti, hiszen a történeti alapra építő Tanítás is kétezer éves – minden eseményt az örökkévalóság jegyében mérlegelek. Nincs meggyőző válasz arra, miként volt lehetséges, hogy a Hegyi beszéd vallásának tudós hívei a Nap helyett a sötétséget mutatták meg közösségeiknek, és megtanították már a történelem első tanúit arra, hogy tekintsék természetesnek az isteni dolgok visszájára fordítását, a Jó és a Rossz rokonítását. Bessenyei György – aki annak idején, örök bánatára – katolizált, azt kérdezi mindenkitől, de elsősorban tőlünk, megütközést szaporító katolikusoktól: akarsz nem ember lenni?
Illenék meggondolnunk, mennyi és milyen hitünk maradhat, ha csak átabotában, laikus szeszéllyel is, de komolyan fellapozzuk a zsidók sérelmi katalógusát. Nem-katolikus teológusok közt öreg közhely, hogy a keresztények ellopták a zsidóktól még szent könyvüket is, az ún. Ószövetséget – és fegyverként ellenük fordították. Elvették ősatyáikat és prófétáikat, és még a makkabeusi idők zsidó vértanúit is keresztény hősöké mesterkedték (egészen addig, míg az egyház nem teremtette meg saját mártírjait). A történelem, persze, később a szeretet vallását is a második választott nép, a keresztények szigorú törvények és dogmák szerint boldoguló közösségévé torzította. Ma már két vallás él, parázslik és tükröződik egymás idegenkedő tüzében: a sok száz szabályt követő zsidóság életben maradt közössége (életörömöt, Erósz hatalmát, a jelenkor derűjét, a szenvedés erejét és a jövő reménységét őrző igyekezettel), és a kereszténység a maga egyházilag táplált és tagadott neurózisával, a büszke tetszhalál keménységével, és a választalanság megilletődött zártságával....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.