Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
20255.01.08.
Hasonlóan nagyszerű Hillary Clinton és George Soros legmagasabb polgári kitüntetéssel való jutalmazása, amely megerősítette, hogy ezek az emberek nem rosszak és gonoszok, hanem Amerika, az emberiség és a világ jótevői. Ebbe a sorba illeszkedik Magyarország kormánya felett mondott ítélet, még akkor is, ha Orbán helyett Rogánt nullázták le.
Az amerikai kormányzat nem vak és nem ostoba, pontosan tudják azt, hogy a korrupció szervezője, irányítója, legnagyobb haszonélvezője nem Rogán Antal, hanem Orbán Viktor. Ez még akkor is igaz, ha Rogán jelentős szerepet játszik a lebonyolításban, szervezésben és kivitelezésben, de mindent csak a mögötte álló Orbán irányításával és utasítására.
De azért ne csökkentsük Rogán szerepét, ne vitassuk el az érdemeit, amelyeket már kerületi polgármesterként, a Blikket lefizető celebként kezdett, a letelepedési kötvények miatt önmagábn három életfogytiglan járna, olyan országban, ahol nincs halálbüntetés. A „találmányáról” nem beszélve. Orbán ne homályosítsa el azért az ő érdemeit sem.
Vélhetően formai akadálya vagy diplomáciai korlátja lehetett annak, hogy a miniszterelnök helyett az ország második emberét tették az amerikai törvények szerint szankciós listára, s teljes mértékben megérdemelten. Nem is lenne semmi baj ezzel, ha Pressman nagykövet a magyar állam által szervezett korrupció irányítását nem az ő személyéhez köti.
Azzal ugyanis mindenki tisztában van, hogy ez nem igaz. Mindenki tudja, hogy a magyar korrupció, lopás, rablás és szervezett bűnözés főnöke Orbán Viktor, mindenki kizárólag az ő engedélyével, irányításával lophat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.