2025. január 4., szombat

A NAGY TESZT: JÁRHAT-E EGYSZERRE JÓL A NER ÉS MAGYARORSZÁG?

G7.HU
Szerző: BUCSKY PÉTER
2025.01.03.


A zalaegerszegi járműipari tesztpálya bizonyos szempontból a kormány gazdaságpolitikájának szimbóluma és próbája: 2010 után tovább erősödött a magyar gazdaság már előtte is erős autóipari függése, az utóbbi években például a BMW és a BYD épülő üzemeivel, továbbá számos akkugyárral. Ezeknek azonban önmagukban nem lesz túl nagy hozzáadott értékük – a már működő hasonló üzemek példája alapján, ahogyan arról például az MNB is írt -, így nem fogunk velük kitörni a közepes fejlettség csapdájából. (Ami a nagyobb jólét feltétele lenne.)

Ám a kormányzati narratíva szerint ezekhez az üzemekhez idővel magas hozzáadott értékű tevékenységek is társulnak, például kutatás-fejlesztés, ami már lehetővé teszi a magyar gazdaság – Szijjártó Péter kedvelt szófordulatával élve – dimenzióváltását. Ennek a várakozásnak betonba öntött megtestesülése és remélhetőleg előmozdítója a Zalazone névre keresztelt pálya, ahol a korábbi nyilatkozatok szerint egyebek mellett az önvezető technológiát fogják fejleszteni-tesztelni járműipari vállalatok.

A beruházás megtérülése, a tesztpályát üzemeltető cég gazdálkodása ezért érdekes szempont annak megítéléséhez, hogy mennyire megalapozottak ezek a remények. Főleg úgy, hogy a megépítéséből főként kormányközeli vállalkozók gazdagodtak. Így kissé sarkítva a kérdést így is fel lehet tenni:

el lehet-e érni, hogy a NER és az ország egésze is jól járjon?

Ebben a cikkben ezért megvizsgáljuk, hogy:

1. mennyibe került a Zalazone pálya építése.
2. Sikerült-e az üzemeltető cégeknek pozitív működési eredményt elérni?
3. Mennyi új befektetést vonzott a pálya?
4. Ezek alapján megtérülhet-e a beruházás?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.