Aki 2026-ban nem a Tiszára szavaz, az Orbánra szavaz – mondja Magyar Péter, aki az előrehozott választásra is fel van készülve. A Tisza Párt elnöke először beszél arról, milyen azonnali szakpolitikai lépéseket tenne kormányváltás esetén. Év végi nagyinterjú Magyar Péterrel.
KONTROLL PODCAST Műsorvezető: KÉRI LÁSZLÓ 2024.12.21.
Ezúttal vasárnap este jön a KÉRI KÉRDI legújabb adása! Kéri László politológus vendége december 22-én 18 órakor Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke lesz. Ha nem szeretne lemaradni a KÉRI KÉRDI adásairól, iratkozzon fel a kontroll.hu YouTube-csatornájára, és kövesse a kontroll.hu-t a Facebookon is!
Az uniós jövedelemadatokat elemző cikksorozatunk mostani részében azt mutatjuk be, hogy az egyes európai országokban mely rétegek azok, amelyek keresete az Európai Unióban jellemző átlagos szinthez a legközelebb esik.
Az átlagbér – főleg, ha az unió egészét jellemző adatról van szó – egy meglehetősen elvont szám, ugyanis óriási különbségeket fed el, a balkáni országoktól a skandináv tagállamokig számos eltérő fejlettségű térség helyzetét írja le egyszerre. De még egy-egy országon belül is nehéz értelmezni ezt a statisztikát, mert a számtani közép nem szükségszerűen jellemzi a társadalom középső rétegeit, a szűk elitek kiugróan magas keresetei többnyire jócskán felhúzzák az átlagfizetéseket ahhoz a szinthez képest, amit a legtöbben tapasztalnak.
Tehát az uniós átlagkereset – pontosabban annak elérése – egyrészt általános vágykép a keleti tagállamokban, másrészt az itt élők jócskán lehúzzák azt, így nyugatabbra viszonylag széles rétegek messze felette keresnek.
A tavalyi jövedelemadatok szerint az uniós átlag szintjén Franciaország középosztálya él, ahol az EU-szinten átlagos évi nettó 23 ezer eurós jövedelem alatt és felett a társadalomnak szinte éppen két egyenlő nagyságú része keres. Hasonló a helyzet Németországgal kapcsolatban is, az ott élőket jövedelmük szerint sorba állítva és száz egyenlő méretű csoportba sorolva (ezek a jövedelmi századok vagy szakszóval élve percentilisek) a 44. században jellemző kereset esik a legközelebb az uniós átlaghoz. Összehasonlításképp, a magyarországi 44. percentilisben a 6500 eurós szintet közelíti az éves nettó átlagjövedelem...
TOTEM SHOW / INGA Műsorvezető: STEFANO BOTTONI 2024.12.22.
Az INGA Kultúrkávézóban megtartott Totem Show 11. adásában Stefano Bottoni Ungváry Krisztiánnal közösen járja körül Horthy, Kádár és Orbán rendszerének jellegzetességeit, azonosságait és különbségeit.
A legsötétebb napot választotta Orbán Viktor a nemzetközi sajtótájékoztatója megtartásához. A legsötétebb nap, a leghosszabb sötétség megfelelő módon fejezi ki mindazt, amit hallani lehetett. Bár a fideszesek nyilván úgy fogalmaznának: a miniszterelnök elindította a magyarokat a világosság felé, ez nyilvánvaló hazugság lenne. Tulajdonképpen az ellenkezője történt: Orbán meghosszabbította a sötétséget, a fényt pedig kilátástalanul messzi távolba helyezte.
Azt gondolná az ember, hogy vannak olyan pontok, pillanatok, amikor az emberség még egy politikusban is előbbre való, mint a politikai haszonszerzés, azonban ez tévedés. A kormánypárti tanítás nem így szól, azt mondja: mindenből hozd ki a legtöbbet a magad javára és mindenből hozd ki a legtöbbet, az ellenfél – ellenség – lejáratására. Nos, ennek a tanításnak a maximumát nyújtotta a magyar Vezér; semmi rosszat magadról, semmi negatívumot a működésedről, csakis a hibátlan mivoltodat szabad hangsúlyozni.
Persze ezt az attitűdöt megszokhattuk már a tizenöt év alatt; a hazugságokat és a gonoszságot is. De azért mindig képes e téren meglepőt, megdöbbentőt produkálni a Fidesz elnöke. A csúcspontot nyilván a magdeburgi szörnyű terrorakció jelentette; Orbán elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjen a 2015-ös időkhöz. Azokhoz az időkhöz, amikor a bevándorlás elleni harcot állította politikája középpontjába. Ugye emlékeznek rá, a párizsi merényletre, amely húsz áldozatot követelt. Igen, a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadásról van szó, amely tíz éve történt (2015. január 7-én), amikor két dzsihadista fegyveres megtámadta a francia szatirikus lap párizsi szerkesztőségét. Orbán, noha maga is ott vonult a demonstráló európai vezetők között – ha jól emlékszem, a második sorban jutott neki hely –, kisvártatva rájött, miként is lehet kihasználni a szörnyű esetet, politikai hasznot húzni belőle. Elindította migránsellenes akcióit, szándékos félelmet keltve sok-sok tudatlan magyarban. Egyes állítások szerint szándékosan vezette fel a bevándorlók tömegét a Keleti pályaudvarhoz Budapestre, és kiszámítottan összekeverte a valódi menekülteket az illegális migránsokkal...
HETI EGYENLEG / KLIKKTV Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS 2024.12.22.
Elég tehetségtelen a névválasztás. A nemzeti ellenállás kormányai általában emigrációban alakulnak meg az otthoni kormány ellen – így reagált Somogyi Zoltán, szociológus a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában arra a hírre, hogy néhány Fideszhez közeli személy, köztük Apáti Bence megalapították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat. Bozóki András, politológus szerint arra akartak utalni, hogy az egész világgal szemben állnak, ráadásul ellenzékben. A mostani belpolitikai helyzetben viszont mindenki Magyar Péterre asszociál.
A 2025-ös költségvetéssel kapcsolatban szóba került, hogy már most rengeteg módosítást benyújtott a kormányt, viszont az ellenzék nagyjából 400 javaslatát mind lesöpörték az asztalról. Bozóki András arra hívta fel a figyelmet, hogy a módosítások az elit érdekét szolgálják, nem a magyar emberekét. „Nincsen semmilyen reform a költségvetés struktúrájában.”
Somogyi Zoltán úgy gondolja, a közmédiára nem átcsoportosítani kellene, hanem megszűntetni. Sportra is többet csoportosítanak át, mert a kormány „a meccsek alatti 1 perces szünetekben is a propagandát nyomja”. A Fidesznek nem kedvező, ha csak a Tisza párt marad talpon, meg akarják osztani az ellenzéki szavazókat, ezért etetik a Parlamentben melegedő kis pártokat, megemelik a frakciók büdzséjét és a bejutási korlátot is csökkenthetik.
KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR 2024.12.21.
A Hetes Stúdió 2024. december 21-i adásában Szénási Sándor Bolgár Györggyel, Gulyás Balázzsal, valamint Horváth Zoltánnal beszélte meg a hét legfontosabb hazai és nemzetközi eseményeit.
Ennek a karácsonyi összeállításnak az lett volna a célja, hogy közösen ünnepeljük húsz esztendős uniós tagságunkat. Ehelyett csak egy felkiáltójelet állíthattunk ide: Magyarország megint a vesztébe rohan!
Nézzük, mit ír az AI mai fő témánkról, vagyis milyen információkat gyűjtött össze Orbán Viktor és az Európai Unió viszonyáról. A kérdésben, amelyre választ vártunk a mesterséges intelligenciától, semmiféle manipuláció nem volt, egyszerűen így hangzott: milyen viszony alakult ki az EU és a magyar miniszterelnök között? A válasz pedig ez volt: „Orbán Viktor első markáns, nyilvános, EU-val szemben kritikus megnyilvánulásai a 2010-es évek elejére tehetők. Bár az Európai Unióval való kapcsolata korábban is hullámzó volt, a határozottan euroszkeptikus hangnem 2011-ben, Magyarország soros EU-elnöksége alatt, illetve az új magyar alaptörvény elfogadása körüli viták idején kezdett egyre élesebbé válni. Egyik korai, jelentős kritikus beszéde az EU-val kapcsolatban 2011 júniusában hangzott el, amikor Orbán a magyar parlamentben kijelentette, hogy Magyarország nem fogja hagyni, hogy Brüsszel diktáljon neki belpolitikai ügyekben. A 2014-es újraválasztása után a kritikus hangnem tovább erősödött, különösen a bevándorlási válság 2015-ös kirobbanásakor. Ekkoriban Orbán többször bírálta az EU menekültpolitikáját, és nyíltan ellenezte az európai intézmények központosító törekvéseit. Összességében tehát a 2010-es évektől kezdve Orbán Viktor egyre határozottabban és nyilvánosabban fogalmazta meg az EU-val szembeni kritikáit.”
Az AI persze arról nem tud, hogy a kezdetekkor, azaz az uniós belépésünk időpontjában, húsz évvel ezelőtt, a legenda szerint Orbán erősen megsértődött; abban reménykedett, hogy 2002-ben újra ő lesz a választások győztese, azaz ismét miniszterelnöke lesz az országnak, ily módon ő lesz az, aki aláírja az Európai Unióval a csatlakozási szerződést. Orbán érzékenységét ismerve, ez elég valószínű feltéttelezésnek tűnik, ebből azonban nem következik, hogy 2010-ben ismét hatalomra jutva eleve haragosa lesz a szövetségnek. Különösebb oka nem is volt rá, egészen addig míg rá nem érzett arra, hogy a belpolitikai szerepe sokkal erőteljesebbé válik, ha megtalálja a külső ellenséget. Belső ellensége már megvolt; Gyurcsány Ferenc változatlanul ott szerepelt a magyar politika színpadán, és noha a volt miniszterelnök legyőzöttsége eléggé véglegesnek tűnt, azért érdemes volt napirenden tartani az „elmúlt nyolc év” retorikáját.
A külső ellenség, valóban, ahogy az AI is elemzi, 2015 után lett az Európai Unió, azóta viszont állandó támadási célponttá vált. 2015 januárjában, a Charlie Hebdo elleni merénylet után (20 halálos áldozat; emlékszünk még rá?) Orbán még ott lépdelt, ha jól emlékszem, a második sorban, a párizsi merényletet követő demonstráción a francia fővárosban, hogy aztán gyorsan ráébredjen: eljött az ideje. Bevezette Magyarországon a migráns kifejezést, és elhozta az országos rettegés idejét. Azon rettegését, amelynek fő okozó pont az Unió, a rosszul kezelt, és felfogadhatatlan „migráns”-politikájával. A különállás az EU többi országától ekkor vált meghatározóvá az orbáni eszmélésben, ekkor jött rá, hogy országossá tudja tenni egyrészt a félelmet, másrészt az Európai Unióval való szembenállást. A lakosság döntő többsége ugyan változatlanul hitt a föderalista Európában, de a migránsoktól való rettegés általánossá vált, még az olyanok szemében is, akik vagy nem tudták igazán, hogy kik azok a migránsok, illetve az olyanok szemében is, akik az életben nem találkoztak bevándorlókkal. Ekkor kezdett világossá válni az orbáni koncepció, amely a rendszerváltás időszakában a hazai politizálását is meghatározta, az tudniillik, hogy az európai közösség nincs felkészülve arra, hogy valaki blokkolni akarja az együttes fellépést. Ráadásul a migránsozás újabb, és nagyon könnyű választási győzelmet hozott a Fidesznek, amely párt voltaképpen teljes mértékben behódolt elnökének.
Úgy tűnhet, hogy amikor Magyarország húsz évéről beszélek, amit az Európai Unió tagjaként eltöltött, mintha kizárólag a 2010 óta uralkodó Orbán Viktorról lenne szó. Mintha nem is hazánk viszonya lenne az elsőrendű szempont, és valóban: hogy mi történik ebben a kapcsolatban, ahhoz voltaképpen senkinek nincs is köze. Az orbáni pálfordulás hozta el a Fidesz Néppártból való távozását – hogy finoman fogalmazzak –, és azokat a konfliktusokat, amelyek az európai vezetők és a magyar kormány között kialakultak. Hiába ömlött a pénz a Covid előtti időszakban, hiába voltunk haszonélvezői a nemzetközi gazdaság fellendülésének, az itthoni kommunikáció az ellenkezőjét akarta sugallni – mondhatjuk, eredményesen. 2014 után már a politika teljes színpadán szembekerült Magyarország – helyesen: Orbán – az európai közösséggel, az egyre nyilvánvalóbb orosz-barátság folyamatosan botot igyekezett akasztani a küllők közé. Igaz ugyan, hogy sokszor más volt az itthoni interpretációja a döntéseknek, igaz ugyan, hogy az oroszországi szankciókat Orbán rendre megszavazta, de az unióellenes retorika mit sem változott. Nagyon messzire tűnt az az idő, amikor egy ország ünnepelte, hogy végre a Nyugat felé hajózunk, hogy ott vagyunk egy nagy európai családban, hogy tagjai lehetünk a schengeni rendszernek, hogy szabadon utazhatunk – a hivatalos kánon épp az ünnep ellenkezőjét zengte, és zengi még ma is. Nem véletlen, hogy
az utóbbi években rendre elhangzik a kérdés: a magyar vezetés – megint csak: valójában Orbán – ki akarja-e vezetni az országot az EU-ból, vagy csak, jó szokásához híven, addig feszíti a húrt, ameddig csak lehet?
A kérdésre most sem tudjuk a választ, annak ellenére sem, hogy Magyarország – egyöntetű vélemények szerint – abban a pillanatban letérdel, gazdaságilag tönkremegy, mihelyt hátat fordít az Európai Uniónak...
