2024. december 1., vasárnap

NYUGDÍJEMELÉS 2025: NEM MINDEN ELLÁTÁS ÖSSZEGE NŐ JÖVŐRE SEM A TERVEZETT INFLÁCIÓ MÉRTÉKÉVEL

24.HU
Szerző: TAMÁSNÉ SZABÓ ZSUZSANNA
2024.11.29.


Kikerült a kormány oldalára a nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások jövő évi emeléséről szóló rendelettervezet, társadalmi egyeztetésre, amihez december 4-éig várják az észrevételeket. Átnézve a tervezetet azt láttuk, hogy a korábbi évekhez hasonlóan most is rögzítik, melyik az a 28 ellátás, amelynél számíthatnak az érintettek januártól a költségvetésben tervezett 3,2 százalékos jövő évi inflációnak megfelelő emelésre. Nyugdíjszakértőket kérdeztünk, mi van a sorok között. Kiderült, van, ami most sem emelkedik.

A tervezet – ahogy az előző években is, most is rögzíti, melyik az a 28 ellátás, amelynél januártól a tervezett infláció mértékével meg kell emelni az ellátásokat. Fontos, hogy 3,2 százalékkal most is csak azokat az ellátásokat kell megemelni 2025. január 1-jétől, amelyeket már tavaly megállapítottak. Emelendők a következő juttatások:...

LENGYEL LÁSZLÓ: MAGYAR MESSIÁSOK

NÉPSZAVA
Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2024.12.01.


Az ezredforduló után a magyar választók Messiásváróvá lettek. Jöjjön a politikai valláspótlékot, a nem-hívő társadalomnak hitet adó vezető, aki nemcsak szóban, hanem tettekben is elvisz az ígéret földjére, megteremti a földi paradicsomot. Mert „Sósabbak itt a könnyek / S a fájdalmak is mások…” A huszonegyedik századi magyar Messiások, Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc vagy Magyar Péter nem túlfeszített lényeglátók, mint Kossuth Lajos volt, mert éppen a lényeg, az egész, az összkép hiányzik világlátásukból, ellenben a társadalmi vágyakat, sérelmeket, szenvedélyeket fogalmazzák, feszítik hitté. Együtt mozognak, együtt éreznek azzal a magyar új világgal, amelyben az elszigetelt individualista, hitetlen, önérdekét pontosan számon tartó elkezd hitbéli, érzelmi közösséget, valláspótlékot és védelmet keresni a maga számára a hiteltelen intézmények fölött az Istenné vált emberben, a vele egy nyelvét beszélő, sérelmét értő és felkaroló Messiásban.

Meglepetés a magyar Messiáskeresés és a Messiások megjelenése. Ha korábban senki nem képzelte, hogy a két évszázadon, forradalmakon és ellenforradalmakon, háborúkon átment társadalom elfogad maga felett önként egy mindenható megváltót, egy vezető Messiást, ma már el se tudjuk képzelni a politika mezőt valamire való Messiás nélkül. Nem volt igazi Messiása 1848-nak – Petőfi vagy Kossuth mítosza, messianizmusa a bukás után jön létre –, még kevésbé 1918-nak és 1919-nek, vezér nélküli fordulat volt 1945 és 1956, ahogy nincs Messiása, de még igazi vezetője sem 1989-nek. S bár volt némi kultuszuk a hosszan kormányzó rendszergazdáknak, Ferenc Józsefnek, Horthynak, és kikényszerítve Rákosinak, de Kádár János tüntetően anti-Messiás volt. Bizony új Magyarország az a Magyarország, amely az elmúlt húsz-huszonöt évben megteremtette a személyi kultusz politika szerkezetét, amelyben a népet személyesen vezető Messiás szükségszerűséggé és nélkülözhetetlenné válik. S bár kellenek a Messiás szerep betöltéséhez képességek és tudások, mégis tudnunk kell, hogy nem e személyes karizmatikus képességek vagy akaratok teremtették vagy teremtik a politikai Messiást, hanem a nép vágyai és akarata.

A Messiásvárás összekapcsolódik az ezredforduló utáni nemzedékváltással. A második világháborútól a hatvanas évek elejéig húzódó „nagy nemzedék” nem élt át háborút, de átélte a legnagyobb társadalmi átváltozást, átrétegződést, ahonnét az első munkás, paraszt származású gyerekek fölkerültek, s átélte gyerekként 56-ot, a megtorlást és a konszolidáció felemás kispolgárosodását. Ez a vertikális hatalmi rendszerben feltörekvő, ám a második gazdaságban horizontálisan szerveződő nemzedék, amelynek volt húsz éve, hogy maga és családja életét felépítse, homo kadaricusként, állandó alkuban, kiegyezésben, életforma-nacionalistaként önbizalmat szerezzen, majd elbizonytalanodjon a válságban. Ez az érdek- és értékkereső nemzedék klubokban, körökben, szakmai közösségekben egymást és a pragmatikus megoldásokat kereste, nem a kívülről jött mindentudót, valláspótlékot vagy Messiást. Ezért volt a nyolcvanas éveknek sok programjavaslata, szakmai egymásra találása, gyakorlatias fogyasztói – osztrák – álma, s nem ideológiája, forradalmi népe és Messiása. Ennek a nemzedéknek kellő tudás- és erkölcsi tőkéje volt, hogy főszereplője legyen a rendszerváltásnak...

A DEMOKRATÁK RENGETEG HIBÁT VÉTETTEK, DONALD TRUMPRÓL PEDIG MINDEN LEPEREG

VÁROSI TV SZEGED
Műsorvezető: LAKNER ZOLTÁN
52024.11.30.



A demokraták rengeteg hibát vétettek, Donald Trumpról pedig minden lepereg – röviden így foglalható össze az a kampányidőszak, ami a republikánus jelölt újraválasztását eredményezte. Donald Trump Merkovity Norbert politológus szerint ismét tökéletesen használta ki a figyelmet, gyakorlatilag csak róla szólt a média, ami az új jelölt, Kamala Harris számára még inkább megnehezítette, hogy bemutatkozzon, megismerjék őt az emberek. Lakner Zoltán arról is beszélgetett a politológussal, hogy Donald Trump hogyan állíthatott maga mellé egyre növekvő számban a kisebbségekhez tartozó szavazókat rasszista kiszólásai ellenére. Lakner Zoltán nem napi politikáról, mégis közügyekről beszélget vendégeivel, kötetlenül és ami a legfontosabb: szabadon. A műsor célja, hogy olyan témákról szóljon, amikre a folyamatos hírözön alapzaja közepette igazán oda kellene figyelnünk, de valahogy mégsem jut rájuk elég idő, és amik gondolatokat ébresztenek, tanulhatunk belőlük.

PURPARLÉ BICSKÉN: ELFELEJTETTE A FIDESZ, HOGY HOGYAN KELL AZ UTCÁN POLITIZÁLNI | HETES STÚDIÓ

KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ
Műsorvezető: HARDY MIHÁLY
2024.11.30.



A Hetes Stúdió 2024. november 30-i adásában Hardy Mihály Bolgár Györggyel, Bálint Orsolyával, a Népszava újságírójával, valamint László József újságíróval, a MÚOSZ küldöttgyűlésének elnökével beszélte meg a hét legfontosabb hazai és nemzetközi eseményeit.


AMERIKAI NÉPSZAVA: MIÉRT VÁR MAGYAR 2026-RA, HA EKKORA TÁMOGATOTTSÁGA VAN?

AMERIKAI NÉPSZAVA
Szerző: AMERIKAI NÉPSZAVA
2024.11.30.


Mi ugyan erős kétségekkel fogadjuk a Magyar Péter mellett nyíltan elkötelezett Medián és Hann Endre „közvéleménykutatási” eredményeit, az pedig szakmailag megkérdőjelezhető, hogy a választókat úgy kérdezik egy lehetséges szavazásról, hogy jelenleg nem ismerik a kampányt, amit a Fidesz a választás előtt bedob, nem beszélve a szavazatvásárlásról.

De tételezzük fel, hogy a nyilvánvaló gazdasági csőd, az infláció, az életszínvonal romlása, az évek óta tartó kamu ígérgetés miatt az Orbán-ellenes hangulat erősödött, és elhitették sokakkal azt is, hogy Magyar legyőzheti Orbánt. Még azt az ordas hazugságot is, hogy egy demokratikus rendszerváltás, igazi „pluralizmus” jön el. Vagy azt, hogy ez sem számít.

Magyar legalábbis azt állítja, hogy elhiszi a neki kedvező közvéleménykutatási adatokat, sőt: azokat mintegy megrendelést, lépésről lépésre emeli. Ebben az esetben e pillanatban Magyar nemlétező pártja legyőzné Orbánt. Ebben az esetben teljesen érthetetlen, hogy a „messiás” mire vár? Miért nem vezeti a támogatóit Orbán ellen?

Magyar Péter az a bokszoló, aki egy megroggyant ellenféllel szemben ment be a ringbe, aki védekezésre képtelen, de nem üt, nem szorítja a sarokba, nem szorítja a kötélhez, hanem körbe rohangál a ringben, mint egy idióta, mutogatja az izmait és a bokszkesztyűjét, az új mezét, élvezi a tapsot, beáll fotózkodni, és nem üti ki az ellenfelet. Vajon miért?

Kamuból már javasolt előrehozott választásokat, de ilyen előny esetén politikailag evidens magatartás, hogy „bizalomvesztésre” hivatkozva, előrehozott választást követeljen. S mivel a demokratikus értékeket és az emberi nomákat miatta megtagadó ellenzéki értelmiség azt is terjeszti, bármikor 100 ezer embert visz az utcára, érthetetlen, hogy miért nem teszi ezt.

Magyarnak állítólag 2 millió támogatója van, ha azok valóban támogatják, s valóban Orbánt el akarják zavarni, akkor abból néhány százezer emberrel, bojkott meghirdetésével, passzív ellenállással, kikényszeríthetné az előrehozott választást. Érthetetlen, hogy Magyar miért a magamutogatásban éli ki magát, miért csak szórakoztatja és manipulálja a híveit.

Orbán ma felkészületlen egy előrehozott választásra. Tételezzük fel, hogy az eddigi csalás nem elegendő a jelenlegi erőviszonyok szerint a számára. Ha Magyar kivár 2026-ig, addig Orbán felépíti a védekezést, tovább manipulálja a választási feltételeket. Másfél év alatt sok minden történhet, Magyarról sok minden kiderülhet, a nemzetközi helyzet is változhat.

Ha Magyar akar valamit, akkor azt most kellene elindítani, nem a gyermekotthonok körül bohóckodni, provokálni, mintha egyetlen gyerek is érdekelné, s fényképezkedni, hanem a rendszer ellen támadni. De Magyar nem teszi, mert láthatóan neki a szereplés, a hergelés, az egykori csókos cimborái idegesítése fontosabb, és totálisan felkészületlen a feladatra...

HETI EGYENLEG: SZÁJER JÓZSEF REHABILITÁLÁSA POLITIKAI HIBA

HETI EGYENLEG / KLIKKTV
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2024.11.30.



Ott a leginkább bevándorló-ellenes a lakosság, ahol a legkevesebb a bevándorló – mondta Lakner Zoltán politológus, a Jelen című hetilap főszerkesztője, a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában. Szerinte Magyarországon könnyű ezzel manipulálni az embereket, mert bár sem gazdasági bevándorlókkal, sem konkrét menekültekkel nem találkozni az utcán, de félnek tőlük, mert a propaganda hergeli az embereket, ilyen közegben jól fogyaszthatók Nagy Márton szavai, melyeket egy XVIII. kerületi fideszes rendezvényen mondott el. Az a kérdés, hogy mi van akkor, ha ezt a narratívát egy másik buborékba helyezzük át. Horváth Gábor, a Népszava főszerkesztő-helyettese azzal egészítette ki, hogy senkit se az érdekel, hogy kinél élünk jobban. 

Lakner Zoltán hozzátette, ő nem használná Nagy Mártont tömegkommunikációs célokra, mert alkalmatlan rá. A felszólalásaiban uralkodik a nyegleség, mindig fennhéjázós, egyetlen ember sem győződik meg a kormány igazáról Nagy Márton szavai alapján. Horváth Gábor irigyli Nagy Mártont, amiért az a problémája, hogy unja Párizst. Szerinte sem szabadna Nagy Mártont politikai szerepbe tolni, foglalkozzon csak a számokkal, próbálja a költségvetésből a legjobbat kihozni. 

Szájer József visszatérése teljesen érthetetlen, Lakner Zoltán szerint maximum egy magyarázat lehet, hogy a szűk belső kör miatt kellett rehabilitálni a Fidesz egyik alapítóját. De az megmagyarázhatatlan, hogy politikailag ebben mi a jó. A politológus hibának és tévedésnek tartja Szájer visszahozását. Horváth Gábor szerint érzelmi indíttatása lehet a visszatérésnek. Az emberek unják a rendszert, a gazdaság romokban, a Fidesz hatalma veszélyben, Orbán szeretné maga körül látni a barátait.

BOLGÁR GYÖRGY: MA MÁR AZT GONDOLOM, GYURCSÁNYNAK LE KELLETT VOLNA MONDANIA – KOMPORSZÁG

KOMPORSZÁG / MAGYAR HANG PODCAST
Műsorvezető: SZERETŐ SZABOLCS
2024.11.29.



Akkoriban úgy éreztem, talán ki is mondtam, le is írtam, hogy nem kell lemondania Gyurcsány Ferencnek, nem szabad elmenekülnie. Ma már úgy gondolom, talán jobb lett volna, ha az őszödi beszéd kiszivárgása után azonnal lemond. Valószínűleg egyetlen országban sem lett volna más út – függetlenül attól, hogy a beszéd milyen kontextusban hangzott el és mi volt a célja –, mint a miniszterelnöki posztról való távozás – jelentette ki Bolgár György újságíró Kompország című műsorunkban, aki a 2006-os őszi események idején még kiállt a miniszterelnök mellett. Hozzátette: a TV székháznál még nem a rendőrség volt erőszakos, hanem a tüntetők egy része, ami után hatalmas volt az ijedtség a kormányon és rendőrségen belül is. Attól féltek, hogy erőszakkal söprik el őket. Ez kétségtelenül erőszakos fellépéshez, túlkapásokhoz vezetett. Biztosan lehetett volna ezt másképp, tisztábban, okosabban, most már bizonyára Gyurcsány is így gondolja ezt – tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy:

- Van-e jövője a tisztességes, független újságírásnak? 
- Mi a különbség a függetlenség és az objektivitás között? 
- Kellett-e kompromisszumokat kötni ahhoz, hogy valaki a Kádár-rendszerben újságíróként dolgozhasson? 
- Miért nevezte egyszer 1956-ot ellenforradalomnak? 
- Mit gondol Magyar Péterről? 
- Támogathat-e egy baloldali liberális ember egy jobbközép politikust, ha a tét Orbán Viktor legyőzése?

AMIKOR ORBÁN OKTATJA A POPULIZMUST

TELEX
Szerző: TELEX
2024.11.30.


Orbán Viktor kifejezetten sokat tett azért az elmúlt 14 évben, hogy a nemzetközi politikában is ő legyen az illiberális politika vezéralakja, a tipikus illiberális politikus. Törekvése sikerrel is járt, több demokratikus országban is modellként tekintenek rá és Magyarországon kiépített rendszerére a populista politikai erők. Nagyüzemben persze egyelőre nem indult be az orbánizmus exportja, hiszen a Fidesz ellenzéket és a társadalmi sokszínűséget korlátozó politikája igazán csak kormányon működik, ellenzékből kevésbé.

Ugyanakkor a közép-európai régió több országában is került hatalomra az utóbbi években olyan politikai erő, amelyik így vagy úgy de modellnek tekinti Orbán rendszerét. Szlovák, cseh és lengyel partnereink segítségével áttekintettük, mennyire sikerült importálni az orbánizmust a V4 országaiban. Igaz, a Fidesz populista szövetségesei Lengyelországban és Csehországban a legutóbbi választáson ellenzékbe szorultak, Andrej Babiš és Jarosław Kaczyński politikájában éppen úgy felfedezhetők hasonlóságok Orbánnal, ahogy a Szlovákiában jelenleg is hatalmon lévő Robert Ficóéban. A különbségek azonban még a hasonlóságoknál is többet árulnak el ezekről az országokról...


MAGYARORSZÁG NAGY ÁRAT FIZET ORBÁN HATALOMVÁGYÁÉRT

HÍRKLIKK
Szerző: HÍRKLIKK
2024.11.29.


„Magyarország az út végén jár, ott már csak olyan alternatívák vannak, mint az EU-ból, vagy a NATO-ból való kilépés, és ez mindkettő nagyon drámai lehetőség. Jó lenne, ha Románia nem érne el ezekig a dilemmákig” – figyelmeztetett Stefano Bottoni olasz történész abban a hosszú video interjúban, amelyet a spotmedia.ro portálnak adott.


Bottoni szerint amennyiben Georgescu, Simion és a többiek szavazatainak aránya eléri a 40 százalékot, Romániában olyan szuverenista tömb alakul ki, mint Magyarországon, és ezt Budapesten nagyon üdvözölnék, mert a liberális Nyugat gyengüléseként értékelnék.

Bottonit abból az alkalomból keresték meg, hogy Romániában megjelent Orbán Viktor politikai életrajza, benne egy külön a román közönségnek szánt résszel. Arra a kérdésre, hogy mi Orbán Viktor hatalmi politikájának a titka, a történész kifejtette: ennek van egy viszonyítási dimenziója, ugyanis a demokrácia válságáról Európa perifériáját illetően lehet beszélni, itt azonban a Nyugattal szembeni, általánosabb csalódottságról van szó. Emellett Orbán intellektus, és ebben a tekintetben nem hasonlítható az utóbbi évtizedekben fellépett kelet-európai politikusokhoz.

Orbán liberális és kommunistaellenes hagyományokból érkezett, átváltozása lépésről-lépésre ment végbe. Nem az történt, hogy egyszerre csak megőrült, hanem akkor is racionális döntéseket hozott, amikor konzervatívvá, majd reakcióssá lett. Cinikusan választott és döntött, mert egyszer már elvesztette a hatalmat, és eltökélte, hogy újra megszerzi, hosszú időre, bármi áron – és az ár a demokrácia volt.

A magyar átlagembereket 2010-től, Orbán megválasztásától nemigen érdekelte a demokrácia sorsa, és 2010-ben a választók közel kétharmada olyan pártokra szavazott, amelyek már nem hittek az 1989 utáni úgynevezett posztkommunista és a liberális demokráciában, nem hitték, hogy jobbá tehető, és elfogadták a változást. És amikor jöttek a következmények, a konfliktusok az unióval, a puha, és aztán már nem annyira puha autokrácia, nem mentek az utcára, nem reagáltak határozottan és azonnal – mondta Bottoni. Rámutatott: ez tanulság Románia számára, amely most választás előtt áll.

Ami Orbán hatalomvágyának árát illeti, Bottoni szerint a legsúlyosabb következmény nem a gazdasági lemaradás, bár az is jelentős. Ennél sokkal komolyabb és aggasztóbb következmény az ország mentális állapota, és az, hogy megtört a korábban létező társadalmi konszenzus, amely Magyarországot a Nyugat részének látta...

ROMÁN KAMALA HARRIS ÉS POZSGAY IMRE

ELVITELRE PODCAST / HVG
Szerző: HVG
2024.12.01.



Ez az Elvitelre, a hvg.hu hétzáró podcastja. A 95. adásban: Választások Romániában és a négy igenes népszavazás.

Az e heti menü: 

00:00 Intro 
00:32 Szélről élre (Parászka Boróka) 
08:44 Hatezer egy emberen múlott (Murányi Gábor)