Szerző: KOLLÁR-KLEMENCZ KAMARAZENEKAR
2023.
A Kollár-Klemencz Kamarazeneka 2023-as koncertje a Fishing on Orfű fesztiválon.
2024. november 2., szombat
KOLLÁR-KLEMENCZ KAMARAZENEKAR - FISHING ON ORFŰ 2023 (TELJES KONCERT)
FISHING IN ORFŰ
Szerző: KOLLÁR-KLEMENCZ KAMARAZENEKAR
2023.
A Kollár-Klemencz Kamarazeneka 2023-as koncertje a Fishing on Orfű fesztiválon.
Szerző: KOLLÁR-KLEMENCZ KAMARAZENEKAR
2023.
A Kollár-Klemencz Kamarazeneka 2023-as koncertje a Fishing on Orfű fesztiválon.
HOGY VAGY? - BRÓDY JÁNOS, KOCSÁK TIBOR
HETI TV
Műsorvezető: SZEGVÁRI KATALIN
2024.11.01.
Vendég: Bródy János és , Kocsák Tibor.
Műsorvezető: SZEGVÁRI KATALIN
2024.11.01.
Vendég: Bródy János és , Kocsák Tibor.
MOST MÁR TÉNYLEG MINDJÁRT ELKEZDÜNK NÖVEKEDNI! | GULYÁS GERGELYÉK GAZDASÁGI OPTIMIZMUSA, 2022-’24
PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2024.11.02.
Október 30-án érkezett a KSH friss adata, amely szerint a nyers adatban 0,8%-kal, szezonálisan és naptárhatással korrigálva 0,7%-kal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévvel együtt ez technikai recessziót jelent.
A kormány elismeri, hogy új gazdaságpolitikára van szükség, és azt ígérik, jövőre már valóban jön a növekedés. Megnéztük, mit ígértek ez ügyben korábban, és mi történt ténylegesen!
Szerző: PARTIZÁN
2024.11.02.
Október 30-án érkezett a KSH friss adata, amely szerint a nyers adatban 0,8%-kal, szezonálisan és naptárhatással korrigálva 0,7%-kal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest. Az előző negyedévvel együtt ez technikai recessziót jelent.
A kormány elismeri, hogy új gazdaságpolitikára van szükség, és azt ígérik, jövőre már valóban jön a növekedés. Megnéztük, mit ígértek ez ügyben korábban, és mi történt ténylegesen!
HANGOSÍTUNK – ORBÁN MINDENKIT SZERET, AKIT A VILÁG UTÁL
HANGOSÍTUNK / MAGYAR HANG
Szerző: MAGYAR HANG
2024.11.02.
04:17 – Hogyan zajlott Grúziában a vitatott választás?
Lásd még:
„Félnek, mert rájöttek, hogy van vesztenivalójuk” – Magyar Hang-ajánló
Szerző: MAGYAR HANG
2024.11.02.
04:17 – Hogyan zajlott Grúziában a vitatott választás?
12:25 – Mi érte Orbán Viktort az országban?
19:25 – Milyen az élet Grúziában?
Lásd még:
„Félnek, mert rájöttek, hogy van vesztenivalójuk” – Magyar Hang-ajánló
HETI EGYENLEG: ORBÁN VIKTOR POSTÁSKÉNT MENT GRÚZIÁBA
HETI EGYENLEG
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS..
2024.11.02.
Teljesen abszurd, hogy még nincs is, aki fogadja, de a magyar kormány már odautazik. Az pedig félelmetes, hogy azt hangoztatják, hogy ha az ellenzék nyert volna, akkor ugyanaz történt volna, mint Ukrajnában - mondta Vicsek Ferenc, újságíró, a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában, arra a hírre reagálva, hogy Orbán Viktor Grúziába utazott, még azelőtt, hogy a grúz választási eredmény véglegessé vált volna.
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS..
2024.11.02.
Teljesen abszurd, hogy még nincs is, aki fogadja, de a magyar kormány már odautazik. Az pedig félelmetes, hogy azt hangoztatják, hogy ha az ellenzék nyert volna, akkor ugyanaz történt volna, mint Ukrajnában - mondta Vicsek Ferenc, újságíró, a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában, arra a hírre reagálva, hogy Orbán Viktor Grúziába utazott, még azelőtt, hogy a grúz választási eredmény véglegessé vált volna.
Szentpéteri Nagy Richárd, alkotmányjogász szerint maga Orbán Viktor sem örült, hogy Grúziába kell utaznia, de Putyin zsarolja őt, így nem volt más választása. „A magyar miniszterelnök már nem önálló személyiség. Ez súlyos helyzet, aminek irgalmatlan következményei lesznek.” Az alkotmányjogász úgy gondolja Orbán Viktor Putyin üzenetét vitte postásként Grúziába. Szentpéteri Nagy Richárd arról is beszélt, hogy érdemes figyelni, hogy a magyar kormány melyik országok vezetőit nevezi békepártinak, mert azok mind Putyin zsebében vannak.
L. RITÓK NÓRA: DILEMMÁK...
A NYOMOR SZÉLE BLOG
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2024.11.01.
Sokan írnak nekem, megerősítve, vagy csak megosztva velem a gondolataikat, sokszor tipródásukat, velem, aki legalább annyit tipródom mindenen, mint ők. Nyilván azért írnak, mert azonos értékrend kapcsol össze bennünket, gyakran azonos kor is, de nem feltétlenül ez a meghatározó. Pedagógusok, szociális munkások gyakran írnak, de nem szakmabeliek is, hiszen sokukkal ugyanazt az életet éljük, ugyanazokkal a problémákkal szembesülünk, és ugyanúgy nem tudjuk, mit lehetne tenni, hogy változzon a helyzet.
Nemrég kaptam egy üzenetet egy pedagógustól, akinek egy mondata azóta is foglalkoztat. A történet tipikus, a politikai meggyőződés és kétkedés ütközése a tantestületen belül… és az alulmaradás keserű érzése. A mondata pedig ez volt: “Öreg vagyok és gyáva”.
Az életkorunkról nyilván nem tehetünk… bár a mozgásteret meglehetősen leszűkíti, ha valaki mondjuk a nyugdíj előtti öt évben van. Szakmai vonalon talán még menne, a pedagógushiány miatt, de arra is sok példát láttunk már, hogy zárul be a kapu akkor is, ha üres álláshely van, azok előtt, akik kritikusak a rendszerrel, és ennek nyilvánosan is hangot adnak. Bélyeg lesz rajtuk, és ezzel nem sok esélyük van. Furcsa ezt látni a másik oldalról is, akár a kormányhű vonalon, akár az egyházin. Ott nincs olyan bűn, ami miatt kivetné magából a rendszer, többnyire védettséget élveznek, és legfeljebb egy áthelyezés a következmény, de sok esetben még “felfele buknak”.
Szóval a kockázat csak azoknál kockázat, akik nem a lojális oldalhoz tartoznak. Lassan épült ki ennek a rendszere, de az évek során minden munkahelyre beszivárgott. Ez is az oka annak, hogy sok ember bezárul, nem nézi a híreket sem, megpróbál a saját elefántcsont-tornyában túlélni.
A mondat második része még nehezebb. Mert a gyávaság sem olyan egyszerű tétel. Nyilván, hogy ezt leírja, jelzi, mennyit küzdhet magával, és mennyire harcolna…. de valami miatt nem tud. Talán a családi helyzete okán, talán a sorozatos kudarcok miatti kiégés miatt, vagy, mert elvesztette ő is a hitét a politikában, esetleg fél… ki tudja?
Végtelen elkeseredést mutat ez, és azt hiszem, ezzel sokan pontosan így vagyunk.
A veszteség-érzés hatalmas. Mindenkinek megvan ebben a magáé. Kinek a családja szakadt ketté, kinek az egészsége reccsent meg, és esélytelen ebben a rendszerben a gyógyulása, ki csak nem találja a helyét ebben az érthetetlenné vált világban.
Kellene valahogy nézőpontot, gondolkodást váltani. Nézem mindig magam körül az embereket, ki, milyen túlélési stratégiát választ azok közül, akik nem a vak hit és a lojalitás mellett teszik le a voksukat. Mert nagyon sokan elégedetlenek, az biztos. Mégis, inkább beletörődőek az emberek. Morgolódnak, szörnyülködnek, hogy nem, ez már nem lehet igaz, meg, hogy azt gondolná az ember, hogy nincs lejjebb, de ezzel úgy tűnik, ki is ventilálják magukból a feszültséget.
Tényleg gyávák lennénk? Nem inkább az a helyzet, hogy nincs akiben és amiben higgyünk?
Azt hiszem, a gyávaság és a féltés fogalmát is el kellene különítenünk. A bátorságot mindig azok hangsúlyozzák, akik vagy hősök (ebből azért kevés van), vagy valami olyan biztos egzisztencia van mögöttük, ami miatt semmitől sem kell félniük. Vagy azok, akiken már nem talál fogást a hatalom. Leginkább azért, mert már nyugdíjasok. Vagy, akiknek már nincs semmi vesztenivalójuk.
A rendszer lélektani hatása arra épít, hogy félj, és féltsd a körülötted levőket is, ha ellenszegülsz. Hogy ne legyél bátor. Ne is gondolkozz semmin, majd gondolkodnak helyetted azok, akik döntési helyzetben vannak. Döntenek ők mindenről, hiszen felhatalmazást kaptak rá. A felhatalmazás biztonságában pedig mindent úgy tesznek, ahogy nekik jó.
Miközben egyre inkább azt érezzük, ezt a felhatalmazást nem mi adtuk, és egyre bizonytalanabb jövőt vázol elénk. Kettészakadt az ország. És nem úgy, hogy “ők és mi…” hanem úgy, hogy “ők” és egy légüres tér. Olyan, ami tele van bizonytalansággal.
Bizonytalansággal és szorongással. Érdemes beleállni a változásokba? Mi van, ha nem lesz változás? Sokan azt gondolják, még egy csalódást már nem bírnak ki. De mi van, ha mégis van esély? Csak jelentkezni kellene, beszállni, nyíltan, és tolni azt a szekeret, amiről csak annyit tudunk, hogy ebben az egyben van annyi erő, amennyi változást hozhat….de magáról a változásról nem tudhatunk semmi biztosat.
Vajon alulról fel tud épülni egy új rend? Kisöpörheti mindazt, ami a mai helyzetet eredményezte? Vajon van-e ebben az alulról szerveződésben elég tudás? Mert az, hogy mit szeretnénk, azt mindenki meg tudja mondani: jobb oktatást, jobb egészségügyet, a korrupció visszaszorítását, megfelelő gyermekvédelmet, esélykiegyenlítést, szektorsemleges finanszírozást, az egyház szennyes dolgainak kivizsgálását, kevesebb pénzt a focira és a lombkoronasétányokra, normális vasúti közlekedést, igazságosabb adózási rendszert, tisztességes médiaviszonyokat, átláthatóságot, emberi kommunikációt, más külpolitikát, stb…. nagyon hosszú a lista.
De a “hogyan” az a nagy kérdés, pláne ilyen gazdasági mutatók mellett. A “hogyan”-hoz ugyanis a hatalmi pozíción és a pénzen kívül komplex tudásra van szükség. Mert minden összefügg mindennel. Ebből a lejtmenetből visszajönni óriási kihívás. Hol, kinél van az a tudás, ami ezt biztosítani tudja? Arra, hogy a döntések mögött milyen szakmaiság van, rengeteg negatív példát hozhatnánk a közelmúltból. Képesek leszünk-e az új döntések mögé szakmaiságot tenni, vagy marad minden az egyéni érdekek, a nárcisztikus döntéshozó attitűd meghatározottságában?
Nekem nyilván legjobban a társadalmi leszakadás ügye fáj… és abban, hogy érzek-e politikai szándékot ebben változásra, nos, ebben nagyon szkeptikus vagyok. Sosem volt ez szavazatszerző tétel, mára pedig egyértelműen kiszorult a sodorvonalból. Az ezer sebből végző állami szolgáltatások kérdése sokkal inkább érdekli az embereket, hiszen ezt szinte mindenki a bőrén érzi, és csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ezeket a szolgáltatásokat ne az állam rendszerén belül vegyék igénybe, vagy ha ott is, akkor a maguknak kiépített VIP rendszerben.
Egész életemben a társadalmi leszakadás kockázatának kitett gyerekekért dolgoztam, először az állami rendszerben, huszonöt éve alapítványi környezetben, tizenöt éve pedig teljesen belesodródva a generációs szegénység kezelésébe. A különleges ebben, hogy a problémát kollégáimmal együtt teljes társadalmi beágyazottságában próbálom értelmezni, és így keresem a megoldásokat is.
Értelmezni sok területen már tudom, azt hiszem….bár folyamatosan tanulom ezt ma is. De a megoldáskeresésben maradtam a pilotprogramon belül. A rendszerszintű változások esélyét pedig sajnos nem látom.
Én nem vagyok gyáva….csak féltem azokat, akikkel és akikért dolgozom. Mert tett a rendszer azért, hogy ezt a féltést át tudjam élni. Akarom a változást, és támogatom is, ezt sosem rejtettem véka alá. De az ügy, amit az alapítvánnyal képviselünk olyan, ami mindig jelen van. Jelen volt a rendszerváltás előtt is, és utána is, végig a különböző kormányok alatt. És velünk lesz ezután is.
Hogy jól képviseljük-e ezt, mivel ártunk és mivel használunk neki, ezt sosem a jelenben látjuk. Az mindig később derül ki, a jövőben. Ennek a felelőssége nyomasztó teher. El sem hiszitek, mekkora.
Szerző: L. RITÓK NÓRA
2024.11.01.
Nemrég kaptam egy üzenetet egy pedagógustól, akinek egy mondata azóta is foglalkoztat. A történet tipikus, a politikai meggyőződés és kétkedés ütközése a tantestületen belül… és az alulmaradás keserű érzése. A mondata pedig ez volt: “Öreg vagyok és gyáva”.
Az életkorunkról nyilván nem tehetünk… bár a mozgásteret meglehetősen leszűkíti, ha valaki mondjuk a nyugdíj előtti öt évben van. Szakmai vonalon talán még menne, a pedagógushiány miatt, de arra is sok példát láttunk már, hogy zárul be a kapu akkor is, ha üres álláshely van, azok előtt, akik kritikusak a rendszerrel, és ennek nyilvánosan is hangot adnak. Bélyeg lesz rajtuk, és ezzel nem sok esélyük van. Furcsa ezt látni a másik oldalról is, akár a kormányhű vonalon, akár az egyházin. Ott nincs olyan bűn, ami miatt kivetné magából a rendszer, többnyire védettséget élveznek, és legfeljebb egy áthelyezés a következmény, de sok esetben még “felfele buknak”.
Szóval a kockázat csak azoknál kockázat, akik nem a lojális oldalhoz tartoznak. Lassan épült ki ennek a rendszere, de az évek során minden munkahelyre beszivárgott. Ez is az oka annak, hogy sok ember bezárul, nem nézi a híreket sem, megpróbál a saját elefántcsont-tornyában túlélni.
A mondat második része még nehezebb. Mert a gyávaság sem olyan egyszerű tétel. Nyilván, hogy ezt leírja, jelzi, mennyit küzdhet magával, és mennyire harcolna…. de valami miatt nem tud. Talán a családi helyzete okán, talán a sorozatos kudarcok miatti kiégés miatt, vagy, mert elvesztette ő is a hitét a politikában, esetleg fél… ki tudja?
Végtelen elkeseredést mutat ez, és azt hiszem, ezzel sokan pontosan így vagyunk.
A veszteség-érzés hatalmas. Mindenkinek megvan ebben a magáé. Kinek a családja szakadt ketté, kinek az egészsége reccsent meg, és esélytelen ebben a rendszerben a gyógyulása, ki csak nem találja a helyét ebben az érthetetlenné vált világban.
Kellene valahogy nézőpontot, gondolkodást váltani. Nézem mindig magam körül az embereket, ki, milyen túlélési stratégiát választ azok közül, akik nem a vak hit és a lojalitás mellett teszik le a voksukat. Mert nagyon sokan elégedetlenek, az biztos. Mégis, inkább beletörődőek az emberek. Morgolódnak, szörnyülködnek, hogy nem, ez már nem lehet igaz, meg, hogy azt gondolná az ember, hogy nincs lejjebb, de ezzel úgy tűnik, ki is ventilálják magukból a feszültséget.
Tényleg gyávák lennénk? Nem inkább az a helyzet, hogy nincs akiben és amiben higgyünk?
Azt hiszem, a gyávaság és a féltés fogalmát is el kellene különítenünk. A bátorságot mindig azok hangsúlyozzák, akik vagy hősök (ebből azért kevés van), vagy valami olyan biztos egzisztencia van mögöttük, ami miatt semmitől sem kell félniük. Vagy azok, akiken már nem talál fogást a hatalom. Leginkább azért, mert már nyugdíjasok. Vagy, akiknek már nincs semmi vesztenivalójuk.
A rendszer lélektani hatása arra épít, hogy félj, és féltsd a körülötted levőket is, ha ellenszegülsz. Hogy ne legyél bátor. Ne is gondolkozz semmin, majd gondolkodnak helyetted azok, akik döntési helyzetben vannak. Döntenek ők mindenről, hiszen felhatalmazást kaptak rá. A felhatalmazás biztonságában pedig mindent úgy tesznek, ahogy nekik jó.
Miközben egyre inkább azt érezzük, ezt a felhatalmazást nem mi adtuk, és egyre bizonytalanabb jövőt vázol elénk. Kettészakadt az ország. És nem úgy, hogy “ők és mi…” hanem úgy, hogy “ők” és egy légüres tér. Olyan, ami tele van bizonytalansággal.
Bizonytalansággal és szorongással. Érdemes beleállni a változásokba? Mi van, ha nem lesz változás? Sokan azt gondolják, még egy csalódást már nem bírnak ki. De mi van, ha mégis van esély? Csak jelentkezni kellene, beszállni, nyíltan, és tolni azt a szekeret, amiről csak annyit tudunk, hogy ebben az egyben van annyi erő, amennyi változást hozhat….de magáról a változásról nem tudhatunk semmi biztosat.
Vajon alulról fel tud épülni egy új rend? Kisöpörheti mindazt, ami a mai helyzetet eredményezte? Vajon van-e ebben az alulról szerveződésben elég tudás? Mert az, hogy mit szeretnénk, azt mindenki meg tudja mondani: jobb oktatást, jobb egészségügyet, a korrupció visszaszorítását, megfelelő gyermekvédelmet, esélykiegyenlítést, szektorsemleges finanszírozást, az egyház szennyes dolgainak kivizsgálását, kevesebb pénzt a focira és a lombkoronasétányokra, normális vasúti közlekedést, igazságosabb adózási rendszert, tisztességes médiaviszonyokat, átláthatóságot, emberi kommunikációt, más külpolitikát, stb…. nagyon hosszú a lista.
De a “hogyan” az a nagy kérdés, pláne ilyen gazdasági mutatók mellett. A “hogyan”-hoz ugyanis a hatalmi pozíción és a pénzen kívül komplex tudásra van szükség. Mert minden összefügg mindennel. Ebből a lejtmenetből visszajönni óriási kihívás. Hol, kinél van az a tudás, ami ezt biztosítani tudja? Arra, hogy a döntések mögött milyen szakmaiság van, rengeteg negatív példát hozhatnánk a közelmúltból. Képesek leszünk-e az új döntések mögé szakmaiságot tenni, vagy marad minden az egyéni érdekek, a nárcisztikus döntéshozó attitűd meghatározottságában?
Nekem nyilván legjobban a társadalmi leszakadás ügye fáj… és abban, hogy érzek-e politikai szándékot ebben változásra, nos, ebben nagyon szkeptikus vagyok. Sosem volt ez szavazatszerző tétel, mára pedig egyértelműen kiszorult a sodorvonalból. Az ezer sebből végző állami szolgáltatások kérdése sokkal inkább érdekli az embereket, hiszen ezt szinte mindenki a bőrén érzi, és csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ezeket a szolgáltatásokat ne az állam rendszerén belül vegyék igénybe, vagy ha ott is, akkor a maguknak kiépített VIP rendszerben.
Egész életemben a társadalmi leszakadás kockázatának kitett gyerekekért dolgoztam, először az állami rendszerben, huszonöt éve alapítványi környezetben, tizenöt éve pedig teljesen belesodródva a generációs szegénység kezelésébe. A különleges ebben, hogy a problémát kollégáimmal együtt teljes társadalmi beágyazottságában próbálom értelmezni, és így keresem a megoldásokat is.
Értelmezni sok területen már tudom, azt hiszem….bár folyamatosan tanulom ezt ma is. De a megoldáskeresésben maradtam a pilotprogramon belül. A rendszerszintű változások esélyét pedig sajnos nem látom.
Én nem vagyok gyáva….csak féltem azokat, akikkel és akikért dolgozom. Mert tett a rendszer azért, hogy ezt a féltést át tudjam élni. Akarom a változást, és támogatom is, ezt sosem rejtettem véka alá. De az ügy, amit az alapítvánnyal képviselünk olyan, ami mindig jelen van. Jelen volt a rendszerváltás előtt is, és utána is, végig a különböző kormányok alatt. És velünk lesz ezután is.
Hogy jól képviseljük-e ezt, mivel ártunk és mivel használunk neki, ezt sosem a jelenben látjuk. Az mindig később derül ki, a jövőben. Ennek a felelőssége nyomasztó teher. El sem hiszitek, mekkora.
EMBEREK, TÖRTÉNETEK AZ ALULJÁRÓBÓL II. /// FRIDERIKUSZ PODCAST 106.
FRIDERIKUSZ PODCAST
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2024.11.01.
Ezen a héten csütörtökön újabb speciális podcasttal jelentkezünk, folytatjuk a két budapesti aluljáróban készült sorozatunkat.
Szerző: FRIDERIKUSZ SÁNDOR
2024.11.01.
Ezen a héten csütörtökön újabb speciális podcasttal jelentkezünk, folytatjuk a két budapesti aluljáróban készült sorozatunkat.
Friderikusz Sándor és stábja néhány napig járt-kelt az aluljárókban és megszólított embereket, ismeretleneket és ismerősöket egyaránt, ezekből a találkozásokból állt össze a múlt csütörtökön közzétett másfél órás podcast, és mert sok érdekes ember és sztori jött szembe a stábbal, íme, itt a folytatás. Többen megkérdezték, hogy hány ember közül találtunk rá ezekre a kivételes élethelyzetű emberekre, elmondhatjuk, hogy körülbelül kétszer annyi felvételt készítettünk, mint amennyit nyilvánosságra hozunk.
Ezúttal is valami nagyon hasonlóra számíthatnak, mint 2022 karácsonya környékén a Reptéri történetek esetében.
Ezen az alábbi linken az Emberek, történetek az aluljáróból című podcastunk első részét láthatják, melyben megszólalt egy tankcsapdás hentes, aki szabadidejében plüssjátékokat gyűjt, egy három gyerekét nevelő miskolci egyetemi oktató, egy kukázó férfi, egy fiatalember, aki 34 évesen ment nyugdíjba, egy énekesnő, aki New Yorkban próbál karriert csinálni, egy krízis- és túsztárgyaló, valamint egy kilencéves fiatalember: 
• EMBEREK, TÖRTÉNETEK AZ ALULJÁRÓBÓL I....
• EMBEREK, TÖRTÉNETEK AZ ALULJÁRÓBÓL I.... AMERIKA VÁLASZT 09. – HIBÁK AZ UTOLSÓ MÉTEREKEN – LAKNER ZOLTÁN ÉS KALÓ MÁTÉ PODCASTJA
MAGYAR HANG
Szerző: MAGYAR HANG
2024.11.01.
Lakner Zoltán és Kaló Máté podcastja az Amerikai elnökválasztásról.
Szerző: MAGYAR HANG
2024.11.01.
Lakner Zoltán és Kaló Máté podcastja az Amerikai elnökválasztásról.
Néhány nappal a választások előtt arról folyik a vita, ki kit nevezett hulladéknak a republikánus és a demokrata kampány oldaláról. A felmérések szerint a mindvégig elképesztően kiélezett versengés még abban is egyre kiegyenlítettebb, ahogyan a jelöltek megpróbálják ledolgozni hátrányukat az ellenfél számára legerősebb társadalmi csoportok körében. A műsor végén arra vonatkozóan is tanácsot adunk, érdemes-e egész kedd éjjel fennmaradni az eredményeket várva.
AZT MONDJA TRUMPNAK, AMIT HALLANI AKAR – ÍGY KERÜLT BE ORBÁN VIKTOR A MAGA BELSŐ KÖREIBE
SZABAD EURÓPA
Szerzők: KELLER-ALÁNT ÁKOS, GARAMVÖLGYI FLÓRA
2024.10.31.
Orbán Viktor nyáron arról beszélt, hogy az emberei is részt vesznek „Trump elnök úr csapatának programíró rendszerében”. Az utóbbi időben maga Trump is több beszédében említette Orbánt, legutóbb az egyik legfontosabb platformon, az elnöki vitán dicsérte hosszan őt. Hogy jutott el ilyen szintre egy alig tízmilliós ország miniszterelnöke? Miként lehet, hogy nemcsak Trump, de alelnökjelöltje, J. D. Vance is barátként tekint Magyarországra? Melyik fél mit profitálhat a kapcsolatból?
„Személyesen láttam Trumpot és Orbánt Mar-a-Lagóban együtt vacsorázni. Orbán láthatóan tudja, hogyan kell Donald Trumppal beszélni, hogy jól érezze magát. A kapcsolatuk egyértelműen nagyon erős. Orbán dicséri Trumpot, Trump meg Orbánt. Amit láttam, azt angolul bromance-nak hívjuk – mondta John Fund a Szabad Európának. (Bromance: szoros, nem szexuális jellegű barátság férfiak között, a brother/fiútestvér és romance/románc összevonásából.)
A Szabad Európa az elmúlt hetekben számos háttérinterjút készített olyan szereplőkkel, akiknek betekintésük van e viszony részleteibe. Beszéltünk amerikai és magyar háttérintézmények vezető munkatársaival, diplomatákkal, akiknek szinte mindegyike névtelenséget kért a téma érzékenysége miatt. Kétrészes cikksorozatunk első részében azt mutatjuk be, hogyan került fel Orbán Trump radarjára, és milyen mélyek a Fidesz–Republikánus-kapcsolatok, főként annak MAGA-, azaz trumpista szárnyával (a Make America Great Again szlogen rövidítése nyomán).
A második részben arról írunk, miért jó az amerikai és a magyar jobboldalnak az együttműködés, mit érhet el a magyar kormány Washingtonban, és hogy miből lehet problémája Orbánnak Amerikában Trump-győzelem esetén.
Mindent egy lapra, Trump egójára tett fel – így kezdődött a transzatlanti populista barátság
2016-ban Orbán Viktor volt az első vezető, aki már az elnökválasztási kampány kezdetekor nyíltan kiállt Trump mellett. A republikánus győzelem után Orbán hatalmas összeget ölt abba, hogy formálja az amerikai jobboldali közvéleményt. Az első Trump-kormányzat alatt még elsősorban hivatásos lobbicégek dolgoztak az Orbán-kormánynak. Ilyen volt a Policy Impact Communications, amelynek egyik igazgatója akkor Richard Carlson – a jobboldali újságíró, Tucker Carlson apja – volt. Fia ekkor még a Fox News vezető arca volt, interjúzott Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel is. Érdemes megemlíteni David Reaboi trumpista megmondóembert, akinek a magyar kormánnyal kötött szerződéseit a Szabad Európa tárta fel. Reaboi megbízatásának lejárta óta Magyarország egyike azon kevés országnak, amelyet egyetlen lobbicég sem képvisel hivatalosan a FARA-adatbázis szerint, ahová minden lobbistának regisztrálnia kell az Egyesült Államokban.
Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy többen egyszerűen nem regisztrálnak: az Átlátszó és a Southern Poverty Law Center (SPLC) közös cikke szerint több, magyar kormányközeli intézettel szerződésben álló konzervatív amerikai író és médiaszemélyiség jelenleg is olyan munkát végez, ami alapján regisztrálniuk kellene, de egyszerűen nem tették meg. Az Átlátszó által kikért adatok szerint csak a magyar közpénzből működő Danube Institute százmilliókat költ rájuk, hogy népszerűsítsék a magyar kormányt az amerikai jobboldalon. Az egyik szereplő például a befolyásos író és újságíró, Rod Dreher, aki konzervatív lapokban áll ki a magyar kormány politikája mellett. Ezért és hasonló munkákért 2022-ben havi bruttó 5666 dolláros (kétmillió forintos) havi fizetést kapott, tavaly pedig már havi 8750 dollárt (3,2 millió forintot).
A másik magyarázat, hogy a kapcsolatok más szinteken is szerveződnek, nem csak a nyilvánosságban. Fontos kiemelni, hogy ezek a politikai kapcsolatépítések három különböző színtéren szerveződnek. Van a Republikánus Párt, amelyet Donald Trump mára túlnyomórészt (de nem teljesen; erre cikksorozatunk második részében még visszatérünk, mert van jelentősége) maga alá gyűrt. Forrásaink szerint a Republikánus Párt és a magyar kormányzati körök kapcsolata nem túl mély, egyszerűen azért, mert a párt elsősorban Amerikára koncentrál, nem építi annyira a nemzetközi kapcsolatait.
A második szint a különböző agytrösztök, tanácsadó, think tank cégek, alapítványok világa, amelyek nagyon fontosak az amerikai politikában, a vezető politikusok (mind a két oldalon) nagyon támaszkodnak a hozzájuk közel álló ilyen jellegű szervezetekre.
A harmadik szint a személyes vonal, azaz a közvetlen kapcsolat a vezetővel. Ez Donald Trump esetében különösen fontos, mert – és ezt szinte minden forrásunk kiemelte – kiemelten támaszkodik a személyes kapcsolatokra...
Szerzők: KELLER-ALÁNT ÁKOS, GARAMVÖLGYI FLÓRA
2024.10.31.
„Személyesen láttam Trumpot és Orbánt Mar-a-Lagóban együtt vacsorázni. Orbán láthatóan tudja, hogyan kell Donald Trumppal beszélni, hogy jól érezze magát. A kapcsolatuk egyértelműen nagyon erős. Orbán dicséri Trumpot, Trump meg Orbánt. Amit láttam, azt angolul bromance-nak hívjuk – mondta John Fund a Szabad Európának. (Bromance: szoros, nem szexuális jellegű barátság férfiak között, a brother/fiútestvér és romance/románc összevonásából.)
A Szabad Európa az elmúlt hetekben számos háttérinterjút készített olyan szereplőkkel, akiknek betekintésük van e viszony részleteibe. Beszéltünk amerikai és magyar háttérintézmények vezető munkatársaival, diplomatákkal, akiknek szinte mindegyike névtelenséget kért a téma érzékenysége miatt. Kétrészes cikksorozatunk első részében azt mutatjuk be, hogyan került fel Orbán Trump radarjára, és milyen mélyek a Fidesz–Republikánus-kapcsolatok, főként annak MAGA-, azaz trumpista szárnyával (a Make America Great Again szlogen rövidítése nyomán).
A második részben arról írunk, miért jó az amerikai és a magyar jobboldalnak az együttműködés, mit érhet el a magyar kormány Washingtonban, és hogy miből lehet problémája Orbánnak Amerikában Trump-győzelem esetén.
Mindent egy lapra, Trump egójára tett fel – így kezdődött a transzatlanti populista barátság
2016-ban Orbán Viktor volt az első vezető, aki már az elnökválasztási kampány kezdetekor nyíltan kiállt Trump mellett. A republikánus győzelem után Orbán hatalmas összeget ölt abba, hogy formálja az amerikai jobboldali közvéleményt. Az első Trump-kormányzat alatt még elsősorban hivatásos lobbicégek dolgoztak az Orbán-kormánynak. Ilyen volt a Policy Impact Communications, amelynek egyik igazgatója akkor Richard Carlson – a jobboldali újságíró, Tucker Carlson apja – volt. Fia ekkor még a Fox News vezető arca volt, interjúzott Orbán Viktorral és Szijjártó Péterrel is. Érdemes megemlíteni David Reaboi trumpista megmondóembert, akinek a magyar kormánnyal kötött szerződéseit a Szabad Európa tárta fel. Reaboi megbízatásának lejárta óta Magyarország egyike azon kevés országnak, amelyet egyetlen lobbicég sem képvisel hivatalosan a FARA-adatbázis szerint, ahová minden lobbistának regisztrálnia kell az Egyesült Államokban.
Ennek két oka lehet. Az egyik, hogy többen egyszerűen nem regisztrálnak: az Átlátszó és a Southern Poverty Law Center (SPLC) közös cikke szerint több, magyar kormányközeli intézettel szerződésben álló konzervatív amerikai író és médiaszemélyiség jelenleg is olyan munkát végez, ami alapján regisztrálniuk kellene, de egyszerűen nem tették meg. Az Átlátszó által kikért adatok szerint csak a magyar közpénzből működő Danube Institute százmilliókat költ rájuk, hogy népszerűsítsék a magyar kormányt az amerikai jobboldalon. Az egyik szereplő például a befolyásos író és újságíró, Rod Dreher, aki konzervatív lapokban áll ki a magyar kormány politikája mellett. Ezért és hasonló munkákért 2022-ben havi bruttó 5666 dolláros (kétmillió forintos) havi fizetést kapott, tavaly pedig már havi 8750 dollárt (3,2 millió forintot).
A másik magyarázat, hogy a kapcsolatok más szinteken is szerveződnek, nem csak a nyilvánosságban. Fontos kiemelni, hogy ezek a politikai kapcsolatépítések három különböző színtéren szerveződnek. Van a Republikánus Párt, amelyet Donald Trump mára túlnyomórészt (de nem teljesen; erre cikksorozatunk második részében még visszatérünk, mert van jelentősége) maga alá gyűrt. Forrásaink szerint a Republikánus Párt és a magyar kormányzati körök kapcsolata nem túl mély, egyszerűen azért, mert a párt elsősorban Amerikára koncentrál, nem építi annyira a nemzetközi kapcsolatait.
A második szint a különböző agytrösztök, tanácsadó, think tank cégek, alapítványok világa, amelyek nagyon fontosak az amerikai politikában, a vezető politikusok (mind a két oldalon) nagyon támaszkodnak a hozzájuk közel álló ilyen jellegű szervezetekre.
A harmadik szint a személyes vonal, azaz a közvetlen kapcsolat a vezetővel. Ez Donald Trump esetében különösen fontos, mert – és ezt szinte minden forrásunk kiemelte – kiemelten támaszkodik a személyes kapcsolatokra...
Lásd még:
MEG KELL VÉDENI A GYEREKEKET AZ OSTOBA INTÉZKEDÉSEK HATÁSAITÓL
HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2024.11.02.
„Ajánlást” küldött a tankerületi központokért felelős Klebelsberg Központ (KK) az állami fenntartású gimnáziumok számára arról, hogy milyen eredménnyel érdemes tanulókat felvenniük – írta meg a Népszava. Ercse Kriszta oktatáskutató úgy véli „ha az intézmények a központi elvárásnak megfelelően bonyolítják le a felvételit, az rengeteg gyermeket állít majd olyan kényszerpályára, ahová magától nem indult volna el”. A levél szerint „az ajánlás fő célja a gimnáziumi képzés presztízsének növelése, hogy a diákok a megfelelő helyen tanuljanak, úgy a gimnáziumokban, mint a szakképzésben”
Miről szól valójában ez az „ajánlás”, és mi a probléma a szakképzéssel?
A legfontosabb most valóban az, hogy a szülők értsék, mi történik. Az egyébként is vitatott felvételi folyamatban egy magas, minimális bekerülési ponthatárt ajánlanak, mintha az az egy eredmény valós képet adna a gyermekről. Ennek az lesz az eredménye, hogy kevesebben kerülnek azokba a magas presztízsű iskolákba, ahol van központi felvételi. Akik kicsúsznak onnan, mennek a gyengébb gimnáziumokba, és kiszorítják onnan azokat, akiknek az eredményei oda még elégségesek lettek volna. Számukra pedig marad a technikum, a szakgimnázium. A csökkenő létszám miatt osztályok szűnhetnek majd meg, így pedagóguskapacitás szabadulhat fel, vagyis újabb flastrommal próbálhatják takargatni a pusztító pedagógushiányt. Praktikusan viszont a szülőknek tudni kell, hogy az iskoláknak október 15-ig a honlapjukon fel kellett tüntetniük a felvételi feltételeit. Ahol nem szerepel a minimum ponthatár, ott ezt az ajánlást az idén már nem is érvényesíthetik. A szakképzéssel, de egyetlen képzési programmal sincs önmagában baj, ha azt a családok maguk választják. Ez az alattomos intézkedés viszont újabb strukturális erőszak a kormány részéről, hogy az általános képzést szűkítve, a szakképzésbe irányítsa át a tanulókat. 10-14 éves gyerekekkel „munkaerőgazdálkodik”...
Szerző: SOMFAI PÉTER
2024.11.02.
Miről szól valójában ez az „ajánlás”, és mi a probléma a szakképzéssel?
A legfontosabb most valóban az, hogy a szülők értsék, mi történik. Az egyébként is vitatott felvételi folyamatban egy magas, minimális bekerülési ponthatárt ajánlanak, mintha az az egy eredmény valós képet adna a gyermekről. Ennek az lesz az eredménye, hogy kevesebben kerülnek azokba a magas presztízsű iskolákba, ahol van központi felvételi. Akik kicsúsznak onnan, mennek a gyengébb gimnáziumokba, és kiszorítják onnan azokat, akiknek az eredményei oda még elégségesek lettek volna. Számukra pedig marad a technikum, a szakgimnázium. A csökkenő létszám miatt osztályok szűnhetnek majd meg, így pedagóguskapacitás szabadulhat fel, vagyis újabb flastrommal próbálhatják takargatni a pusztító pedagógushiányt. Praktikusan viszont a szülőknek tudni kell, hogy az iskoláknak október 15-ig a honlapjukon fel kellett tüntetniük a felvételi feltételeit. Ahol nem szerepel a minimum ponthatár, ott ezt az ajánlást az idén már nem is érvényesíthetik. A szakképzéssel, de egyetlen képzési programmal sincs önmagában baj, ha azt a családok maguk választják. Ez az alattomos intézkedés viszont újabb strukturális erőszak a kormány részéről, hogy az általános képzést szűkítve, a szakképzésbe irányítsa át a tanulókat. 10-14 éves gyerekekkel „munkaerőgazdálkodik”...
EGY CIPŐT KAPOTT A SZEXÉRT, DE TALÁN INKÁBB AZT AKARTA, HOGY ÖT PERCIG SZERESSÉK
TELEX
Szerző: LIPTAI LÍVIA, KAISER ORSOLYA
2024.11.02.
Kétezerért bármit megcsinált”, „taxizott a Népligetben”
– Éva több mint három éven keresztül dolgozott egy fővárosi javítóintézetben, szinte naponta hallotta ezeket a mondatokat. Az intézetben lakó fiúk gyakran vágták egymás fejéhez, ha valamelyikükről kiderült vagy tudni vélték, hogy prostituáltként dolgozott. Mivel ez egy javítóintézet, ide már olyan gyerekek kerülnek, akik korábban valamilyen bűncselekménybe keveredtek. „Sok olyan fiú volt bent, aki kint prostituált volt, ezt néha tudták is egymásról. Minderről nem igazán beszélgettek, inkább el-elcsípni lehetett erről szóló megjegyzéseket.”
Ábrahám Róbert feljelentése nyomán – amiben Lakatos Márkot vádolta meg azzal, hogy fiatalkorú állami gondozottnak fizetett szexért – újra reflektorfénybe kerültek az intézetben és lakásotthonokban élő gyerekek és a kiszolgáltatottságuk. Az EU-ban regisztrált emberkereskedelem-esetek 96 százaléka szexuális célzatú, az összes gyerekáldozat közül a magyar nemzetiségű a legtöbb. A magyar áldozatok több mint fele – 64 százaléka – gyerek. Az áldozattá válás legfőbb sérülékenységi faktora a mélyszegénység és a korábbi abúzusok.
„Amikor megkérdeztem, miért pont a taxizás szót használják, kiderült, hogy a felnőtt férfi kliensek gyakran nem mertek odamenni a tizenéves fiúkhoz, és a taxisofőröket küldték maguk helyett ismerkedni, alkudozni” – folytatja Éva. A volt nevelő azt mondja, ha nem volt muszáj, a fiúk soha nem vállalták fel, hogy prostituáltak voltak, sokszor a nevelők is csak a háttéranyagokból tudták, hogy az illető mit csinált kint.
„Amikor nagyon ritkán megnyíltak, és tudtunk erről beszélgetni velük, akkor volt, aki próbálta eltávolítani magától ezeket az eseményeket, »ja, hát persze, két perc volt« – mondták, érzelemmentessé, jelentéktelenné próbálták tenni a dolgot. Szégyellnivalónak tekintették ezt, mert a homoszexualitás egyáltalán nem elfogadott ebben a közegben. Volt egy fiú, aki gyakran használta másokra a hülye buzi kifejezést, de az aktáiból tudtuk mi nevelők, hogy ő is prostituált volt. Olyat egyszer sem hallottam, hogy valaki tudatosan választotta volna pénzszerző lehetőségként a prostitúciót. Jellemző, hogy sokszor nem is pénzt kaptak a szolgáltatásért, hanem egy vágyott dolgot – kábítószert, cipőt. Ha valaki egy nagy autós pasi bűvkörébe került, nem is tudott onnan kikerülni, később már fizikálisan sem – ez egyébként elég gyakori.”
A fiatal nő több visszaélést is látott, amik még most is hatással vannak rá. „Sok visszás dolgot láttam, nem csak a prostitúcióval kapcsolatban. Papíron mindenki kapott segítséget, van pszichológus is, de a segítséget jól jellemzi, hogy nálunk a szupervíziót a főnököm tartotta. Ő pedig azt mondta, hogy aki gyenge, az ne dolgozzon itt – ilyen volt a hangulat, a fiúk felé meg ez a négyzeten. Sok kollégám gusztustalanul beszélt velük. Rengetegen voltak vele úgy, hogy ezek rohadt cigány bűnözők, én lehetek most a kiskirály, és parancsolgathatok nekik.”
Éva azt mondja, sem a gyerekeknek, sem a gyermekvédelemben dolgozóknak nincs védelmi háló, mindenkit ellenségnek érzékelt. „Úgy éreztem, próbálom a szart púderezni, hogy ebben a maximum két évben, amíg a fiúk itt vannak bent, kapjanak valami jót is. Ami segített kicsit, az az volt, hogy legalább abban a nyolc órában, amíg én vagyok velük, addig nem bántja őket senki.”
Éva tapasztalata nem egyedülálló, számtalan tanulmány és adat bizonyítja, hogy a szexuális kizsákmányolás veszélye jóval nagyobb azon gyermekek körében, akiket kiemeltek a családjukból, és állami gondozásban élnek.
– foglalta össze egy nekünk nyilatkozó, a neve elhallgatását kérő nevelő.
A szakemberek szerint a kegyelmi ügy óta hozott intézkedések nemhogy nem segítettek a helyzeten, hanem még komolyan rontottak is rajta. A gyerekkereskedelem szervezett szinten működik, sokszor ismerik is a szereplőket, mégsem történik változás...
Szerző: LIPTAI LÍVIA, KAISER ORSOLYA
2024.11.02.
– Éva több mint három éven keresztül dolgozott egy fővárosi javítóintézetben, szinte naponta hallotta ezeket a mondatokat. Az intézetben lakó fiúk gyakran vágták egymás fejéhez, ha valamelyikükről kiderült vagy tudni vélték, hogy prostituáltként dolgozott. Mivel ez egy javítóintézet, ide már olyan gyerekek kerülnek, akik korábban valamilyen bűncselekménybe keveredtek. „Sok olyan fiú volt bent, aki kint prostituált volt, ezt néha tudták is egymásról. Minderről nem igazán beszélgettek, inkább el-elcsípni lehetett erről szóló megjegyzéseket.”
Ábrahám Róbert feljelentése nyomán – amiben Lakatos Márkot vádolta meg azzal, hogy fiatalkorú állami gondozottnak fizetett szexért – újra reflektorfénybe kerültek az intézetben és lakásotthonokban élő gyerekek és a kiszolgáltatottságuk. Az EU-ban regisztrált emberkereskedelem-esetek 96 százaléka szexuális célzatú, az összes gyerekáldozat közül a magyar nemzetiségű a legtöbb. A magyar áldozatok több mint fele – 64 százaléka – gyerek. Az áldozattá válás legfőbb sérülékenységi faktora a mélyszegénység és a korábbi abúzusok.
„Amikor megkérdeztem, miért pont a taxizás szót használják, kiderült, hogy a felnőtt férfi kliensek gyakran nem mertek odamenni a tizenéves fiúkhoz, és a taxisofőröket küldték maguk helyett ismerkedni, alkudozni” – folytatja Éva. A volt nevelő azt mondja, ha nem volt muszáj, a fiúk soha nem vállalták fel, hogy prostituáltak voltak, sokszor a nevelők is csak a háttéranyagokból tudták, hogy az illető mit csinált kint.
„Amikor nagyon ritkán megnyíltak, és tudtunk erről beszélgetni velük, akkor volt, aki próbálta eltávolítani magától ezeket az eseményeket, »ja, hát persze, két perc volt« – mondták, érzelemmentessé, jelentéktelenné próbálták tenni a dolgot. Szégyellnivalónak tekintették ezt, mert a homoszexualitás egyáltalán nem elfogadott ebben a közegben. Volt egy fiú, aki gyakran használta másokra a hülye buzi kifejezést, de az aktáiból tudtuk mi nevelők, hogy ő is prostituált volt. Olyat egyszer sem hallottam, hogy valaki tudatosan választotta volna pénzszerző lehetőségként a prostitúciót. Jellemző, hogy sokszor nem is pénzt kaptak a szolgáltatásért, hanem egy vágyott dolgot – kábítószert, cipőt. Ha valaki egy nagy autós pasi bűvkörébe került, nem is tudott onnan kikerülni, később már fizikálisan sem – ez egyébként elég gyakori.”
A fiatal nő több visszaélést is látott, amik még most is hatással vannak rá. „Sok visszás dolgot láttam, nem csak a prostitúcióval kapcsolatban. Papíron mindenki kapott segítséget, van pszichológus is, de a segítséget jól jellemzi, hogy nálunk a szupervíziót a főnököm tartotta. Ő pedig azt mondta, hogy aki gyenge, az ne dolgozzon itt – ilyen volt a hangulat, a fiúk felé meg ez a négyzeten. Sok kollégám gusztustalanul beszélt velük. Rengetegen voltak vele úgy, hogy ezek rohadt cigány bűnözők, én lehetek most a kiskirály, és parancsolgathatok nekik.”
Éva azt mondja, sem a gyerekeknek, sem a gyermekvédelemben dolgozóknak nincs védelmi háló, mindenkit ellenségnek érzékelt. „Úgy éreztem, próbálom a szart púderezni, hogy ebben a maximum két évben, amíg a fiúk itt vannak bent, kapjanak valami jót is. Ami segített kicsit, az az volt, hogy legalább abban a nyolc órában, amíg én vagyok velük, addig nem bántja őket senki.”
Éva tapasztalata nem egyedülálló, számtalan tanulmány és adat bizonyítja, hogy a szexuális kizsákmányolás veszélye jóval nagyobb azon gyermekek körében, akiket kiemeltek a családjukból, és állami gondozásban élnek.
„Olyan körülményeket biztosít a rendszer, hogy a prostitúció és a hajléktalanság közül választhatnak a gyerekek”
– foglalta össze egy nekünk nyilatkozó, a neve elhallgatását kérő nevelő.
A szakemberek szerint a kegyelmi ügy óta hozott intézkedések nemhogy nem segítettek a helyzeten, hanem még komolyan rontottak is rajta. A gyerekkereskedelem szervezett szinten működik, sokszor ismerik is a szereplőket, mégsem történik változás...