Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2024.10.23.
A Tisza Párt október 23.-ai megemlékezése.
2024. október 23., szerda
A TISZA PÁRT OKTÓBER 23.-AI MEGEMLÉKEZÉSE
MAGYAR PÉTER HIVATALOS
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2024.10.23.
A Tisza Párt október 23.-ai megemlékezése.
Szerző: MAGYAR PÉTER HIVATALOS
2024.10.23.
A Tisza Párt október 23.-ai megemlékezése.
ÉLŐBEN AZ ORBÁN-BESZÉD: ELEMZÉS RUFF BÁLINTTAL
PARTIZÁN
Szerző: PARTIZÁN
2024.10.23.
Orbán-beszéddel kezdtük az ünnepet, ami után Ruff Bálint elemezte ki a beszéd legfontosabb elemeit. De 56 kapcsán nemcsak a jelen politikai csatározásainak van relevanciája, az adás zárásában Mink András és Eörsi László történészekkel vitattuk meg, hogy mik a forradalom háttérbe szorult olvasatai, oldalai.
0:00 Visszaszámláló
Szerző: PARTIZÁN
2024.10.23.
Orbán-beszéddel kezdtük az ünnepet, ami után Ruff Bálint elemezte ki a beszéd legfontosabb elemeit. De 56 kapcsán nemcsak a jelen politikai csatározásainak van relevanciája, az adás zárásában Mink András és Eörsi László történészekkel vitattuk meg, hogy mik a forradalom háttérbe szorult olvasatai, oldalai.
0:00 Visszaszámláló
2:53 Elemzés Ruff Bálinttal
12:04 Orbán Viktor ünnepi beszéde
34:02 A beszéd kielemzése Ruff Bálinttal
1:03:56 56 jelentőssége és történelmi olvasatai
UNGVÁRY KRISZTIÁN: 1956 A HORTHY-FASISZTA ELLENFORRADALMÁROKTÓL A BÉKEPÁRTI PESTI SRÁCOKIG
TELEX
Szerző: UNGVÁRY KRISZTIÁN
2024.10.23.
Kevés történelmi eseményről mondható el, hogy az utókor annyiszor tett volna kísérletet átértelmezésére, mint az 1956-os forradalom és szabadságharc.
Annak kapcsán, hogy mi is történt valójában, a korszak résztvevői is gyakran zavarban voltak. Kádár János a forradalom napjai alatt először szélsőjobboldali ellenforradalomról beszélt, majd október 31-én ebből a Népszabadságban írt cikkében „népünk dicsőséges felkelése” lett, de csak azért, hogy november 4. után újra visszatérhessen az első interpretációhoz.
Hivatalosan a Magyar Szocialista Munkáspárt (továbbiakban MSZMP) 1956 decemberi határozata volt az a kötelező érvényű dokumentum, amely szerint 1956 ellenforradalom, és ennek négy, egyenlő fontosságú oka volt: a „Rákosi–Gerő-klikk” hibás politikája, az áruló pártellenzék, a „Horthy-fasiszta ellenforradalmárok” és a nemzetközi imperializmus. Kádár János ugyan a későbbiekben többször is leszögezte, hogy „a négy ok” fontossága teljesen azonos, a gyakorlatban mégsem ennek megfelelően kezelték 1956 kérdését.
Horthysta-fasiszta ellenforradalmárok: a neosztálinista értelmezés
1956 és 1962 között a kormányzat a „hortyhsta-fasiszta ellenforradalmárokra” helyezte a hangsúlyt. Ez alapvetően abból következett, hogy demokrácia megsemmisítésében, a diktatúra megvalósításában a fasiszták/nemzetiszocialisták voltak a legerősebb versenytársak, ezért a kommunista osztályharcos logika szerint a munkásmozgalom legelszántabb ellenségét a nácik jelentették. Az MSZMP szerint 1956 antikommunista lázadás volt, amit épp ezért csak fasiszták követhettek el, mivel a kommunista logika alapján igazi demokrata nem lehet antikommunista, hiszen a kommunizmus maga a tökéletes demokrácia. Ha tehát valaki nem ért egyet a kommunizmussal, az alapvetően csak fasiszta lehet.
Ezt a magyarázatot az érintettek nemcsak hirdették, hanem el is hitték és halálosan komolyan is vették. Ennek nyomán az állambiztonság elsősorban a volt csendőrök, rendőrök és az 1956-ig az ÁVH által teljesen elhanyagolt nyilasok köreiben kutakodott, amikor a tetteseket kereste. Aki keres, az természetesen talál is, még ha nem is azt, akit eredetileg keresett. Így a forradalom után kivégzett 341 személyből mintegy száz főnek semmi köze sem volt magához 1956-hoz, helyette viszont 1945 előtt valamilyen vélt vagy valós bűncselekményt követett el. Ide tartoztak az 1942-es délvidéki „hideg napok” elítéltjei, és ebből a nyomozó tevékenységből nőtt ki az a zuglói nyilasok elleni eljárás is, amit csak 1966-ban vittek bíróság elé.
Hollós Ervin ezredes, 1962-ig a Belügyminisztérium belső elhárításának vezetője, így fogalmazta meg az események lényegét abban a feleségével együtt írt kötetében, amely mindent megtett a forradalomárok diszkreditálása érdekében: „Október 23. valóságos tartalmát, lényegét október 30. [a budapesti pártbizottság Köztársaság téri ostroma] fejezte ki. Amit 23. még leplezni próbált, az napfényre került október 30-án. Október 30-án a Köztársaság téren a fekete karnevál órája érkezett el. Tanúi lehettünk annak, amint az ellenforradalom levette maszkját.” Az értelmezés kézenfekvő, hiszen a Köztársaság téri pártház ostroma során csakugyan lincselésekre került sor, és az erről fennmaradt fényképek szinte ikonikus funkciót töltöttek be a kommunista propagandában. Elhallgatták azonban azt a fontos tényt, hogy például a pártház előtt sortűzzel lekaszabolt ÁVH-sok jelentős része túlélte az eseményeket, mert a sortűz után nem lincselték meg őket, hanem orvosi ellátáshoz juthattak.
A kommunista értelmezés abszurditását leginkább talán a Francia Kiss Mihály elleni eljárás mutatja. Francia Kiss Mihály a Prónay-különítmény egyik tiszthelyetteseként 1919–1921 folyamán nem kevesebb mint hatvanhat gyilkosságot követett el, amelyekért nem sokkal később bíróság elé is állították, Horthy Miklós kormányzó azonban arra hivatkozva, hogy tetteit hazafias felbuzdulásból követte el, kegyelmet adott neki. Ezt követően azonban Francia Kiss az égvilágon semmi büntethetőt nem csinált. 1945 után illegális papírokkal bujkált. Egy feljelentés miatt azonban 1957 elején letartóztatták.
Ügye kapóra jött, hiszen vele kívánták bizonyítani azt, hogy a történelem során egyenes vonal húzható az 1919-es, 1944-es és 1956-os „fasiszta” események között. A bíróság ítélete szerint „az orgoványi és izsáki, valamint Kecskemét környéki szadista gyilkosságok, embernyúzások, nemi szervek levágása és hasonló cselekmények nem ismeretlenek a budapesti nyilas pártházakban hasonló gyilkosságokat elkövető pártszolgálatosok előtt, és a Köztársaság téren kivégzett és meggyalázott mártírjaink gyilkosai, a miskolci rendőrség előtti gyilkosságok tettesei ugyanazokkal a módszerekkel dolgoztak, és ugyanolyan szadista kegyetlenséggel hajtották végre tetteiket, mint Francia Kiss Mihály és terrorista társai. Mindezekből nyilvánvaló, hogy Francia Kiss Mihály és Héjjas Iván által ezelőtt 38 évvel elkövetett bűncselekmények szoros összefüggésben állnak Magyarország legújabb kori történelmén végigvonuló vandál fasiszta támadásokkal.”
A bíróság ezzel egyfajta „flashback” szemléletet követett, amely szerint Francia Kiss már 1919-ben úgy hajtotta végre Hitler utasításait, hogy még nem is ismerte az érintettet. A bíróság nem zavartatta magát azzal, hogy az előbb említett „szoros összefüggések” konkrétan nem léteztek, Francia Kiss ugyanis 1956-ban az égvilágon semmit sem csinált. Annak érdekében, hogy mégis megteremtődjön az összefüggés a forradalom és személye között, négy nappal Francia Kiss letartóztatásának sajtóban történt bejelentése után a „Letartóztatták Francia Kiss Mihály ivadékát” című cikk próbálta rávezetni az olvasót arra, hogy az egésznek mégiscsak van valami köze 1956-hoz, az érintett ugyanis a vádak szerint részt vett az ellenforradalomban, amennyiben kifosztott egy közértet. 1963 után aztán rehabilitálták, mert ez sem volt igaz, ráadásul nemhogy „ivadéka” nem volt a fehérterroristának, hanem még rokona sem.
Ennek az értelmezésnek jegyében jött létre 1959-ben a munkásmozgalmi pantheon, ahol az 1919-es, 1944-es és 1956-os áldozatok nemcsak együtt szerepeltek, hanem haláluk úgymond kauzális nexusba is került az olyan feliratokkal, mint „1919-ben a direktórium tagja, 1956-ban meggyilkolták” – miközben ennek a két ténynek az érintett esetében egymáshoz semmi köze sem volt...
Szerző: UNGVÁRY KRISZTIÁN
2024.10.23.
Annak kapcsán, hogy mi is történt valójában, a korszak résztvevői is gyakran zavarban voltak. Kádár János a forradalom napjai alatt először szélsőjobboldali ellenforradalomról beszélt, majd október 31-én ebből a Népszabadságban írt cikkében „népünk dicsőséges felkelése” lett, de csak azért, hogy november 4. után újra visszatérhessen az első interpretációhoz.
Hivatalosan a Magyar Szocialista Munkáspárt (továbbiakban MSZMP) 1956 decemberi határozata volt az a kötelező érvényű dokumentum, amely szerint 1956 ellenforradalom, és ennek négy, egyenlő fontosságú oka volt: a „Rákosi–Gerő-klikk” hibás politikája, az áruló pártellenzék, a „Horthy-fasiszta ellenforradalmárok” és a nemzetközi imperializmus. Kádár János ugyan a későbbiekben többször is leszögezte, hogy „a négy ok” fontossága teljesen azonos, a gyakorlatban mégsem ennek megfelelően kezelték 1956 kérdését.
Horthysta-fasiszta ellenforradalmárok: a neosztálinista értelmezés
1956 és 1962 között a kormányzat a „hortyhsta-fasiszta ellenforradalmárokra” helyezte a hangsúlyt. Ez alapvetően abból következett, hogy demokrácia megsemmisítésében, a diktatúra megvalósításában a fasiszták/nemzetiszocialisták voltak a legerősebb versenytársak, ezért a kommunista osztályharcos logika szerint a munkásmozgalom legelszántabb ellenségét a nácik jelentették. Az MSZMP szerint 1956 antikommunista lázadás volt, amit épp ezért csak fasiszták követhettek el, mivel a kommunista logika alapján igazi demokrata nem lehet antikommunista, hiszen a kommunizmus maga a tökéletes demokrácia. Ha tehát valaki nem ért egyet a kommunizmussal, az alapvetően csak fasiszta lehet.
Ezt a magyarázatot az érintettek nemcsak hirdették, hanem el is hitték és halálosan komolyan is vették. Ennek nyomán az állambiztonság elsősorban a volt csendőrök, rendőrök és az 1956-ig az ÁVH által teljesen elhanyagolt nyilasok köreiben kutakodott, amikor a tetteseket kereste. Aki keres, az természetesen talál is, még ha nem is azt, akit eredetileg keresett. Így a forradalom után kivégzett 341 személyből mintegy száz főnek semmi köze sem volt magához 1956-hoz, helyette viszont 1945 előtt valamilyen vélt vagy valós bűncselekményt követett el. Ide tartoztak az 1942-es délvidéki „hideg napok” elítéltjei, és ebből a nyomozó tevékenységből nőtt ki az a zuglói nyilasok elleni eljárás is, amit csak 1966-ban vittek bíróság elé.
Hollós Ervin ezredes, 1962-ig a Belügyminisztérium belső elhárításának vezetője, így fogalmazta meg az események lényegét abban a feleségével együtt írt kötetében, amely mindent megtett a forradalomárok diszkreditálása érdekében: „Október 23. valóságos tartalmát, lényegét október 30. [a budapesti pártbizottság Köztársaság téri ostroma] fejezte ki. Amit 23. még leplezni próbált, az napfényre került október 30-án. Október 30-án a Köztársaság téren a fekete karnevál órája érkezett el. Tanúi lehettünk annak, amint az ellenforradalom levette maszkját.” Az értelmezés kézenfekvő, hiszen a Köztársaság téri pártház ostroma során csakugyan lincselésekre került sor, és az erről fennmaradt fényképek szinte ikonikus funkciót töltöttek be a kommunista propagandában. Elhallgatták azonban azt a fontos tényt, hogy például a pártház előtt sortűzzel lekaszabolt ÁVH-sok jelentős része túlélte az eseményeket, mert a sortűz után nem lincselték meg őket, hanem orvosi ellátáshoz juthattak.
A kommunista értelmezés abszurditását leginkább talán a Francia Kiss Mihály elleni eljárás mutatja. Francia Kiss Mihály a Prónay-különítmény egyik tiszthelyetteseként 1919–1921 folyamán nem kevesebb mint hatvanhat gyilkosságot követett el, amelyekért nem sokkal később bíróság elé is állították, Horthy Miklós kormányzó azonban arra hivatkozva, hogy tetteit hazafias felbuzdulásból követte el, kegyelmet adott neki. Ezt követően azonban Francia Kiss az égvilágon semmi büntethetőt nem csinált. 1945 után illegális papírokkal bujkált. Egy feljelentés miatt azonban 1957 elején letartóztatták.
Ügye kapóra jött, hiszen vele kívánták bizonyítani azt, hogy a történelem során egyenes vonal húzható az 1919-es, 1944-es és 1956-os „fasiszta” események között. A bíróság ítélete szerint „az orgoványi és izsáki, valamint Kecskemét környéki szadista gyilkosságok, embernyúzások, nemi szervek levágása és hasonló cselekmények nem ismeretlenek a budapesti nyilas pártházakban hasonló gyilkosságokat elkövető pártszolgálatosok előtt, és a Köztársaság téren kivégzett és meggyalázott mártírjaink gyilkosai, a miskolci rendőrség előtti gyilkosságok tettesei ugyanazokkal a módszerekkel dolgoztak, és ugyanolyan szadista kegyetlenséggel hajtották végre tetteiket, mint Francia Kiss Mihály és terrorista társai. Mindezekből nyilvánvaló, hogy Francia Kiss Mihály és Héjjas Iván által ezelőtt 38 évvel elkövetett bűncselekmények szoros összefüggésben állnak Magyarország legújabb kori történelmén végigvonuló vandál fasiszta támadásokkal.”
A bíróság ezzel egyfajta „flashback” szemléletet követett, amely szerint Francia Kiss már 1919-ben úgy hajtotta végre Hitler utasításait, hogy még nem is ismerte az érintettet. A bíróság nem zavartatta magát azzal, hogy az előbb említett „szoros összefüggések” konkrétan nem léteztek, Francia Kiss ugyanis 1956-ban az égvilágon semmit sem csinált. Annak érdekében, hogy mégis megteremtődjön az összefüggés a forradalom és személye között, négy nappal Francia Kiss letartóztatásának sajtóban történt bejelentése után a „Letartóztatták Francia Kiss Mihály ivadékát” című cikk próbálta rávezetni az olvasót arra, hogy az egésznek mégiscsak van valami köze 1956-hoz, az érintett ugyanis a vádak szerint részt vett az ellenforradalomban, amennyiben kifosztott egy közértet. 1963 után aztán rehabilitálták, mert ez sem volt igaz, ráadásul nemhogy „ivadéka” nem volt a fehérterroristának, hanem még rokona sem.
Ennek az értelmezésnek jegyében jött létre 1959-ben a munkásmozgalmi pantheon, ahol az 1919-es, 1944-es és 1956-os áldozatok nemcsak együtt szerepeltek, hanem haláluk úgymond kauzális nexusba is került az olyan feliratokkal, mint „1919-ben a direktórium tagja, 1956-ban meggyilkolták” – miközben ennek a két ténynek az érintett esetében egymáshoz semmi köze sem volt...
EGYSZERŰEN: MI TÖRTÉNT 1956-BAN?
SZABAD EURÓPA
Szerző: SZABAD EURÓPA
2024.10.22.
Az ötvenes évek elejére Rákosi a megszálló szovjet csapatok segítségével sztálinista diktatúrát alakított ki Magyarországon. Az elégedetlenség egyre nőtt, 1956. október 23-án az egyetemisták tüntetést hirdettek Budapestre. Így indult a forradalom, amelyet végül szovjet tankok fojtottak vérbe.
Szerző: SZABAD EURÓPA
2024.10.22.
Az ötvenes évek elejére Rákosi a megszálló szovjet csapatok segítségével sztálinista diktatúrát alakított ki Magyarországon. Az elégedetlenség egyre nőtt, 1956. október 23-án az egyetemisták tüntetést hirdettek Budapestre. Így indult a forradalom, amelyet végül szovjet tankok fojtottak vérbe.
ISTEN SEGÍTSEN – MAGYARUL ÜZENT EGY AMERIKAI HADIHAJÓ AZ 56-OS FORRADALMÁROKNAK
24.HU
Szerző: 24.HU
2024.10.23.
Különös fotó bukkant elő néhány hete Kanadából: távoli üzenet a magyaroknak 1956-ból, egy amerikai anyahajóról. A fedélzeten hatalmas betűket formázva veszi fel az alakzatot a legénység, a jenki matrózok magyar nyelvű felirattá állnak össze: Isten segítsen. Vajon mi lehet a kép története, és ki az az ismeretlen tengerész, akinek a kezdeményezésére magyarul üzentek a Coral Sea fedélzetéről? Szolidaritás, fohász, a magára hagyott forradalom előtti tisztelgés – a 200 ezer ’56-os menekült egyike adományozta a Fortepan 200 ezredik fényképét.
Képsorozat helyett kivételesen egyetlen fénykép jelenik meg ezúttal a Fortepan válogatásában, ráadásul ez a fotó a 200 ezredik darab Magyarország privát fotóalbumában. A felvétel 1956 végén vagy ’57 elején készülhetett, egy Nápoly mellett horgonyzó amerikai anyahajó látható rajta madártávlatból. A USS Coral Sea fedélzetén a katonai repülők között különleges alakzatban állnak a tengerészek, magyar nyelvű feliratot formázva: „Isten segítsen”.
A Coral Sea az egyik nagy, Midway osztályú anyahajója volt az amerikai haditengerészetnek. Története lefedi a hidegháború időszakát: 1947-ben, Magyarország szovjetizálásának évében bocsátották vízre, és noha a beceneve Ageless Warrior, azaz „kortalan harcos” volt, 1990-ben, a rendszerváltás évében nyugdíjazták. Az ötvenes években a Földközi-tengeren töltötte a legtöbb időt, és ezen a képen túl magyar vonatkozása nemigen lehetett. 1956 októberének végén, a magyar forradalom napjaiban éppen a másik nagy világesemény, a nyugati közvélemény figyelmét Magyarországtól részben elvevő szuezi válság miatt vezényelték a Közel-Keletre, hogy Alexandriából és Haifából evakuálja az amerikai állampolgárokat.
Visszaemlékezések szerint a Coral Sea-n szolgált – talán kormányosként – egy magyar származású amerikai tengerész is. Valószínűleg ő volt az ötletadó, hogy az eredetileg a legénység karácsonyi ajándékára összedobott pénzt inkább a magyar menekülteknek adják. Ezt a kezdeményezést az anyahajón mindenki aláírta, összesen 7500 amerikai dollárt ajánlottak fel a menekülteket segítő alap javára. Ugyanő javasolhatta, hogy a legénység a hatalmas magyar nyelvű üzenetet megformálja a fedélzeten. A magyar tengerész nevét és történetét azonban nem ismerjük. Ha valakinek van információja róla, köszönjük, ha ír, együtt talán sikerül kirakni a történet ismeretlen mozaikjait.
A fénykép így jutott el egy 13 éves magyar sráchoz is. Barabás I. Béla nyolcadik osztályos tanuló volt, amikor ’56 decemberében a családjával együtt elhagyták Magyarországot. Béláék a forradalom idején Ajka mellett, Tósokberénden éltek. Korábban apjának agronómusként a Rákosi-korszak nagy mezőgazdasági kísérletében, a gyapottermelés meghonosításáért kellett dolgoznia a Tolna megyei Középhídvégen, a pártba azonban rábeszélésre sem volt hajlandó belépni, és mikor a gyapot befuccsolt, neki is mennie kellett, ekkor költöztek Veszprém megyébe. A forradalom idején családi szavazásra bocsátották a kérdést: a gyerekeket is bevonva arról voksoltak, hogy menjenek vagy maradjanak. Apja és bátyja az indulásra, anyja és húga Magyarországra voksoltak, így tulajdonképpen Béla szavazata döntött végül, ő pedig a kalandot választotta...
Szerző: 24.HU
2024.10.23.
Képsorozat helyett kivételesen egyetlen fénykép jelenik meg ezúttal a Fortepan válogatásában, ráadásul ez a fotó a 200 ezredik darab Magyarország privát fotóalbumában. A felvétel 1956 végén vagy ’57 elején készülhetett, egy Nápoly mellett horgonyzó amerikai anyahajó látható rajta madártávlatból. A USS Coral Sea fedélzetén a katonai repülők között különleges alakzatban állnak a tengerészek, magyar nyelvű feliratot formázva: „Isten segítsen”.
A Coral Sea az egyik nagy, Midway osztályú anyahajója volt az amerikai haditengerészetnek. Története lefedi a hidegháború időszakát: 1947-ben, Magyarország szovjetizálásának évében bocsátották vízre, és noha a beceneve Ageless Warrior, azaz „kortalan harcos” volt, 1990-ben, a rendszerváltás évében nyugdíjazták. Az ötvenes években a Földközi-tengeren töltötte a legtöbb időt, és ezen a képen túl magyar vonatkozása nemigen lehetett. 1956 októberének végén, a magyar forradalom napjaiban éppen a másik nagy világesemény, a nyugati közvélemény figyelmét Magyarországtól részben elvevő szuezi válság miatt vezényelték a Közel-Keletre, hogy Alexandriából és Haifából evakuálja az amerikai állampolgárokat.
Visszaemlékezések szerint a Coral Sea-n szolgált – talán kormányosként – egy magyar származású amerikai tengerész is. Valószínűleg ő volt az ötletadó, hogy az eredetileg a legénység karácsonyi ajándékára összedobott pénzt inkább a magyar menekülteknek adják. Ezt a kezdeményezést az anyahajón mindenki aláírta, összesen 7500 amerikai dollárt ajánlottak fel a menekülteket segítő alap javára. Ugyanő javasolhatta, hogy a legénység a hatalmas magyar nyelvű üzenetet megformálja a fedélzeten. A magyar tengerész nevét és történetét azonban nem ismerjük. Ha valakinek van információja róla, köszönjük, ha ír, együtt talán sikerül kirakni a történet ismeretlen mozaikjait.
A Magyarországgal, a levert forradalommal és a magyar menekültekkel való szolidaritás látványos gesztusát az amerikai külpolitika is igyekezett kihasználni. A légifelvétel is emiatt készülhetett: a fotó másolatait a magyar menekültek között köröztették, még utakat is szerveztek nekik Nápolyba, hogy megnézhessék az anyahajót.
A fénykép így jutott el egy 13 éves magyar sráchoz is. Barabás I. Béla nyolcadik osztályos tanuló volt, amikor ’56 decemberében a családjával együtt elhagyták Magyarországot. Béláék a forradalom idején Ajka mellett, Tósokberénden éltek. Korábban apjának agronómusként a Rákosi-korszak nagy mezőgazdasági kísérletében, a gyapottermelés meghonosításáért kellett dolgoznia a Tolna megyei Középhídvégen, a pártba azonban rábeszélésre sem volt hajlandó belépni, és mikor a gyapot befuccsolt, neki is mennie kellett, ekkor költöztek Veszprém megyébe. A forradalom idején családi szavazásra bocsátották a kérdést: a gyerekeket is bevonva arról voksoltak, hogy menjenek vagy maradjanak. Apja és bátyja az indulásra, anyja és húga Magyarországra voksoltak, így tulajdonképpen Béla szavazata döntött végül, ő pedig a kalandot választotta...
„MOST MAGYARORSZÁG TESZ ÚGY, MINT A NYUGAT ’56-BAN” – VENDÉGÜNK RAINER M. JÁNOS TÖRTÉNÉSZ
HETI VÁLASZ
Szerző: STUMPF ANDRÁS, ABLONCZY BÁLINT
2024.10.17.
Miért rombolók az Orbán Balázs-féle megszólalások? Miért éppen annyi forradalmárt végeztetett ki Kádár, amennyit? Mekkora esély volt arra, hogy a szovjetek kivonulnak és szabadabb országgá válunk? Az 1956-os forradalom kitörésének évfordulója előtti utolsó HetiVálaszban Rainer M. János történész válaszol Ablonczy Bálint és Stumpf András kérdéseire.
Szerző: STUMPF ANDRÁS, ABLONCZY BÁLINT
2024.10.17.
Miért rombolók az Orbán Balázs-féle megszólalások? Miért éppen annyi forradalmárt végeztetett ki Kádár, amennyit? Mekkora esély volt arra, hogy a szovjetek kivonulnak és szabadabb országgá válunk? Az 1956-os forradalom kitörésének évfordulója előtti utolsó HetiVálaszban Rainer M. János történész válaszol Ablonczy Bálint és Stumpf András kérdéseire.
1956: HÁTRA ARC ÉS ELŐRE?
HÍRKLIKK
Szerző: SOMFAI PÉTER
2024.10.23.
A történelmi tényeknek, a múlt tudományos megközelítésének „újragondolása” egyszerűen Orbán Viktor hatalmi logikájából következik – foglalta össze a Hírklikknek a mostani ünnep előtti vitákat Lázár Domokos jogász-szociológus. Hozzátette, 1956 legalább a negyedik-ötödik olyan nagy történeti fordulat, amellyel a mai napig nem tud mit kezdeni a nemzeti emlékezet. S valóban, az azóta eltelt 68 évben alig lehetett követni 20. századi történelmünk leginkább meghatározó eseményének megítélését. Az interjúban Lázár Domokos is többször idézi Rainer M. János történészt, az egykori 1956-os intézet igazgatóját, aki így fogalmazta meg a tanácstalanságot: „Melyek ma 1956 történetének kérdései és problémái? Nem feltétlenül ugyanazok, mint voltak tíz-húsz, hét-nyolc, vagy akár két-három évvel ezelőtt”.
A mohácsi vésztől 1848-49-en át, Trianont, a Holokausztot követően, a második világháborúig, sőt, az ötvenes-nyolcvanas évek magyar történelmének időnkénti „átértékeléséig” sajátos magyar jelenség?
Azt gondolom, hogy a hatalom természete nem sokat változott az elmúlt ezer évben. Tudjuk, a machiavellista hatalomfelfogás szerint a cél szentesíti az eszközt. Ez igaz a történelmi emlékezetre is, a múltbeli eseményeknek a jelenkori érdekeknek megfelelő újra értelmezése mindig is jellemző volt a regnáló hatalomra. Az más kérdés, hogy az újkori demokráciákban – nevezzük úgy: a nyugati típusú liberális demokráciákban – nyilvánvalóan az alkotmányos elvek mentén úgy gondolják, hogy a történelmi események értelmezése alapvetően a tudomány feladata. Azokat a tudományos eredményeket, amelyeket a kutatók publikálnak, a politikai hatalom tényként fogadja el, és nem írja felül a pillanatnyi hatalmi érdekei szerint. Magyarországon hiába mondják el a legjobb történészek ’56 hiteles eseményeit, hiába magyarázzák el, hogy ennek milyen pozitív hatásai voltak a később évtizedekre, és hogyan alapozta meg egyébként az 1989-es rendszerváltást, ez nem érdekli a politikai közbeszéd formálóit.
A 21. században lehet szemet hunyni a tények felett?
Miért ne lehetne? Egy autokratikus hatalom uralma alatt élünk, amely már a tudományos intézményeket is megszállta, és most azon dolgozik, hogy a társadalom egészét a saját képére formálja. Tulajdonképpen a történelmi tényeknek, a múlt tudományos megközelítésének „újragondolása” is egyszerűen Orbán Viktor hatalmi logikájából következik. Miért lenne kivétel 1956 átpolitizálása? Ebben szerepe van a forradalom korábbi értékelésének, amit az elbukott politikai rendszerben tanultunk meg, annak is, ahogyan az események átértékelése a magyar rendszerváltás specifikumává vált. A Rákosi-korszak legsötétebb éveit már majdnem elfelejtettük, amikor a magyar sajtó- és tömegkommunikáció „szabadságharca” 1987-88 táján nem 1956 újraértékelésével, hanem az ötvenes évek leleplezésével kezdődött. A Nagy Imre-temetés ennek a szelektív emlékezetnek és szelektív-utólagos ellenzékiségnek volt szakrális aktusa. A magyar rendszerváltás politikai szereplői, akik mind a két oldalon több-kevesebb legitimációs deficittől szenvedtek, készséggel értékelték át a múltat, ami azonban sok tekintetben konstruált, töredezett és főként alapjában feldolgozatlan terület volt. Az események valódi, kritikai felülvizsgálatát, a vele való szembenézést később sem nagyon szorgalmazták. 1956 átpolitizálhatóságának ez az általános oka...
Szerző: SOMFAI PÉTER
2024.10.23.
A mohácsi vésztől 1848-49-en át, Trianont, a Holokausztot követően, a második világháborúig, sőt, az ötvenes-nyolcvanas évek magyar történelmének időnkénti „átértékeléséig” sajátos magyar jelenség?
Azt gondolom, hogy a hatalom természete nem sokat változott az elmúlt ezer évben. Tudjuk, a machiavellista hatalomfelfogás szerint a cél szentesíti az eszközt. Ez igaz a történelmi emlékezetre is, a múltbeli eseményeknek a jelenkori érdekeknek megfelelő újra értelmezése mindig is jellemző volt a regnáló hatalomra. Az más kérdés, hogy az újkori demokráciákban – nevezzük úgy: a nyugati típusú liberális demokráciákban – nyilvánvalóan az alkotmányos elvek mentén úgy gondolják, hogy a történelmi események értelmezése alapvetően a tudomány feladata. Azokat a tudományos eredményeket, amelyeket a kutatók publikálnak, a politikai hatalom tényként fogadja el, és nem írja felül a pillanatnyi hatalmi érdekei szerint. Magyarországon hiába mondják el a legjobb történészek ’56 hiteles eseményeit, hiába magyarázzák el, hogy ennek milyen pozitív hatásai voltak a később évtizedekre, és hogyan alapozta meg egyébként az 1989-es rendszerváltást, ez nem érdekli a politikai közbeszéd formálóit.
A 21. században lehet szemet hunyni a tények felett?
Miért ne lehetne? Egy autokratikus hatalom uralma alatt élünk, amely már a tudományos intézményeket is megszállta, és most azon dolgozik, hogy a társadalom egészét a saját képére formálja. Tulajdonképpen a történelmi tényeknek, a múlt tudományos megközelítésének „újragondolása” is egyszerűen Orbán Viktor hatalmi logikájából következik. Miért lenne kivétel 1956 átpolitizálása? Ebben szerepe van a forradalom korábbi értékelésének, amit az elbukott politikai rendszerben tanultunk meg, annak is, ahogyan az események átértékelése a magyar rendszerváltás specifikumává vált. A Rákosi-korszak legsötétebb éveit már majdnem elfelejtettük, amikor a magyar sajtó- és tömegkommunikáció „szabadságharca” 1987-88 táján nem 1956 újraértékelésével, hanem az ötvenes évek leleplezésével kezdődött. A Nagy Imre-temetés ennek a szelektív emlékezetnek és szelektív-utólagos ellenzékiségnek volt szakrális aktusa. A magyar rendszerváltás politikai szereplői, akik mind a két oldalon több-kevesebb legitimációs deficittől szenvedtek, készséggel értékelték át a múltat, ami azonban sok tekintetben konstruált, töredezett és főként alapjában feldolgozatlan terület volt. Az események valódi, kritikai felülvizsgálatát, a vele való szembenézést később sem nagyon szorgalmazták. 1956 átpolitizálhatóságának ez az általános oka...
ÍGY LETT MAGYARORSZÁGBÓL ARGENTINA
444.HU
Szerző: BEDE MÁRTON
2024.10.21.
Éppen tíz éve „Így lesz Magyarországból Latin-Amerika” címmel írtam cikket. 2014 nyara-ősze már olyan messze van, akkorát változott azóta Magyarország, hogy a távlat szinte történelmi. Néhány hónappal voltunk Orbán Viktor második kétharmados választási győzelme után. Az Origót már bedarálták, Népszabadság még volt, KESMA viszont nem. Simicska Lajos még az ország második leghatalmasabb embere volt, Mészáros Lőrinc csak Felcsút gyorsan gazdagodó polgármestere, Tiborcz István pedig csak Orbán Ráhel férje.
Még nem volt egyértelmű, hogy milyen lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének érett verziója – de jelek azért voltak bőven. Orbán Viktor 2014 júliusában mondta el híres tusnádfürdői beszédét az illiberális demokráciáról, ami hivatalossá tette, hogy a rendszerváltás magyar álma, miszerint itt valaha is Nyugat-Európa lehet, soha nem fog megvalósulni. Egyes vélemények szerint Magyarország a csúcsra már 1997-ben felért, onnan felfelé már nem volt út. Ennek egyértelmű jelei legalább a 2008-as nagy gazdasági világválság nyomán, de talán már a 2006-os őszi tüntetéssorozattal váltak láthatóvá. Ezekkel tört felszínre az a frusztráció, ami végül hatalomra segítette 2010-ben a Fideszt.
2014-ben így már csak az volt a kérdés, hogy ha nem Nyugat, akkor pontosan mi lesz Magyarországon. Az én megfejtésem Latin-Amerika volt. Abból indultam ki, hogy a történelem folyamán csak kétszer fordult elő, hogy a világ egy méretes szelete hirtelen függetlenné vált, és határozottan a nyugatias, demokratikus, kapitalista, liberális modell felé fordult: itt, Kelet-Európában a 20. század végén, és ott, a 19. elején. És azt feltételeztem, hogy ez a folyamat hasonlóan zajlik majd le különböző kontinenseken és évszázadokban, ezért érdemes az előttünk járó Latin-Amerika sorsát tanulmányozni.
2014-ben meg évekre voltunk a Magyarországon nagyjából 2018-ban végigsöprő vitától, ami a rendszert igyekezett definiálni-kategorizálni. Hibrid rezsim? Kompetitív autokrácia? Spin diktatúra? Én a cikkben periférikus demokráciának neveztem azokat a kelet-európai és latin-amerikai országokat, ahol a szabadpiaci kapitalizmus és a liberális demokrácia nem helyben fejlődött ki, hanem csak megkésve, a nyugati mintákat másolva terjedt el – szükségszerűen hiányosan és torzulva. Kvázi-történelmi távlatból visszatekintve a „periférikus” pontos volt, de a „demokrácia” helyett szerencsésebb lett volna valamilyen más szót használni. Ahogy az illiberálisozó beszédben Orbán, úgy én sem mertem kimondani, hogy ez alapvetően más. Bár a motivációnk meglehetősen különböző volt.
A két hasonló helyzetű, egyaránt több tucat országból álló régió közös vonásait viszont jól láttam:
Ez volt a kiindulópont, így már csak azt kellett végiggondolni, hogy mindebből mi következik Kelet-Európa és főleg Magyarország számára...
Szerző: BEDE MÁRTON
2024.10.21.
Még nem volt egyértelmű, hogy milyen lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszerének érett verziója – de jelek azért voltak bőven. Orbán Viktor 2014 júliusában mondta el híres tusnádfürdői beszédét az illiberális demokráciáról, ami hivatalossá tette, hogy a rendszerváltás magyar álma, miszerint itt valaha is Nyugat-Európa lehet, soha nem fog megvalósulni. Egyes vélemények szerint Magyarország a csúcsra már 1997-ben felért, onnan felfelé már nem volt út. Ennek egyértelmű jelei legalább a 2008-as nagy gazdasági világválság nyomán, de talán már a 2006-os őszi tüntetéssorozattal váltak láthatóvá. Ezekkel tört felszínre az a frusztráció, ami végül hatalomra segítette 2010-ben a Fideszt.
2014-ben így már csak az volt a kérdés, hogy ha nem Nyugat, akkor pontosan mi lesz Magyarországon. Az én megfejtésem Latin-Amerika volt. Abból indultam ki, hogy a történelem folyamán csak kétszer fordult elő, hogy a világ egy méretes szelete hirtelen függetlenné vált, és határozottan a nyugatias, demokratikus, kapitalista, liberális modell felé fordult: itt, Kelet-Európában a 20. század végén, és ott, a 19. elején. És azt feltételeztem, hogy ez a folyamat hasonlóan zajlik majd le különböző kontinenseken és évszázadokban, ezért érdemes az előttünk járó Latin-Amerika sorsát tanulmányozni.
2014-ben meg évekre voltunk a Magyarországon nagyjából 2018-ban végigsöprő vitától, ami a rendszert igyekezett definiálni-kategorizálni. Hibrid rezsim? Kompetitív autokrácia? Spin diktatúra? Én a cikkben periférikus demokráciának neveztem azokat a kelet-európai és latin-amerikai országokat, ahol a szabadpiaci kapitalizmus és a liberális demokrácia nem helyben fejlődött ki, hanem csak megkésve, a nyugati mintákat másolva terjedt el – szükségszerűen hiányosan és torzulva. Kvázi-történelmi távlatból visszatekintve a „periférikus” pontos volt, de a „demokrácia” helyett szerencsésebb lett volna valamilyen más szót használni. Ahogy az illiberálisozó beszédben Orbán, úgy én sem mertem kimondani, hogy ez alapvetően más. Bár a motivációnk meglehetősen különböző volt.
A két hasonló helyzetű, egyaránt több tucat országból álló régió közös vonásait viszont jól láttam:
- Mindkét helyen az eliteken belüli kultúrharc követte a felszabadulást, teljesen feleslegesen, viszont nagyon károsan.
- Ők az USA-t, mi az EU-t találtuk meg mint könnyen gyűlölhető nagyhatalmat.
- Latin-Amerikában is volt/van keleti nyitás, ami a mienkhez hasonlóan hazug, és szintén beláthatatlan következményei lehetnek.
- A latin-amerikai és a magyar politikai-gazdasági elit szinte kivétel nélkül bűnözőkből áll, már ha komolyan vennénk a saját törvényeinket.
- Ezeket a törvényeket a köznép sem veszi komolyan egyik régióban sem. Többek között ezért is néz el sok mindent a politikusainak.
Ez volt a kiindulópont, így már csak azt kellett végiggondolni, hogy mindebből mi következik Kelet-Európa és főleg Magyarország számára...
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)