2024. szeptember 15., vasárnap

HOL SEGÍTHET A LAKOSSÁG AZ ÁRVÍZI VÉDEKEZÉSBEN?

ORSZÁGOS VÍZÜGYI FŐIGAZGATÓSÁG
Szerző: OVF
2024.09.15.


Az elmúlt 24 órában számos helyről érkezett megkeresés, hogy a lakosság milyen módon támogathatja az árvízi védekezést. Ezért az alábbiakban közzétesszük az önállóan védekező települések listáját. 

Amennyiben valaki teheti, hogy tevékenyen részt vállaljon a helyi védekezésben, javasoljuk, hogy keresse az adott település polgármesterét, aki a helyszínen tartózkodó műszaki irányítókkal szervezi a munkát és tájékoztat a teendőkről.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén:

Dömös, Dunaalmás, Esztergom, Gönyű, Lábatlan, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Pilismarót

A Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság területén:

Budakalász, Dunabogdány, Dunakeszi, Kismaros, Kisoroszi, Leányfalu, Nagymaros, Százhalombatta, Szentendre, Szob, Sződliget, Tahitótfalu, Tass, Vác, Verőce, Visegrád, Zebegény

Javasoljuk, hogy annak a településnek a honlapját vagy közösségi média oldalait keressék fel, ahol esetleg segíteni szeretnének/tudnának.

LENGYEL LÁSZLÓ: MAGYAR MOZGALOM – A VÉG KEZDETE 3.

NÉPSZAVA
Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2024.09.15.


Mozgalmat mozgalommal lehet legyőzni. Az orbáni populista mozgalommal szemben most egy magyari populista mozgalom áll. Az orbáni mozgalom ígérte az új társadalmi csoportok állami középosztályosítását, polgárosítását. Ígérte Budapest és a vidék kiegyenlítését. Ígérte Magyarország vezető szerepét a régióban, sőt, egész Európában. Az Orbán-rendszer, a személyes önkényuralom rendszere valamennyi ígéretét megszegte. Az uralkodói család meggazdagodásán alapuló rendszer a közép felemelkedésének a fő akadálya. A középponti Budapest és vonzáskörzete emelkedik, a vidék perifériája stagnál vagy süllyed. Magyarország az utolsó helyek egyikére csúszott a régióban, Európa számkivetettje. A hívők mozgását a hatalom mozgósítja. Orbán tudja, hogy a magyar választó nem racionálisan, hanem zsigerből, érzelmi alapon szavaz. Mozgósítása ezért karaktergyilkos érzelmi mozgósítás. Alulról, saját akaratból, mozgalomként Magyar Péter mozgalma működik. Érzelmi mozgalom; a félelem legyőzésének, a „jó együtt lenni”-nek, az egymásra és a közös igazságra találásnak a mozgalma. Az ígérete nem igazán változott: ha elkergetjük a korrupt rendszert, megindulhat a polgárosodás, kiegyenlítődhet város és vidék, Magyarország megint élre áll.

Sokszor kérdik tőlem, vajon miért nem tudták/tudják az egyszerű emberek felfogni, hogy a rendszer vezetői lopnak, csalnak, hazudnak, miért egy volt fidesznyik hatására nyílik fel a szemük. A magyar társadalom történeti hagyománya a tabusítás, az élethazugságok elfogadása. A Kádár-rendszerben mindenki tudta, hogy Kádár személyesen akasztatott, mégis a konszolidált Kádár-rendszerben ez tabu volt. Teljesen elválasztották egymástól a megtorló Kádárt és a konszolidált rendszert vezető Kádárt, mintha két különböző személy lett volna. A láthatatlan szerződés így szólt: ha te biztosítod a rendet és a nyugalmat, segíted a jólétünket, akkor mi nem firtatjuk hogyan szerezted és tartod fenn a hatalmadat.

Az Orbán-rendszerben elismert tabu, hogy a rendszer vezetője lop, hogy az ország leggazdagabb emberévé vált.


Úgy emlegeti mindenki Mészáros Lőrinc meggazdagodását a rendszert elfogadók körében, mintha nem tudnák, hogy a valóságban Orbáné minden. Az Orbán-rendszer ugyanazt mondja ki ebben az esetben középosztályának, amit a Kádár-rendszer a feltörekvő kispolgárainak: ne zavarjuk egymás köreit! Én azt csinálok a közéletben, amit akarok, te azt csinálhatod a magánéletedben, amit akarsz! Egyetlen másik kelet-európai országban sem játszik ekkora szerepet a magánélet és a magánérdek – a köz hagyjon békén, mert nem illik a magánszámításomba –, mint a magyarban a Kádár-rendszer óta. És az Orbán-rendszer azt üzeni a szegényeknek: megadok neked annyit, hogy a víz felszínén maradhass, az államom nélkül nem tudsz élni, cserébe a neked mit sem érő szavazatoddal biztosítsd a hatalmamat...


Lásd még:


SZŰKÜL AZ OLLÓ A FIDESZ ÉS A TISZA KÖZÖTT - KÉTPÁRTRENDSZER FELÉ HALAD MAGYARORSZÁG? | HETES STÚDIÓ

KLUBRÁDIÓ / HETES STÚDIÓ
Műsorvezető: Neuman Gábor
2024.09.14.



A Hetes Stúdió 2024. szeptember 14-i adásában Neuman Gábor Bolgár Györggyel, Baka F. Zoltánnal, valamint Dull Szabolccsal beszélte meg a hét legfontosabb hazai és nemzetközi eseményeit.

HETI EGYENLEG: TOTÁL KATYVASZ VAN A MAGYAR POLITIKÁBAN

KLIKKTV / HETI EGYENLEG
Műsorvezető: BÁNÓ ANDRÁS
2024.09.14.



Ha Orbán Viktor megszólal, olyankor új időszámítás kezdődik a világtörténelemben. Ez történt Kötcsén, majd a pénteki Kossuth rádiós interjúban, ahol arról beszélt, hogy ezután a politika és a gazdaság egymástól külön utakon jár. Mondta ezt egy nappal azután, hogy az Európai Bíróság az árstop miatt elmarasztalta Magyarországot. Totál katyvasz van a magyar politikában, zavarba jöttek attól, hogy van egy új szereplő, akinek több haja van, mint Orbán Viktornak – erről beszélt Vicsek Ferenc, újságíró a KlikkTV Heti Egyenleg című műsorában. Szentpéteri-Nagy Richárd alkotmányjogász, politológus azzal egészítette ki, hogy Tusványoson sem hangzott el nagyívű beszéd, egy kiskaliberű ember gondolatai hangzottak el a világról, melyet nem ért.

Szentpéteri-Nagy Richárd emlékeztetett, a Fidesz a kezdetek óta törekszik arra, hogy bizonyos események minden évben megtörténjenek, ilyen például Tusványos, a Tranzit vagy a kötcsei találkozó. Tusványoson a kormányfő mond egy nagyívűnek beállított, valójában zavaros beszédet, majd elmegy pihenni, aztán jön Kötcse. Az idén érződött, hogy Kötcsén nincs mondandó, de meg kellett tartani, mert a naptárban eljött az a nap, amely ki volt rá jelölve.

A műsorban szóba került, hogy Orbán azért állt ki Lázár János mellett, mert annak sorsa még nem dőlt el. Minden bástyát meg kell védeni, ha Rogán kerül majd ilyen helyzetbe, őt is meg fogja védeni, ameddig az érdeke azt szolgálja.

FOGYÓ ORBÁN ÉS FIDESZ - MAGYAR: MIT ISZOL FERI? - PAPI PIPA - BAYER ARCOS - MÁV VS IDŐJÁRÁS

L1
Szerző: Vidékhy Pesti | Nemzethy Lipsi
2024.09.14.



Viktor válaszol a fake news médiának. Magyar Péter elküldte Ferit sörért. Bese atya terepen. Lebénult propaganda. MÁV: elnézést.


FECSKEMENTÉS INFO

ZABARÉRT EGYESÜLET
Szerző: BODNÁRNÉ KOVÁCS KATALIN
2024.09.14.


Bajban vannak a fecskék!

A madármentő állomások egymás után írják ki oldalaikra, hogy a
hideg, szeles, esős idő miatt sok fecske került és kerülhet bajba!

Az esős, hideg idő megállásra kényszerítette a vonulásban lévő fecskéket, ezért az ország minden pontján tapasztalható tömeges megjelenésük. Csoportosan próbálnak száraz menedéket keresni
és akár több száz fecske is megjelenhet teraszokon, házak falán, párkányokon. Többen is kérdezték, hogy tudnak e nekik valahogyan segíteni.

Amit biztosan NE csináljatok:

Ne menjetek oda hozzájuk, ne zavarjátok őket. Ilyenkor a menedék alatt összebújva melegítik egymást és tartalékolják az energiájukat. Ha zavarva vannak, újra és újra kirepülnek az esőben és ezzel egyre több energiát veszítenek.

Ne próbáljátok etetni őket, kenyérrel, magokkal. A fecskék rovarevők!, így ezeket a táplálékokat nem fogják megenni, csak ismét megzavarhatjátok a pihenőjüket a ténykedéssel.

Amit TEHETTEK ÉRTÜK:

Ha sikerült elhelyezkedniük védett helyen, hagyjátok őket pihenni.

Ha napokig tartó eső miatt nem tudnak tovább vonulni, akkor lehet nekik kitenni egy lapos széles tálkába élő lisztkukacot. Volt már rá példa, hogy ettek is belőle, bár tálból enni más mint repülő rovarra vadászni.

Sajnos sok fecske repült ablaknak, és még többet ütött el autó, mert alacsonyan repkedtek az út felett és legyengülve ültek az utak mellett.

🙏Kérjük vezessetek óvatosan, ha pedig az út mentén gubbasztó vagy bárhol a földön lévő fecskét találtok, ne hagyjátok magára.

Ha elázott fecskét találtok leesve a földre, vagy láthatóan rossz állapotban van, vegyétek fel a földről és egy papírtörlővel kibélelt cipős dobozban vigyétek be a házba. Ha a fecske remeg, gubbaszt, eldől, akkor a dobozba tehettek mellé meleg vizes palackot.

❗️FONTOS, hogy mindig a lehető leghamarabb kérjetek madármentő szervezettől segítséget és tanácsot❗️

Nemzeti Parkok:

-Duna-Ipoly Nemzeti Park(06-1-3914610)
-Fertő-Hanság Nemzeti Park(06-99-537-620/06303778555)
-Őrségi Nemzeti Park(06-94-548-034)
-Balaton-Felvidéki Nemzeti Park(06-87-555-292)
-Duna-Dráva Nemzeti Park(06-72-517-200)
-Kiskunsági Nemzeti Park (06-76-482-611)
-Bükki Nemzeti Park (06-36-411-581)
-Kőrös-Maros Nemzeti Park (06-66-313-855)
-Aggteleki Nemzeti Park (06-48-506-000)
-Hortobágyi Nemzeti Park (06-52-529-920)
Madármentők:
-Hortobágyi Madárpark-Madárkórház Alapítvány(állatorvos, Hortobágy, 06-52-369-181/06-30-535-6484)
-Madármentő Állomás Mályi-Bird Rescue(Mályi, 06-30-6892727)
-Vadmadárkórház, Sukoró-Dr.Berkényi Tamás vezetésével(állatorvos, Sukoró, 06-30-9924876, )
-Sóstó Vadvédelmi Központ(állatorvos, Székesfehérvár, 06-70-5262793)
-Oriolus Vad- és Madármentő Alapítvány(állatorvos, Budapest, 06-70-6342945)
-Börzsönyi Természetvédők (állatorvos, Őrbottyán-Dunakeszi, 06-30-7130149)
-Tüskevár Vad és Egzotikus Állatvédő - Alapítvány(állatorvos, Taksony, 06-30-8320626)
-Szentendrei Kisállatkert(állatorvos, Szentendre,06-30-6257899)
-Állatkerti Vadállatmentő Központ(csak védett, Budapest, XIV. ker., Állatkerti körút 14, minden nap 8-18ig, 06-30-877-9081)
-BirdMania-Madárpark és Természetvédelmi Mentőközpont (elsősorban gólyák, Dömös)
-Madárkórház Alapítvány Gádorosi Mentőállomása(elsősorban énekesek, Gádoros,06-30-6272210)
-Maugli Állatvédő Egyesület(Budapest,06-70-6224942)
-Bagolykő-vár Természetvédelmi Központ (Salgótarján, 0632413255)
-Tollas Barát Madármentés (elsősorban vizimadarak, Dunaharaszti, 06-30-6234695, illetve Délegyháza: 06-30-3391242)
-Állati Küldetés(Bőny-Szőlőhegy(Győr közeli) ,06-30-9002666)
-Chernel-kerti Madárvédelmi Mentőközpont (Kőszeg, 06-30-2184942)
-Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont(emlősök, madarak, Veszprém)
-Olt-alom Állatvédő Egyesület(Balatonakarattyától Csopakig, Veszprémig, 06-20-591-7212)
-Madár Panzió Magyarország, Suttogó Madársegítő Alapítvány(Dunaharaszti,06-30-7605453)
-Esztergomi Madármentők(06-20-4667402, Esztergom)
-Madármentés Szolnok(Szolnok, 06-30-5403910)
Madárfigyelő Szolnok Természetvédelmi Egyesület (Szolnok, 06703280687)
-Debreceni Madármentő Állomás(Debrecen)
-Debreceni Állatkert(Debrecen,0652310065,06304504878)
-Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága-Górési Madármentőhely(Debrecen)
-Szigetvári Madármentő Állomás (Szigetvár, 06-20-3859414)
-Baranya Természeti Értékeiért Alapítvány(Szigetvár,06203344608)
-Misina Természet-és Állatvédelmi Egyesület(Pécs-Somogy,06202173653)
-Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság-Dráva Kapu Bemutatóközpont(06306502332,06304639722,06303254732)
-Kecskeméti Vadaspark(Kecskemét,0676320121)
-Szegedi Vadaspark(Szeged, 0662542530,0662542531)
-Tisza-tavi Ökocentrum(Poroszló, 0636553033,0636553074)
-Varjúház(elsősorban varjúfélék, Kiskőrös,06-20-5403442)
-ReCrowery(elsősorban varjúfélék, 06-20-2317250, Budapest)
-Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány(gyöngybaglyok,Orosztony,06-20-3225620)
-Szentesi Természet-és Vadvédelmi Mentőközpont(Szentes, 06-30-6332900)


Lásd még: