Szerző: MOSOLYGÓ MIKLÓS
2024.08.12.
A legfrissebb felmérés szerint már három csatatér államban is átvette a vezetést Kamala Harris demokrata elnökjelölt Donald Trumppal szemben. A villámrajt ellenére az öröm még korai, hiszen a jelöltcserével Harris a Biden-elnökség sebezhető pontjait is örökölte.
A szombaton közzétett The New York Times/Siena Poll közvélemény-kutatás szerint Kamala Harris demokrata alelnökjelölt a hét csatatér államból háromban, Wisconsin, Michigan és Pennsylvania államokban 50-46 százalékos arányban vezet a republikánus elnökjelölt Donald Trump előtt. Korábbi főnöke és a jelenlegi demokrata elnök hasonló eredményeivel összehasonlítva ez jelentős javulást jelent, hiszen májusban Biden még 1-3 százalékpontos hátrányt könyvelhetett el az említett három államban ugyanezen szervezetek nevével készített felmérés szerint. A három állam a „blue wall” nevet viseli utalva a Demokrata Párt kék színére, ugyanis 2000 óta mindössze egy alkalommal nem sikerült nyerniük itt, akkor nagy meglepetésre a most is induló Donald Trump mindhárom államban győzni tudott.
A demokraták új keletű lendülete egyértelműen Harris személyének tudható be, aki kimozdította a párt választóit a Biden-elnökség alatt jellemző közéleti fásultságból. A felmérés részletesen összehasonlítja a reklámokból ismert „előtte-utána” állapotot a liberális szavazók közérzetében a Demokrata Párt elnökjelöltjével kapcsolatban. A demokrata szavazók májusban még csak 67 százalékos elégedettséget mutattak, ez augusztusra a Harris-Walz kampánnyal 87 százalékra ugrott fel. Érdemes megjegyezni, hogy ugyanez az adat a republikánusoknál csupán 74-ről 79 százalékra emelkedett, ami jelzi a J.D. Vance alelnökjelöltségét kísérő mérsékelt lelkesedést...