Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.08.07.
Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész hétvégi prédikációjában az alábbi teológiai és eszmetörténeti gondolatának adott hangot: „...lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (...) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét. És akkor nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne, de valami miatt Isten megengedte. És hogy mi lássuk ezeket az összefüggéseket, és nem a zsidó népen kell köszörülni magunkat, a nyelvünket meg bárminket. Hanem látni azt, hogy Isten nem szórakozni hítt bennünket” – imígy az evangélikus lelkész.
Eddig tizenegy kedves Facebook-ismerősöm tette föl nekem a kérdést, hogy mit gondolok minderről, s szándékomban áll-e vitába szállni a lelkésszel.
Azt, hogy mit gondolok antiszemitizmusról, holokausztról, sok-sok tanulmányomban, s több könyvemben, így a legutóbbiban is megírtam, s a nézeteim azóta sem változtak. Aki megtisztel azzal, hogy érdeklődik a véleményem iránt, az megtalálja a vonatkozó helyeket.
Sem teológiai, sem eszmetörténeti, sem etikai vitát nem óhajtok folytatni Labossa lelkésszel, elvégre minden disputa nélkül is adott róla a véleményem: meglepően tudatlan, kínosan felkészületlen, ám roppant mód tisztességtelen.
Viszont akadna, amire kíváncsi volnék: vajon milyen teológiai és üdvtörténeti keretbe helyezve értelmezi a lelkész a múlt év október 7-i vadállatiasan brutális pogromot Izraelben? Továbbá az is érdekelne, hogy vajon milyen teológiai és üdvtörténeti keretbe helyezve értelmezi a magyar sorstragédiákat, mondjuk a török, a német és a szovjet megszállást, továbbá az I. és a II. világháború katasztrofális vereségét, valamint Trianont?
Ám legjobban az érdekel, hogy sok-sok kiváló evangélikus barátom és ismerősöm, köztük lelkészekkel, vagy az Evangélikus Egyetem oktatóival stb. vajon miként értelmezik teológiai, eszmetörténeti és etikai összefüggésekben Labossa lelkész gondolatait, különös tekintettel a holokauszt 80. emlékévében....
...
2024.08.08.Labossa Péter Mihály érdi evangélikus lelkész egy minapi istentiszteleten az alábbiakat mondta: „...lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni, de gondoljuk át a történelemben mi volt: a választott nép elutasítja Jézust, Jézus elmondja a próféciát, megtörténik a nép életében, ott, Jézus keresztje alatt azt mondják, hogy »vére rajtunk és gyermekeinken«, ami azt jelenti, hogy mi felvállaljuk Jézusnak a halálát és annak minden következményét (...) az utánunk következők, évszázadok és évezredek generációjára vonatkozóan is felvállaljuk ennek a következményét. És akkor nem kell messzebb menni a holokauszt és egyéb kérdésekben, hogy Isten miért engedte. Nem Isten tervében volt ez benne, de valami miatt Isten megengedte. És hogy mi lássuk ezeket az összefüggéseket, és nem a zsidó népen kell köszörülni magunkat, a nyelvünket meg bárminket. Hanem látni azt, hogy Isten nem szórakozni hítt bennünket”.
Én most elhagynám a felütés roppant aljasságát, vagyis azt, hogy „lehet antiszemitának nevezni bárkit, ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni”, inkább csak konstatálom, hogy ennek az alaknak az antiszemitizmusról nem az emberi civilizáció legförtelmesebb meggyalázása jut az eszébe, hanem az, hogy „ez ma egy nagyon jó bélyegzés tud lenni.”
A továbbiakban – közel két évezred legalapvetőbb antijudaista, antiszemita nézetével azonosulva – egyrészt tudatosítja, hogy a zsidók elutasították Jézust és keresztre feszítették, s miután maguk mondták ki, hogy „vére rajtunk és gyermekeinken”, az istengyilkosság legnagyobb bűnére történelmi válaszként, s természetesen isteni jóváhagyással - „valami miatt Isten megengedte” – menetrendszerűen érkezett a holokauszt, közel hatmillió ember, köztük csecsemők, gyerekek, terhes nők vagy magatehetetlen idős emberek nagyipari lemészárlása. Nem tudom, hogy látta-e Labossa evangélikus lelkész azt a híres fotót, amelyen az Auschwitzban elpusztított gyerekek lábbelijeiből egy szabályos kis hegy emelkedik. Labossa evangélikus lelkész történelmi és üdvtörténeti értelmezése szerint tehát a zsidók (!!!) kétezer évvel ezelőtt elkövetett istengyilkosságáért (!!!), mintegy üdvtörténeti revánsként „valami miatt Isten megengedte” a gyerekcipő-hegyecskét.
És az imént azt látom, hogy az Evangelikus.hu leközölte Labossa evangélikus lelkész szánalmasan motyogó, hazug és üvöltően árulkodó bocsánatkérését. Azzal jön (naná, mi mással!), hogy „prédikációmból sajátos módon kiemeltek részleteket”. Naná, természetesen megint a kontextus! Nos, ott van fenn a szöveg, el lehet olvasni, s ha hermeneutikai tanulmányai során nem az Evangélikus Hittudományi Egyetem mellé járt volna, hanem abba bele, akkor talán maga is megértené, mit is méltóztatott elmondani. Mi volt itt a kontextusából kiragadva? Aztán Labossa lelkész emelt fővel elhatárolódik a holokauszt relativizálásától, ami igen szép teljesítmény, minthogy előbb a holokausztot – ahogy azt kifejtette – Jézus megfeszítéséért, azaz a zsidók bűne miatt „Isten megengedte”, vagyis a zsidók az okozói önmaguk lemészárlásának (ennél nagyobb relativizálás aligha képzelhető el), aztán ezt a gondolatfutamát büszkén megosztja a Youtube-on, majd amikor lebukik vele, előbb gyáván, betojva a lehetséges következményektől, gyorsan eltünteti, majd alig 24 óra múlva kontextusból való kiragadást emleget, s elhatárolódik önmagától.
Labossa evangélikus lelkész egy morálakrobata.
Labossa evangélikus lelkész egy morálakrobata.
Végül pedig ezt mondja: „Ha bárkit megbántottam, így zsidó testvéreimtől és minden jóérzésű embertől bocsánatot kérek.” 1. Ha bárkit megbántottam – feltételes mód, a felelősség szokásosan gyáva elkenése, hárítása. 2. Ne a „zsidó testvéreitől” kérjen bocsánatot (speciel nekem nem testvérem semmilyen tekintetben Labossa evangélikus lelkész), de ne is a „jóérzésű emberektől”, hanem mindenekelőtt azoknak az emlékezetétől, akiknek a halálgyárakban való pusztulását „Isten megengedte.” Például a rokonságomba tartozó copfos ikrektől, attól a két 11 éves kislánytól, akiknek „Isten megengedte”, hogy a gázban végezzék.
Aztán kérjen bocsánatot az Istenétől, amiért blaszfém állítást tett róla. Ha Labossa evangélikus lelkész a II. századi Markión követője, aki szerint Jézus más Istent nyilvánított ki, mint az Ószövetség Istenét, a héberek Istene csak egy gonosz demiurgosz, s az Ószövetség egészét elvetette, nos, ha Markión követője, ez esetben persze nincs szükség a bocsánatkérésre, intézze azt el saját egyházával.
Végül, ha már szóba hoztam a markionitákat, emlékeztetném Labossa evangélikus lelkészt a német evangélikus egyház kezdeményezésére a náci rezsim idején, 1939. április 4-én megszületett ún. Godesberg-nyilatkozatra, amelyben egyebek mellett az alábbiakat olvashatta el és jegyezhette fel magának, okulásként, Labossa evangélikus lelkész: „Mi a kapcsolat a judaizmus és a kereszténység között? A kereszténység a judaizmusból alakult ki, és ezért annak folytatása és beteljesedése, avagy a kereszténység a judaizmussal szemben áll? Erre a kérdésre az alábbiakat válaszoljuk: a keresztény hit a judaizmus kibékíthetetlen vallási ellentéte.”
S ha a tegnapi posztomat azzal zártam, hogy várom evangélikus lelkész barátaim és az Evangélikus Hittudományi Egyetemen oktató kollégáim véleményét, azóta ugyan egy igen fontos telefonhívás érkezett Németországból, de idehaza még csend van és hallgatás, pedig ennek a szövegnek az intellektuális és teológiai feldolgozásához nincs szükség 24 órára.
Arról egyetlen olvasatra is pontosan meg lehet állapítani azt, aminek szánták.
Arról egyetlen olvasatra is pontosan meg lehet állapítani azt, aminek szánták.
