2024. augusztus 7., szerda

SZ. BÍRÓ ZOLTÁN: ORBÁN VIKTOR „BÉKEMISSZIÓJA” POLITIKAI NARCIZMUS

NÉPSZAVA
Szerző: ÁRPÁSI BENCE
2024.08.06.



A történész szerint nehéz közvetítői szerepnek felfogni azt a magatartást, hogy a miniszterelnök elmegy Kijevbe, de nem szól, hogy három nappal később Moszkvába látogat. Videóinterjú.


A legkevésbé sem a béketeremtés volt a célja a magyar miniszterelnök úgynevezett „békemissziójának”, de ha mégis, akkor rosszul mérte fel a nemzetközi befolyását – jelentette ki a Népszavának adott videóinterjújában Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő. A történész szerint erről már csak azért sem lehet beszélni, mert nehéz közvetítői szerepnek felfogni azt a magatartást, hogy a miniszterelnök elmegy Kijevbe, de nem szól, hogy három nappal később Moszkvába látogat. Ráadásul a körutazást követően nem derült ki, hogy van-e bármilyen érdemi javaslata.

A béke megteremtésének vannak feltételei, és amennyiben Orbán Viktor nem áll elő komoly koncepcióval, ez a szerep nem több, mint politikai narcizmus. Eredmények nem születtek, ráadásul Vlagyimir Putyin orosz elnök többször is hangoztatta, hogy Oroszország nem szorul rá közvetítőkre.

Részletek a videóinterjúból


Sz. Bíró Zoltán szerint azért is fals a kormányzat azon érve, miszerint fenn kell tartani Oroszországgal a kommunikációs csatornákat, mert azok pillanatok alatt helyreállíthatóak, ha a Nyugat azt érzékeli, hogy Oroszországban van kompromisszumkészség a háború lezárására. Az orosz és belorusz állampolgároknak adott könnyített vízumról szólva a szakértő elmondta, lehet, hogy igaza van a külügyminiszternek, és valóban nem jelentenek veszélyt ezek az állampolgárok, azonban politikailag így is kínos a döntés, mivel a magyar kormány az agresszornak és csatlósának tesz szívességet. Sz. Bíró Zoltán jelezte, lehet, hogy a magyar kormány néhány kérdésben rutinszerűen elismétli, hogy Oroszország az agresszor, ám közben olyan gesztusokat tesz a Kreml felé, amelyekre Magyarországnak nincs semmi szüksége.

A teljes, 30 perces interjú az alábbi témákkal is foglalkozik:

- A könnyített vízum és a paksi szerződés lehetséges összefüggései

- Volodimir Zelenszkij tárgyalási készsége

- A Nyugat és Oroszország közötti fogolycsere érdekességei

MEDDIG ESZKALÁLÓDHAT MÉG A KÖZEL-KELETI VÁLSÁG? | KIS-BENEDEK JÓZSEF BIZTONSÁGPOLITIKAI SZAKÉRTŐ

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2024.08.06.



A Reggeli Személy 2024. augusztus 5-i adásában Szénási Sándor vendége Kiss Benedek József biztonságpolitikai szakértő volt.


FIZETÉSEMELÉS A NAGYURAKNAK! 🤬 BÉRCSÖKKENTÉS A MAGYAROKNAK!🫠 FERI NEM DEMOKRATA! 🤮HETI HÍRVADÁSZ#7

MI EZ AZ ORSZÁG?
Szerző: MI EZ AZ ORSZÁG?
2024.08.06.



A Fidesz egy sor intézkedést tett amik nem védelmi hozzájárulás, hanem megszorítások! 

Nézd meg mit tettek most, valami egészen vérlázító!

A BALATONT ELFOGLALÓ NER-ELIT, A GYARAPODÓ ORBÁN-KLÁN ÉS A MAGYARSÁGDEFICITNEK SZÁMÍTÓ GERINCESSÉG

PUZSÉR RÓBERT VIDEÓ
Szerző: PUSZÉR RÓBERT
2024.08.06.



00:00
A táborozó gyerekek javára lezárt fonyódligeti partszakasz 
00:49 Neres vagyonújraosztás, tisztességesen meggazdagodott Gyurcsány 
05:13 A balatonaligai komcsi pártüdülőből lett Mészáros-birtok 
06:51 A világörökséget felzabáló milliárdosok Tihanyban 
07:55 A Mini Dubaj és a herékkel felszerelt MOL-torony 
09:06 Az elveszett Balaton 
10:40 A Mészáros és Orbán-család gyarapodása 
15:04 Mészáros és Várkonyi Andi közös tulajdona 
16:46 Amikor az államosítás sem jó 
17:42 A gerincesség mint magyarságdeficit: nem lehet akárkiből Lölö? 
20:18 Egymilliárdért leülnél 10 évet? 

Elhangzott a Spirit FM-en, az Önkényes Mérvadó című műsorban. | 2024.03.07. Puzsér Róbert, Horváth Oszkár, Magyar Dávid

BÉKEGALAMB 2.0

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.08.07.


A belpolitika, jelesül a SZUH és Lánczi et. nem elterelte a figyelmünket, csak épp fontosabbnak tűnt róla morfondírozni tegnap, mint Iránról, Izraelről és Szijjártóról, de mára eljött ennek is az ideje. Ez az érdekes, hogy a futsalos mennyire gyakran kerül címlapra minálunk, amit viszont nem az indokol, hogy milyen hasznosan, kies hazánk javára sürög-forog, hanem az, mennyi kifogásolni valót találunk működésében. Nem széles jókedvünkben énekeljük meg tehát olyan gyakran, hanem országunk (s benne magunk) miatt való aggódásunk okán.

Hogy pedig mindeközben Szijjártóról olyan kép alakul ki, amilyen, azt csak magának köszönheti, mi „érdemeiből” el nem veszünk, hozzá nem teszünk, csak rögzítjük a dolgait, akárha jófajta Technokol rapid. Az utókor számára tanulságul, hogy majd miként nem lehet egy normálisabb hatalom fiának külügyminiszterkedni, a jelennek pedig azzal az üzenettel, hogy az a párt, amelyik ilyen kétes állagú embert termel ki magából és helyez magas hivatalba, nem érdemli meg a szavazatunkat. Szijjártó amúgy leginkább szégyent hoz a fejünkre. Az a baj.

Megdöbbenve és hitetlenkedve fogadta az ember tegnap a hírt, ami arról szólt, hogy Irán Szijjártóval üzente meg Izraelnek, meg fogja támadni. Ilyenkor sok év tapasztalat után anyánk fia először azt morogja, mijafasz, aztán elkezd gondolkozni, és erősen lehangolt állapotba kerül. Két okból is. Ha igaz, azért, ha meg nem, amiatt. Nem sokkal később pedig Szijjártó még meg is toldja a sztorit, amikor arról számol be, ő megpróbálta lebeszélni Iránt a háborúról, de nem sikerült, és ezen a ponton földereng Orbán békemissziója mint elrettentő példa.

Szijjártó innen nézvést nem egyéb, mint a főnöke utáni békegalamb 2.0 vagy béta verzió, ami viszont ugyanolyan haszontalan, de leginkább hamis, mint az egyes számú. Így erősen reméljük, hogy a gombáknak szól, mert, ha nem, és ez a szerencsétlen tényleg belekavart a közel-keleti buliba, annak akár rossz vége is lehet. A legszebb az egészben egyébként mindezek után, hogy a magyar (nem propaganda) sajtó is hitetlen volt, kérdéssel fordult a KM-hez, valóban Szijjártó-e a hírvivő, választ azonban nem kaptak. Azóta is frissítik a cikküket.

Mára egyébiránt mindenféle szakértők azt szakértették, hogy ez Szijjártótól egy jófajta PR-fogás, viszont akkor az értelmét keressük a gombáknak szóló üzeneten kívül. Ugyanis az a narratíva, hogy a magyar külügyes épp véletlenül iráni kollégájával beszélt, aki mondta volna neki, szóljon Izraelnek, hogy meg fogják támadni. Zavaros a sztori, de nemzetközi megközelítésből az a kérdés, Szijjártó miért kvaterkázik a terrorista állam külügyminiszterével, ha egyáltalán, illetve miért ordítozza ezzel tele a világot. Bizarr.

Értjük persze, hogy valamivel igazolni kell a saját nagyságunkat és fontosságunkat, akkor is, ha ezzel szavunk hitele kérdőjeleződik meg, röhögnek rajtunk vagy elborzadnak tőlünk. De a jelek szerint a külpolitikát vivő (és lejárató) Orbán-Szijjártó párosnak semmi sem drága, ha Putyinról van szó, mert itt is erősen föltűnik az orosz szál. Innen nézvést azonban a magyar kormány hangos Netanjahu haversága lesz kínos, mondhatnánk azt is, hogy kényes helyzetbe lavírozták magukat. Ha tényezők lennének, de nem azok egyáltalán...