Szerző: KISS SOMA ÁBRAHÁM
2024.08.03.
Noha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt állítja magáról, hogy egy non-profit ernyőszervezet, fő profilja valójában az olimpiai pénzszivattyú olajozott működtetése. Átláthatatlan és titkos műveleteinek elsődleges célja, hogy minél nagyobb összegeket húzhasson be a rendező országoktól és a közvetítési licenszdíjakból. És hogy hova tűnnek a pénzek? Túlnyomó részükről legfeljebb találgathatunk. De vannak árulkodó jelek.
Licenszdíjak: a milliárdos biznisz, aminek végén a nép csak a cirkuszt kapja meg, a kenyér meg eltűnik
Ahogy a francia Mediapart portál a témának szentelt cikke felütésében emlékeztet rá, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság működése kifejezetten emlékeztet egy maffiára, amely szűk körben termel hasznot, miközben az olimpiai játékok jellemzően iszonyatos, és sokszor leplezett társadalmi költségek árán valósulnak meg.
A NOB jelenlegi formájában 1984 óta, tehát 40 éve működik. Ekkortól Lausanne-ban bejegyzett svájci magánjogi egyesület, és 40 másik nemzetközi sportszervezethez hasonlóan adómentességet élvez, továbbá beszámolóit sem köteles közzétenni. Ezzel a lehetőséggel él is, sőt, sokszor még a témával foglalkozó kutatók sem férnek hozzá a dokumentumokhoz.
Erre már önmagában az is jó okot szolgáltathat, hogy míg az 1970-es években mindössze mintegy 30 ezer dollárnyi televíziós közvetítési licenszdíjat szedett be a szervezet, ez az összeg a kétezres évekre már több milliárdra rúgott. A Mediapart szerint a 2013-16-os időszakban a szponzorációs és közvetítési licenszdíjakból származó bevételek 5,7 milliárd eurót tettek ki, míg a következő 4 évben, 2017-21 között ez az összeg már 7,6 milliárd volt.
Bár a NOB konzekvensen állítja, hogy a fenti összegek 90 százalékát az „olimpiai mozgalomba”, a nemzetközi sportéletbe forgatják vissza, de hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudjuk. Némi sejtésünk lehet róla, de a szerződések, a pénz útja, ahogy maguk a döntések sem átláthatók.
Ahogy a francia Mediapart portál a témának szentelt cikke felütésében emlékeztet rá, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság működése kifejezetten emlékeztet egy maffiára, amely szűk körben termel hasznot, miközben az olimpiai játékok jellemzően iszonyatos, és sokszor leplezett társadalmi költségek árán valósulnak meg.
A NOB jelenlegi formájában 1984 óta, tehát 40 éve működik. Ekkortól Lausanne-ban bejegyzett svájci magánjogi egyesület, és 40 másik nemzetközi sportszervezethez hasonlóan adómentességet élvez, továbbá beszámolóit sem köteles közzétenni. Ezzel a lehetőséggel él is, sőt, sokszor még a témával foglalkozó kutatók sem férnek hozzá a dokumentumokhoz.
Erre már önmagában az is jó okot szolgáltathat, hogy míg az 1970-es években mindössze mintegy 30 ezer dollárnyi televíziós közvetítési licenszdíjat szedett be a szervezet, ez az összeg a kétezres évekre már több milliárdra rúgott. A Mediapart szerint a 2013-16-os időszakban a szponzorációs és közvetítési licenszdíjakból származó bevételek 5,7 milliárd eurót tettek ki, míg a következő 4 évben, 2017-21 között ez az összeg már 7,6 milliárd volt.
Bár a NOB konzekvensen állítja, hogy a fenti összegek 90 százalékát az „olimpiai mozgalomba”, a nemzetközi sportéletbe forgatják vissza, de hogy ez pontosan mit jelent, azt nem tudjuk. Némi sejtésünk lehet róla, de a szerződések, a pénz útja, ahogy maguk a döntések sem átláthatók.
Ami bizonyos: a szervezet bőkezűen jutalmazza vezetőit. Thomas Bach elnök – akivel Karácsony Gergely is egyeztetett Párizsban, mint büszkén elújságolta – bár hivatalosan „önkéntesen” látja el a NOB vezető tisztségét, megugrotta azt a bravúrt, hogy akár ebből az egy pozícióból is igen nagyvonalúan élhet...
