2024. július 23., kedd

IVÁNYI GÁBORÉKNAK FÉL NAPI MŰKÖDÉSRE ELEGENDŐ PÉNZÜK MARADT - ÚGY TŰNIK, VÉGJÁTÉKÁHOZ KÖZELEDIK A TÖBB MINT EGY ÉVTIZEDE ZAJLÓ KORMÁNYZATI BOSSZÚHADJÁRAT.

NÉPSZAVA
Szerző: Á.B.
2024.07.23.


„Ami most a legfájóbb, az az, hogy emberek szájából veszik ki a kenyeret, a gyógyszert, a gyerekek jövőjét teszik reménytelenné, idős emberek sorsával játszanak”
- mondta el a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) vezetője az RTL híradójának.

Iványi Gábort annak kapcsán keresték meg, hogy - mint mi is hírt adtunk róla - a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) váratlanul inkasszálni kezdte a MET, az Oltalom Karitatív Egyesület és a Wesley János Lelkészképző Főiskola valamennyi intézményi bankszámláját. Nemcsak lenullázta azok egyenlegét, de jelentős tartozást is terhelt rájuk, s így működésük is teljesen ellehet

A szervezet vezetője közölte, hogy még egy fél napot tudnak működni, s már azt is egy hihetetlen csodának nevezte, hogy ebben a hónapban minden munkavállalónak 65 ezer forintot tudott adni. Hozzátette, hogy az adóhatóság idén 1,3 milliárd forintot vont el tőlük. Iványi Gábor azt mondta, a köztartozások azért gyűltek össze, mert a magyar állam több milliárd forinttal tartozik a MET-nek az elvégzett állami feladatokért. Folyamatosan próbál egyeztetni a Belügyminisztériummal, hogy közösen találjanak megoldást. Azt mondja, hétfőn is írt levelet Pintér Sándornak.

„Mondják ki, hogyha ők vállalni akarják annak a felelősségét, hogy emberek nem esznek, meghalnak, mert nem kapnak gyógyítást”

- fogalmazott.

A csatorna kereste az ügyben a Belügyminisztériumot is, de a tárcától nem érkezett válasz.

ELLENZI AZ AGRÁRMINISZTÉRIUM, HOGY ÁLLATPARKKAL, NEMZETI PARKI IGAZGATÓSÁGGAL ADJANAK MAGÁNKÉZBE LÁZÁRÉK EGY KASTÉLYT

24.HU
Szerző: MÁZSÁR TAMÁS, MOHOS MÁRTON
2024.07.23.


1949-ben államosították a Csáky-Bolza kastélyt, amely 75 évvel később ismét magánkézbe kerülhetne. Természetvédelmi egyesületek levélben keresték meg az Építési és Közlekedési Minisztériumot, véleményük szerint az ingatlan eladása nyilvánvalóan ellentétes a kastélytörvény céljaival. Az agrártárca is jelezte Lázár Jánoséknak, hogy nem ért egyet a privatizációval. Az ökoturisztikai létesítményt az elmúlt egy évtizedben négyszázezren látogatták meg, a Körös-Maros Nemzeti Park már több mint egymilliárd forintot költött rá. Információink szerint a nemzeti park szoros kapcsolatot ápol a Csáky családdal, a család pedig tökéletesen elégedett a jelenlegi hasznosítással.


1949-ben államosították a Csáky-Bolza kastélyt, amely 75 évvel később ismét magánkézbe kerülhetne. Természetvédelmi egyesületek levélben keresték meg az Építési és Közlekedési Minisztériumot, véleményük szerint az ingatlan eladása nyilvánvalóan ellentétes a kastélytörvény céljaival. Az agrártárca is jelezte Lázár Jánoséknak, hogy nem ért egyet a privatizációval. Az ökoturisztikai létesítményt az elmúlt egy évtizedben négyszázezren látogatták meg, a Körös-Maros Nemzeti Park már több mint egymilliárd forintot költött rá. Információink szerint a nemzeti park szoros kapcsolatot ápol a Csáky családdal, a család pedig tökéletesen elégedett a jelenlegi hasznosítással...

1452 MILLIÁRD „DUGIPÉNZT” TALÁLTUNK A MÉSZÁROS–TIBORCZ–MATOLCSY–SZÍJJ-KÖRNÉL – DE EZ NEM MINDEN

VÁLASZ ONLINE
Szerző: BÓDIS ANDRÁS
2024.07.23.


Már 1452 milliárd forintnyi vagyont rejtenek azok a magántőkealapok, amelyek a NER csúcsfejeihez, Mészáros Lőrinchez, Szíjj Lászlóhoz, illetve Tiborcz István és Matolcsy Ádám köreihez tartoznak – szúrta ki a Válasz Online a 2023-as évről szóló pénzügyi jelentésekben. Akad azonban egy alapkezelő, a Primefund, amely személyi állományát tekintve a kormányfő és a felcsúti milliárdos lojalitási zónájába sorolható, mégis minden adata titkos – csak annyit tudunk biztosan, hogy ezen a talapzaton nyugszik a Fidesz és az állam által „kitömött” Mahir-csoport és részben a Valton biztonsági cég, illetve immár a hungarikumként jegyzett Kürt Információbiztonsági Zrt. is.


Másfél éve részletesen bemutattuk a NER-felépítményt „tartó” magántőkealap-hálózatot, amely ugyan nemzetközi térben használt cégformán nyugszik (private equity fund), magyar modellje mégis inkább a rossz emlékű offshore-ozást – tulajdonosrejtegetés, adóoptimalizálás – idézi. Akkortájt bő 120 darab ilyen titkos pénzeszsákot azonosítottunk, mára azonban a magántőkealapok száma 170-hez közelít, az érintettek tehát egyre bátrabban nyúlnak ehhez az intézményhez. Miközben a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elitje halmozza a „dugipénzeket”, fontos fejlemény, hogy a legnagyobb alapokat menedzselő vállalatok 2023-as évről szóló beszámolóiból már többnyire ki lehet hámozni az így kezelt tulajdonok nagyságát.

Magunk is meglepődtünk, de a magántőkealapok nettó eszközértékét – tehát a terhek nélküli tiszta vagyont – a Tiborcz István köreihez sorolható társaságok, az udvar legbizalmibb szállítójaként jegyzett Mészáros Lőrinc–Szíjj László páros érdekeltségei, továbbá Matolcsy Ádám baráti „leágazásai” is feltüntetik a pénzügyi mérlegekhez csatolt kiegészítő mellékletekben. Ha pedig pontos számaink vannak, azokat nyilván össze is lehet adni. Így is tettünk; minden olyan magántőkealap és ingatlanalap nettó eszközértékét megtaláltuk, amelyről annak idején bizonyítani tudtuk, hogy közvetlenül segíti Mészárosék, Tiborczék vagy a Matolcsy klub bizniszeit. (Az alább szereplő Gránit Alapkezelő – mely korábban Diófa néven futott –, illetve az MBH Befektetési Alapkezelő természetesen nemcsak ezeket a belterjes magántőkealapokat irányítja, hanem nyílt, piaci jellegű befektetési egységeket is, de ezekkel itt nem foglalkozunk.)...

PUCCS: ÉVEKIG KELLETT VÁRNI, MIRE TRUMP EGYÁLTALÁN ÉSZREVETTE ORBÁNT

PUCCS / KLIKKTV
Műsorvezető: LAMPÉ ÁGNES
2024.07.23.



Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász, politológus, Bedő Dávid, a Momentum elnökségi tagja és frakcióvezetője, valamit Herman János korábbi külügyi államtitkár és az Európai Bizottság egykori igazgatója voltak a KlikkTV Puccs című műsorának vendégei. 

Nagyon különös kapcsolat van Orbán és Trump között: amikor Orbán 2016-ban szinte egyedüliként támogatta, az nem azért volt, mert azt gondolta, hogy Trump lesz az elnök, hanem mert azt hitte, Hillary Clinton nyer – mondta Szentpéteri Nagy Richard. "Tartott ugyanis a demokrata adminisztrációtól. Aztán évekig kellett várni, mire Trump egyáltalán észrevette, hogy Közép-Európában van egy ilyen alak, aki nagyon szeretne találkozni vele." 

A politológus szerint amikor Trump 2020-ban elbukott, akkor folytatódott igazán a kapcsolatuk. Trumpnak ugyanis nagyon passzol, hogy valaki itt Közép-Európában – mindenki által ismeretlenül – erős kézzel kormányoz és erős vezető. Mindez Orbánnak is jól jön. Trumppal ugyanis jobban lehet védeni az orosz érdekeket. Márpedig Orbánnak különös és sajnálatos módon Putyin elnök érdekeinek a védelme az elsődleges – tette hozzá Szentpéteri Nagy Richard.

ANYAGI CSŐDÖT HOZHAT AZ IDŐS, ÁPOLÁSRA SZORULÓ HOZZÁTARTOZÓ - ÓRIÁSI TÁRSADALMI EGYENLŐTLENSÉGEK URALJÁK A SZEKTORT

AZ ÉN PÉNZEM
Szerző: B. VARGA JUDIT
2024.07.23.


Számtalan sebből vérzik az otthoni idősápolás helyzete Magyarországon – állapították meg kutatók. A piac minden szegmensét áthatják az informális kapcsolatok. Az Azénpénzem vizsgálata szerint pedig az árak általában átláthatatlanok, vagy pokoli magasak.

Katona Noémi, a Corvinus adjunktusa, és Gábriel Dóra, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézet kutatója egy nemzetközi kötetben elemezte az otthoni idősápolás jelenlegi magyarországi helyzetét. Mint megállapították, az idősellátás számtalan sebből vérzik: több éves várólisták vannak az állami bentlakásos otthonokba, és az alacsony bérek, illetve a rossz munkakörülmények miatt nincsen elegendő képzett gondozó sem a szektorban. Mindez a magánellátás felé lökik a segítségre szoruló családokat, miközben a magyar családok nagy része a fizetett segítség semmilyen formáját sem tudja megengedni magának.

A kutatók egyik fő megállapítása, hogy mind a gondozók, mind pedig a gondozottak szempontjából óriási társadalmi egyenlőtlenségek uralják a szektort. A piac minden szegmensét átszövik az informális kapcsolatok és a személyes ajánlások. Ez globális trend az idősellátásban, Magyarországra azonban hatványozottan igaz, hogy zömében informális alapon találnak egymásra az érintett felek, a gondozók nagy részét pedig a szürke zónában foglalkoztatják...

PALOTÁS JÁNOS: ORBÁN EGY IGAZI TÁRSASHÁZI BUNKÓ!

PALOTÁS JÁNOS VIDEÓ
Szerző: PALOTÁS JÁNOS
2024.07.22.



2024. július 22. – Orbán egy igazi társasházi bunkó!

NER-ELIT ÉPP ANNYI PÉNZT DUGDOS, AMENNYI HIÁNYZIK AZ IDEI ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉSBŐL

HVG
Szerző: hvg.hu
2024.07.23.


Közel 1,5 ezer milliárd forint halmozódott fel a NER csúcsvállalkozóinak magántőkealapjaiban. Persze véletlen, de nagyjából pont ennyivel kellett megemelni az idei költségvetési hiánycélt, hogy tartható legyen.


Összesen nettó 1452 milliárd forintnyi eszközt tartanak magántőkealapokban a NER csúcsvállalkozói – írja a tavalyi beszámolók alapján készített összesítésében a Válasz Online.

A lap Mészáros Lőrinc és Szíjj László esetében összesen négy alapkezelőt és 26 darab alapot vett figyelembe, a kormányfő veje, Tiborcz István környékére három alapkezelőt soroltak – 12 kezelt alappal –, a jegybankelnök fia, Matolcsy Ádám baráti csapatához pedig 14 alap tartozik.

Mészáros Lőrinc érintett alapjai 770 milliárd forintot érnek, Szíjj László titkos pénztárcájában 79 milliárdot találtak, a Tiborcz-üzletek körül feltűnő magánalapokban 487 milliárdnyi vagyon halmozódott fel, a Matolcsy Ádám-féle közösség pedig 116 milliárdos extrapénzt tudhat magánál...

AZ MGYOSZ SZERINT FELKÉSZÜLETLENÜL LÉPETT BE A MOL A HULLADÉKPIACRA

SZABAD EURÓPA
Szerző: WIEDEMANN TAMÁS
2024.07.23.


A gyáriparosok szövetsége szerint a Mol „profilidegen területre lépett”, emiatt sem működik rendesen a hulladékkoncessziós rendszer. A gyártók sokallják a hulladékkezelésért fizetett díjat, szerintük nincs arányban a szolgáltatással, ezért adónak minősítik. Szerintük káosz van a hulladékpiacon, nincsenek megbízható adatok se.


A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. 2023-as beszámolója alapján arra lehet következtetni, hogy a társaságnak nincsenek pontos adatai a saját üzletviteléről.

Ahogy lapunk korábban beszámolt róla, nem sikerült a jogszabályi előírásoknak megfelelően elkészíteni a MOHU tavalyi évre szóló beszámolóját, pedig 2023. július 1-jétől a MOHU felel a kommunális és az intézményi hulladékszállításért, vagyis azért, hogy elszállítsák a lakosság által kihelyezett kukákat és a cégeknél termelődött, sok esetben értékkel bíró hulladékot...

LEGALÁBB 25 MILLIÁRD FORINTBA KERÜLT AZ ADÓFIZETŐKNEK A LÁZÁR-FÉLE TARIFAREFORM

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: SEGESVÁRI CSABA
2024.07.23.


Először letagadta, majd miután pereltünk, kiadta az Építési és Közlekedési Minisztérium a márciusi tarifareform kapcsán készült hatástanulmányt. A dokumentum szerint a 14 év alattiak „ingyenes” utazása mintegy 5 milliárd forint bevételkiesést jelent a MÁV-nak és a Volánnak, míg a prémium jegyekből félmilliárdos pluszbevétellel terveztek. Összességében viszont 25 milliárd forintba került az adófizetőknek az új tarifarendszer – csak idén.

„Az elmúlt évtizedek legjelentősebb közösségi közlekedési tarifareformját hajtotta végre az Építési és Közlekedési Minisztérium és a MÁV-VOLÁN-csoport március elsejével. Márciusban rekordszámú, 932 ezer ország- és vármegyebérletet, valamint napijegyet váltottak az utasaink” – írta a MÁV az új tarifák bevezetése után. Az áprilisi közleményből az is kiderült, hogy„a családok pedig hónapról hónapra akár több 10 ezer forintot takaríthatnak meg az új tarifarendszer előnyeinek, kedvező árazásának köszönhetően.”

OLYAN IDŐSZAKOT ÉLÜNK, AMIBEN A KÖZPONTI HATALOM, AMI ÖRÖKNEK HITTE MAGÁT MEGROPPANT | KÉRI LÁSZLÓ

KLUBRÁDIÓ / REGGELI SZEMÉLY
Műsorvezető: SZÉNÁSI SÁNDOR
2024.07.23.



Olyan időszakot élünk, amiben a központi hatalom, ami öröknek hitte magát megroppant...

MIKÖZBEN AZ ORBÁN-KORMÁNY MILLIÁRDOKAT KÖLT A GYERMEKVÉDELMI INTÉZMÉNYVEZETŐK ELLENŐRZÉSÉRE, A GYEREKEKRE CSAK APRÓPÉNZ JUT

NÉPSZAVA

Szerző: MUHARI JUDIT
2024.07.23.


Országos hálózatot hoz létre a kormány a gyermekvédelmi intézményvezetők ellenőrzésére.


Országos szintű hálózat, Budapesten és hat vidéki helyszínen területi vizsgálóegység, a Belügyminisztérium személyügyi helyettes államtitkárságán belül egy új főosztály. Ezeket hozza létre a kormány a gyermekvédelmi intézmények vezetőit és a szakmai munkakörben foglalkoztatottakat érintő pszichológiai ellenőrzésre.

A többi között ezt válaszolta a Belügyminisztérium államtitkára, Rétvári Bence a szocialista Komjáthi Imre írásbeli kérdéseire. Az ellenzéki politikus azt kifogásolta, hogy egy júniusi kormányrendelet szerint többletforrást biztosít idén és jövőre a kormány a gyermekvédelem számára, de míg a gyerekekre alig néhány százmillió forint plusz pénz jut, a megfigyelésekre, ellenőrzésekre milliárdokat költ.

Mint arról beszámoltunk, a gyermekvédelmi intézményvezetők pszichológiai alkalmassági vizsgálatát nem sokkal a bicskei pedofil üggyel kapcsolatos kegyelmi botrány nyomán rendelte el a kormányzat. A döntést és az eljárást erős fenntartásokkal fogadta a szakma. Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár nemrég közölte: az állami gyermekvédelmi vezetők már átestek a pszichológiai alkalmassági vizsgálaton – az egyháziakra vonatkozó külön rendelet még nem készült el –, és pedofíliára való hajlamot ugyan nem találtak, de két esetben személyiségzavar miatt alkalmatlan minősítést adott a klinikai szakpszichológusból álló bizottság...

NEM ADJA MEG MAGÁT A SPAR - PEDIG ELLENŐRÖK SZÁZAI ZÚDULTAK RÁJUK, ÉS BÍRSÁGOLTAK, AHOL CSAK TUDTAK – EMLÉKEZTET EGY LUXEMBURGI ÚJSÁG. NEMZETKÖZI LAPSZEMLE.

KLUBRÁDIÓ / VILÁGTÜKÖR
Szerző: KÁRPÁTI JÁNOS
2024.07.23.


Ausztria kíméletesebben bánik Magyarországga
l, mint más uniós partnerországok, de az osztrák kormány kiáll az Orbánék által különadóval sújtott SPAR üzlethálózat mellett, és elképzelhető, hogy ennek nyomán Budapestnek hamarosan újabb gondjai keletkeznek Brüsszellel – írja az Esch-sur-Alzette nevű luxemburgi városban (a nagyhercegség második legnagyobb településén) megjelenő, német nyelvű Tageblatt.

A cikk szerzője, Manfred Maurer, a lap Linzben működő tudósítója utal arra, hogy az Osztrák Néppárt – és személyesen Karl Nehammer kancellár – ellenzi a magyar soros EU-elnökség többek által szorgalmazott bojkottját, arra hivatkozva, hogy a párbeszéd beszüntetése éppenséggel a lehető legrosszabb megoldás lenne. A Néppárt hozzáállását a Tageblatt szerint az az emlék is motiválhatja, hogy 2000-ben maga Ausztria is megtapasztalhatta az uniós kiközösítést, mert bevették a kormánykoalícióba a szélsőjobboldali, Európa-ellenes Osztrák Szabadságpártot. A magyar kormány bojkottálásának osztrák ellenzése azonban korántsem a vak szerelemnek tudható be – folytatódik a cikk. A szerző felhívja a figyelmet arra, hogy a „ki az idegenekkel” elvének hangoztatása iránt osztrák részről csak addig viseltetnek megértéssel, amíg az a Balkánon keresztül érkező menekültekre vonatkozik. Akkor már nem, amikor osztrákokat is ki akarnak túrni Magyarországról.

Márpedig – és itt érkezünk el az írás lényegéhez – az Orbán-klikk azt szeretné elérni, ha bizonyos külföldi befektetők javaikat, csapot-papot hátrahagyva kivonuljanak az országból. A SPAR üzletlánc azonban felvette a kesztyűt, és harcba szállt a tavaly 4,1, idén már 4,5 százalékos különadó ellen. A SPAR Magyarország 2023-ban 90 millió eurót fizetett ezen a jogcímen, és ezzel 48 milliós veszteség volt a mérlege. A magyar kormány ugyan azt hangoztatja, hogy a különadó az egész szektorra vonatozik, valójában azonban a magyar vállalkozások csak 0,15 század, maximum 1 százalékot szurkolnak le. A magyar élelmiszer-kereskedők ugyanis olyan franchise rendszerben működnek, amelyben az egyes cégek egyike sem éri el a legmagasabb adókulccsal járó 250 millió eurós évi forgalmat. A 16 ezer főt foglalkoztató hatszáz SPAR-filiálé forgalma azonban összeadódik, és tavaly 2,3 milliárd euró volt. Kézenfekvő megoldás lehetne a vállalkozási szerkezet megváltoztatása, de a Tageblatt szerint a magyar kormány ezt tiltja.

A kereskedelmi lánc azonban nem hajlandó megadni magát. Hans K. Reisch, a SPAR Austria igazgatótanácsának az elnöke nemrég megbeszélést folytathatott az ügyben Margrethe Vestagerrel, az Európai Bizottság dán versenyügyi biztosával, Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter pedig Ursula von der Leyen bizottsági elnöknél szorgalmazta, hogy indítsanak Magyarország ellen kötelezettségszegési eljárást. Schallenberg szerint a magyar szabályozás Európa-ellenes, diszkriminatív. A SPAR szóvivője szerint miután panaszt tettek Brüsszelnél, ellenőrök százai zúdultak rájuk, és bírságoltak, ahol csak tudtak. „Meg akarnak tőlünk szabadulni” – mondta Nicole Berkmann.

A kölni Domradio internetes portálja interjút közöl Hettyey Andrással, a budapesti német nyelvű Andrássy Egyetem történész-politológusával, amelyben a szakértő – mint a beszámoló címe is jelzi – bírálja a magyar katolikus egyházat és Orbán diplomáciáját. Utóbbit azért, mert a magyar miniszterelnök békeküldöttnek állítja be magát, Vlagyimir Putyinnal találkozik, és ezzel magára vonja az EU bojkottját. Szerinte Orbán azért folytat tárgyalásokat, hogy elmondhassa, hogy tárgyalt, vagyis nála a tárgyalás öncél. A katolikus egyház ugyanakkor hallgat, pedig Hettyey szerint több bírálatot kellene gyakorolnia, nem csupán az ukrajnai háború ügyében, a jogos önvédelem elvéből kiindulva, hanem a magyar demokrácia, illetve sajtószabadság ügyében is. A római katolikus egyház azonban rokonszenvez a Fidesszel, mert sok támogatásban részesül.

Az EurActiv beszámol arról, hogy Tóth Tibor, az EU soros elnökségét ellátó Magyarország pénzügyminisztériumának az államtitkára a Bloomberg amerikai gazdasági hírügynökség által szervezett minapi rendezvényen figyelmeztette az európai döntéshozókat az uniós gazdasági teljesítmény súlyos lemaradásának a veszélyére az Egyesült Államokkal szemben.

Az államtitkár adatai szerint a GDP amerikai növekedése a 2008-as pénzügyi válság óta folyamatosan túlszárnyalta az európait. Az amerikai gazdaság teljesítménye 2008-ban még kisebb volt az európainál, most azonban dollárra vetítve mintegy 50 százalékkal felülmúlja azt. A Nemzetközi Valutaalap – írja az EurActiv – úgy számol, hogy idén az EU-gazdaság 1,1, az amerikai viszont 2,7 százalékkal bővül, és hogy az amerikai növekedési előny legalább 2029-ig fennmarad.

A magyar államtitkár szerint az EU-nak erősítenie kell védelmi iparát, gondoskodnia kell az energiafüggetlenségről, valamint növelnie kell a technológiai start-up cégek pénzügyi támogatását. Szintén indokolnak mondta Tóth Tibor a családbarát adóintézkedéseket. Fontos lenne az egységes tőkepiac megerősítése is, de – tette hozzá – a központosított felügyelet megteremtése némiképp problémásabb, mert sok tagállam, beleértve Magyarországot is, nem hajlandó feladni a saját tőkepiaci felügyeletet.

ÚJABB ORBÁN-SZÁL TOKAJ-HEGYALJÁN

NÉPSZAVA
Szerző: DOROS JUDIT
2024.07.23.


Pályáztatás nélkül, öt évre szóló szerződéssel a térséghez régóta kötődő Lévai Anikó sógorának húgát nevezte ki frissen alapított kft.-je élére a fideszes vezetésű sátoraljaújhelyi önkormányzat.

Mintegy száz évvel ezelőtt, 1913-ban épült, majd 1914-ben kezdett működni a sátoraljaújhelyi Bortemplom, ami hajdan Királyi Állami Közpinceként működött. Más, mint az itt szokásos, tufába vájt pincék: kőből, vasbetonból és téglából építették meg, majd az így mesterségesen kialakított dombra helyezték rá magát az igazgatósági épületet. Az impozáns borászati központban nemcsak irodák és lakások, hanem kóstolótermek, aukciós helyiségek, az alagsorban hordógőzölő, mosó, csomagoló és egy közel félmilliós palackraktár működött. Harminchét ágú pincerendszerében több mint tízezer hektoliter bort tárolhattak annak idején, és egykor külön iparvágány vezetett ide.

Az épület jó pár éve feladat nélkül, üresen áll, így a sátoraljaújhelyi fideszes önkormányzatnak – amely 2014-ben szerzett tulajdonrészt az épületben – kapóra jött, hogy a magyar kormány közel 150 milliárd forintos kerettel elindította a Tokaj-Zemplén Fejlesztési Programot, amiből a remények szerint jelentős forrásokat kaphatott volna a város. Eredetileg ebből a keretből épült volna meg a nemrégiben átadott, a Szárhegy és a Várhegy közötti függőhíd, közel 4 milliárd forintos beruházással, de ezt végül pántlikázás nélkül az állami büdzsé állta...

SZÉGYENLETESEK VAGYUNK

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.07.23.


Akárha valami dedóban, más szemszögből egy pállott-sörszagú csehóban, úgy reagált Szijjártó külügyes arra az eshetőségre, hogy Josep Borrell az informális külügyi és védelmi miniszteri ülést nem az elnökséget adó országba – ahogy ez hagyományosan szokás –, hanem Brüsszelbe hívja össze. Ilyen eddig még nem volt, de most már igen, mint majd elmeséljük, de az idő linearitását tiszteletben tartva, ezúttal először azt kell megmutatnunk, a futsalos miként reagált arra, ami minden jel szerint várható volt.

Így szólott a magyar diplomácia első embere: „Jajjaj, húha, most mi lesz”. – Kitetszik, hogy amikor dedót és csehót emlegettünk a megnyilatkozás kapcsán, nem tévedtünk túl sokat. Josep Borell az EU külügyi főképviselője, s mint ilyen, fideszi szempontból immár főellenség, ami helyzet azonban az ország szempontjából tarthatatlan. Bár ezt már annyiszor mondtuk, és mégis itt vagyunk. Ami azonban ennél is különösebb, a Fidesz is itt van a nyakunkon mindezek ellenére, ami olyan csoda, hogy csak Magyarországon fordulhat elő.

Mert másutt ilyen külügyminiszteri megszólalások nem sokáig volnának tarthatók, míg nálunk ez vált természetessé. Az mégpedig, hogy a külügyminiszterünk úgy beszél diplomata társáról, mintha a seggéből rángatta volna elő, ami miatt szégyenlenünk kellene magunkat, de ebbe már rég belefáradtunk. De amíg eddig más nem mondta ki, most azonban már igen, nevezetesen Borell főképviselő, hogy amit Magyarország (a Fidesz és Orbán) művel, az „egyszerűen szégyenletes”. Kellett ehhez a békemisszió, de végül kimondatott.

Egyébiránt „szégyenletesnek” azért lettünk nevezve és titulálva, mert kies hazánk a vétójával blokkolja azt a hat és fél milliárd eurót, amely arra szolgál, hogy a tagállamok az általuk Ukrajnának szállított fegyverek árának egy részét visszaigényelhessék. Ilyképp nem csak Ukrajnát, hanem az uniós tagállamokat is szívatja a Fidesz, csoda, hogy eddig nem köpték szemen őket, azaz Orbánt, Szijjártót és a Deutsch vezette „patriótákat”. Alakul ez is, először szimbolikusan történik meg, aminek egyik jele, hogy Brüsszelben lesz a külügyes találka...

AZ ÚJ REMÉNY ÉS A POFON - A 444 NAPINDÍTÓ HÍRLEVELE

444.HU
Szerző: HERCZEG MÁRK
2024.07.23.


Kamala Harris előlépett, Ábrahám Róbert ütött, Josep Borrell kiborult – ezek és különféle nemzetgazdasági botrányok a 444 napindító hírlevelében.

Jó napot, ma kihirdetik a felsőoktatási ponthatárokat, illetve nagyon erős UV-sugárzás is lesz, miközben felhőszakadásra figyelmeztetnek! Ez itt újra a napindító hírlevelünk, benne az elmúlt nap legfőbb híreivel. (A hírleveleinkre itt lehet feliratkozni.)