2024. július 15., hétfő

MARADNAK A HOSSZÚ KÓRHÁZI VÁRÓLISTÁK, AMÍG A KORMÁNY ÍGY KEZELI AZ EGÉSZSÉGÜGYET

HÍRKLIKK
Szerző: NVZS
2024.07.15.


Ezek az állapotok mindaddig fennmaradnak az egészségügyben, amíg az ágazat nem válik prioritássá a kormányzat számára. Addig csak a toldozgatás-foldozgatás marad” – mondta Kökény Mihály a most nyilvánosságra került kórházi várólisták kapcsán, de nem csak arra, hanem az egészségügy számos más gondjára-bajára-problémájára. Mint kiderült, már majdnem 31 ezer beteg vár hatvan napnál hosszabb ideje valamilyen műtétre, ezen belül a három leghosszabb várólistán 25 150 beteg, ami növekedés az egy hónappal korábbihoz képest. A korábbi egészségügyi miniszter a többi között kitért a pénzszűkére, a létszámhiányra, a szervezettségi problémákra is, de a fő gondnak azt tartja, hogy az ágazat egésze nem fontos a kormánynak.

Egy nap alatt körbejárta a magyar sajtót az Economx (korábban Napi.hu) értesülése a kórházi várólisták aktuális állapotáról. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatait ismertetve, a portál megírta, hogy július 8-án 30 447 beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra 60 napon túl az állami betegellátásban. A kötelezően vezetett várólistákon 27 533 beteg állt sorba (egy hónappal korábban még csak 26 ezer), a többiek a nyolcféle ellátás alapján vezetett kötelező várólistákon (ezek között vannak a csípő-és térdprotézis, a szürkehályog-, a gerinc-, a mandulaműtét, a rádiófrekvenciás ablázió). A kapacitáshiány miatt vezetett várólisták esetében tízféle beavatkozásra kell várni hatvan napon túl a betegeknek, 2914 embernek.

A legtöbben térdprotézisre várnak, a betegek száma egy hónap alatt 552-vel nőtt. A portál kiemeli, hogy csípőprotézis-műtétre országszerte már 7200-an várnak, egyes helyeken akár egy évnyi türelemre is szükségük van a betegeknek. Szürkehályog-műtét miatt valamivel több mint 4500 betegnek adtak fél éven túli időpontot. A térdműtétek is neuralgikus pontok: térdprotézisra a megelőző hat hónapban 557 nap volt az átlagos várakozási idő...


LÁSZLÓ RÓBERT: SZERENCSÉS KÖRÜLMÉNY, HOGY MINDHÁROM SZÁMLÁLÁSNAK KARÁCSONY GERGELY LETT A GYŐZTESE

SZABAD EURÓPA VIDEÓ
Műsorvezető: LAMPÉ ÁGNES
2024.07.15.



A választási szakértő szerint 2:1-es arány esetén mindkét fél mondhatta volna: az a jó számlálás, ami neki kedvez. Az, hogy 780 ezerből néhány ezer szavazat megfordult, nem számít soknak. De jogos az aggály: ha országgyűlési választáson születne ilyen szoros eredmény, utcai zavargások is lehetnének.

Az elemzés öt fontos megállapítása:


(1) A három újraszámlálás olyan keretek között zajlott, amit nem lehetett előre látni. A törvények ugyanis nem egyértelműek, a határidők pedig ellentmondásosak. Az új szavazást például július 7-ig lehetett volna megtartani, miközben a jogorvoslati folyamat addig nem zárult le. És kétségtelen: a Kúriának nem nagyon volt jogalapja ahhoz, hogy az NVB-vel számoltassa újra a szavazatokat.

(2) A választási szervek Magyarországon amúgy jól működnek. Az, hogy a 780 ezerből néhány ezer szavazat megfordult, egyáltalán nem számít soknak. Sőt, a körülményeket tekintve – reggel 6-tól akár éjfélig is tart a szavazatszámlálók munkája – ez kifejezetten jó eredménynek számít. És kiderült az is, hogy a fővárosban biztosan nem volt szervezett csalás. Az pedig, hogy a szavazatszámláló bizottsági tagok nyilatkozatainak fele hamis volt, kiküszöbölhetetlen. Azzal, hogy ezek az emberek rosszhiszeműen jártak el, jogszabályi szinten semmit nem lehet kezdeni.

(3) A választott szavazatszámlálókat és a delegáltakat egységesen meg kellene fizetni, hisz egyformán hasznos munkát végeznek. Az egész szavazatszámlálási folyamat arra épül, hogy az asztalnál olyan emberek ülnek, akik nem bíznak egymásban. Pontosan ez biztosítja azt, hogy – egymást ellenőrizve – az eredmény megfeleljen a valóságnak.

(4) Jogos az aggály: ha országgyűlési választáson születne volna ugyanilyen szoros eredmény, abból akár utcai zavargások is lehetnének. Ha egy szavazókörben néhány szavazat döntene arról, hogy az adott egyéni mandátumot melyik párt hozza el, és ezen múlna, hogy ki kormányoz, az valóban feszültséget okozhat. Viszont ennek lehetőségét nem lehet kiküszöbölni. Kizárólag a szerencsének köszönhető, hogy mind a három számlálásnak Karácsony Gergely lett a győztese. Sokkal rosszabb lenne, ha 2:1-es arány jött volna ki. Akkor mindkét fél mondhatta volna, hogy az a számlálás volt a jó, ami neki kedvezett. Így mindez Karácsony legitimációját erősítette: az események optikája ugyanis az, hogy hiába csűrték-csavarták, így is, úgy is ő a főpolgármester.

(5) Az benne van a törvényben, hogy dobozokban kell tárolni a szavazatokat, de az már nincs, hogy ehhez a választási irodáknak milyen technikai eszközöket kell biztosítani. Eddig erre ugyanis senki nem gondolt. De most látszik, hogy ezeknek a feltételeknek is egységesnek kellene lennie. Ahogy annak is, hogy ha egy jelölt kiesik, a nevét hogyan húzzák le a szavazólapon. Gulyás Gergely felvetésének, miszerint kis különbség esetén kötelezően újra kellene számolni a szavazatokat, sok egyéb mellett be kellene kerülnie a választási törvénybe.




SZIKRA A PUSKAPOROS HORDÓBA – A TRUMP ELLENI MERÉNYLET ERŐSZAKSPIRÁLBA TORKOLLHAT

VÁLASZ ONLINE
Szerző: ABLONCZX BÁLINT
2024.07.15.


A Donald Trump elleni szombati merénylettel szintet lépett az amerikai politikában mindig jelenlévő erőszak: a Ronald Reagan elleni 1981-es merénylet óta nem sebesítettek meg elnököt vagy elnökjelöltet. A meglepő persze inkább az, hogy eddig nem történt merénylet, hiszen az amerikai politika a kétezres évek óta törzsiesedik. Minden választás élet és halál kérdése, az átjárás a táborok között szinte megszűnt, a másik jelöltje pedig gonosz, akivel szemben minden eszköz felhasználható. A jövő nem sok jót ígér: egy friss reprezentatív kutatás szerint milliók tartják elfogadható eszköznek az erőszakot Donald Trump hatalomba való visszatérésének megakadályozására – és milliók segítenék akár erőszakkal is a Fehér Házba a volt elnököt. Háttér.


A merénylő puskagolyója Donald Trumpot célozta, de könnyen lehet, hogy Joe Biden újraválasztási esélyeit végezte ki. Így is összefoglalható az amerikai politika legdrámaibb eseménye. Múlt szombaton a volt amerikai elnököt a Pennyslvania államban található Butlerben, egy kampányrendezvényen a 20 éves Thomas Matthew Crooks próbálta megölni. A közönség soraiból egy ember meghalt, ketten súlyosan megsebesültek, de a politikus megúszta könnyű sérüléssel; az egyik lövedék a fülét lyukasztotta át. (A merénylőt agyonlőtték.) A vérző, az őt menekítő testőrök gyűrűjében öklét felmutatva híveit harcra buzdító Trumpról készült képek villámgyorsan bejárták a médiateret és máris az amerikai történelem ikonikus fotói közé kerültek. Merthogy két dolgot is szimbolizálnak: egyfelől a politikus megtörhetetlenségét, energiáját sugallták, amit republikánus kommentátorok rögvest szembe is állítottak Joe Biden elnök szellemi hanyatlásával. A merénylet előtti napok ugyanis a láthatóan mind nehezebben kommunikáló, rohamosan gyengülő államfő visszalépéséről szóltak. Ahogy a neves amerikai geopolitikai szakértő, Edward Luttwak megjegyezte: Trump merénylet során tanúsított viselkedése összhangban volt az általa régóta épített keményfiú-imázzsal, márpedig a politikában a hitelesség az egyik legfontosabb előny.

A merényletről készült fotók ugyanakkor egy jóval súlyosabb folyamatot is jelképeznek: magasabb fokozatba kapcsolt a politikai erőszak az Egyesült Államokban.

Noha a szabad fegyvertartás hazájából sajnos túlságosan gyakran érkeznek hírek véres lövöldözésekről, iskolai mészárlásokról, elnök vagy elnökjelölt utoljára 43 évvel ezelőtt, 1981-ben sérült meg támadásban. Akkor Ronald Reagan elnököt sebesítette meg egy mentálisan zavart férfi. (A merénylet nagyot dobott az elnök népszerűségén, amely akkor 60 százalékról 70 százalékra ugrott.)...

IMÁDKOZZUNK DONALD TRUMP FÜLÉÉRT! MERÉNYLIK A BÉKEPÁRTIAKAT?

DAVE VILÁGA
Szerző: Dave
2024.07.14.



A republikánus elnökjelölt szerencsére jól van, bár a fülének még kell idő, hogy rendbejöjjön. Orbán Viktor imádkozik, a megafonosok pedig a balos sajtót és a woke-ot látják a háttérben. Mint mindig.

TRUMP MERÉNYLET

L1
Szerző:  Vidékhy Pesti | Nemzethy Lipsi
2024.07.15.



Donald Trump a túlélő. Merényletet követtek el ellene, mint szinte minden amerikai elnök ellen. A Fico elleni után 2 hónappal.

ORBÁN HAZUGSÁGAI 2.

MI EZ AZ ORSZÁG?
Műsorvezető: Dani
2024.07.13.



00:00
Sorozatot indítunk 
01:24 Ukrajna EU csatlakozása 
05:43 Orbán a liberális 
09:20 Keleti Olaj VS Nyugati Szabadság 
15:37 Orbán véleménye a demokráciáról

MEGÖLTEM TRUMPOT

REZEDA
Szerző: Rezeda
2024.07.15.


Republikánus szavazóként azonosították azt a férfit, aki rálőtt Donald Trumpra. Mint ahogyan szélsőjobbos hajlamai voltak Fico merénylőjének is. Ezek a tények, amelyek egyáltalán nem játszanak szerepet a magyar kormány által elindított, és a kitartott sajtója által hőbörgő narratívában, amiből vasárnap estére az derült ki, hogy a „balos”, „globalista”, „liberális” sajtó a felelős az egészért. Majdnem ott tartunk, hogy ő húzta meg a ravaszt.

Tegnap néztük át, milyen aljas támadások indultak és indulnak kies hazánkban az Orbánnal kevéssé szimpatizáló sajtótermékek ellen, miként fenyegetik anyagi fennmaradását, és hogyan próbálják meg rákenni a „háborúpártiságot”, amely idegen és ismeretlen hatalmak szolgálatából fakad, akiknek az a szándéka, hogy Magyarországot háborúba hajszolják. Hiába tudja mindenki, még a Fidesz is, hogy ez baromság, a vadászat elindult.

Nehéz volna nem észrevenni a koncentrált támadást, amit a Fidesz által létrehozott áltudományos vagy álcivil álintézmények indítottak a lapok ellen, mint Orbán ökle, hogy elhallgattassanak mindent és mindenkit, aki nem az ő nótájukat fújja. A legelvetemültebb és legaljasabb azonban az, hogy egy véres (bár majdnem kabaréba forduló) merényletet is arra használnak fel, hogy a sajtó ellen uszítsanak, mint Fico jó tanítványai.

Ő kezdte – és még ma is folytatja – annak sulykolását, hogy az ellene elkövetett merényletről az ellenzéki sajtó tehet, s bár ez Amerikában, ahol ugye Trumpot azért mégis meg akarták ölni, eddig még föl sem merült, Magyarországon már igen, és teljes erővel ordítják is. Több szólamban, hasonló hangokkal, azaz, nem nehéz ebben felfedezni a központi direktívát. Mert minden esemény alkalmas arra, hogy a másik ellen uszítsanak.

A Fidesz most épp a Megafont vetette be, mint csapásmérő eszközét, akiktől, mielőtt idéznénk pár gondolatot, előtte elmeséljük azt, hogy ismeretlen eredetű ötmilliárd forinttal lettek kistafírozva. Ez abban a kontextusban érdekes, hogy a Nézőpont Intézet az „ellenzéki” sajtó pár tízmilliós tételeit firtatja, mint amennyiért árulják a hazát, a megafonosok pénze viszont egyáltalán nem érdekli őket. Bár mi is tudjuk, hogy a közéből van. Az adófizetők bukszájából.

Elindulhatnánk most abba az irányba is, hogy tételesen soroljuk azokat a száz-, vagy ezermilliárdokat, amiket a Fidesz a propagandára fordít, de letagadja, a mostani helyzetben azonban sokkal érdekesebb, hogy ebből a pénzből ebben a helyzetben milyen „igét” terjesztenek. Majd a végén meglátjuk, olyat, hogyha hiszünk nekik, akkor például még az is kijöhet belőle, hogy én magam merényeltem meg Trumpot.

Szijjártó külügyes egyébként a kampányban személyesen látogatta meg a decens kis csapatot arra bíztatva őket, hogy állítsák meg a háborús pszichózist, amit már akkor is az ellenérdekelt média terjesztett szerinte és szerintük. Nos, nem úgy néz ki, hogy a célkitűzés sikeres volt, mert most ott tartunk, mint föntebb fölskicceltük, hogy a balos média miatt lőttek rá Trumpra, s mint szintén megmutattuk, hiába volt a merénylő republikánus barom.

Hogy félreértés ne essék, nem azért barom, mert republikánus, hanem azért, mert merénylő. Amikor a hír megjött a nagy vízen túlról a sajnálatos eseményről, Orbán csak imádkozott a „sötét órán”, de Szijjártó volt az, aki elkezdte, miszerint (sic) „a patrióta, békepárti politikusokkal szemben manapság már gyilkossági merényleteket is elkövetnek”. Külügyesünk terelte a békepártiak balos fenyegetése irányába a hazugságot, a Megafon pedig folytatta...