444.HUSzerző: HAÁSZ JÁNOS2024.07.13.
Növekszik a politikai aktivitásuk is, és csak 23 százalékuk gondolja azt, hogy nem politikai programokra, hanem erős kezű vezetőre van szükség.
A most hétvégén zajló EFOTT-on mutatták be az Aktív Fiatalok Magyarországon felmérés eredményeit, a kutatás 2011 óta ötödször vizsgálta a magyar egyetemisták közéleti-politikai attitűdjét. Idén 805 egyetemisták kérdeztek meg a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézet, a Nemzeti Ifjúsági Tanács és a HÖOK közös kutatásában.
A felmérés szerint a fiatalok 45 százaléka fontolgatja a tartósan külföldre költözést, ami kifejezetten magas, a kutatás készítői szerint rekord közeli érték. 2015-ben a megkérdezettek 37 százalék, 2019-ben 33 százalék volt ez az arány. Hogy mikor és milyen értékkel volt a csúcson, az nem derül ki az MTI tudósításából. Enyhén, de tovább nőtt a Magyarországon kívüli tanulási szándék is: jelenleg a hallgatók közel egynegyede szeretne külföldön tanulni.
A kutatás megállapította: a magyar egyetemisták többet beszélgetnek közéleti kérdésekről, politikáról otthon családi körben, valamint barátaikkal, ismerőseikkel, mint korábban bármikor. A hallgatók politikai részvételében jelentős növekedés látható: míg 2019-ben 43 százalékuknak nem volt semmilyen részvétele, 2024-re ez az arány 30 százalékra csökkent. Érdemi az emelkedés a tiltakozó petíciók, a pénzadományozás, a tüntetés és a bojkott esetében. A 2024-es aktivizmus a 2010-es évek elején mérthez hasonlatos...
HETI VÁLASZ PODCASTSzerző: VÖRÖS SZABOLCS2024.07.11.
Világraszóló diplomáciai offenzívában a magyar miniszterelnök, akinek EP-frakciójához már tizenkét országból csatlakoztak pártok. Közben a feje tetejére állt a francia belpolitika, és még NATO-csúcs is zajlik. Ezekről szól a HetiVálasz szerkesztőségi adása; a mikrofonoknál Ablonczy Bálint, Magyari Péter és Vörös Szabolcs.
Részletek a műsorból:
Megint Magyarországtól visszhangzik a világsajtó. Kinek jó az orbáni „békemisszió”?
Ablonczy Bálint: „Érdemes kettéválasztani a dolgokat. A saját hatalmi pozíciója, illetve a kommunikáció megerősítése szempontjából ez egy kifejezetten sikeres projekt a miniszterelnök számára. Jól felépített a narratíva arról, hogy ő most az Európai Unió Tanácsának elnöke, tehát hatása van az európai ügyekre, és részint ezt a hatást arra használja, hogy a mindenki által borzalommal figyelt háborús eseményeket megakadályozza, lezárja, valamifajta közvetítést vigyen véghez. Ha azonban eggyel hátrébb lépünk, és a tágabb kontextust megnézzük, jóval kevésbé egyértelmű a kép, sőt inkább azt gondolom, hogy itt többet veszítünk a vámon, mint amit nyerünk a réven. Ugyanis arra építi a narratíváját a miniszterelnök, hogy szóba kell állni mindenkivel, és így közelebb jutunk a békéhez. Csak ha megnézzük a felek nyilatkozatait, akkor legalábbis az a képesség, ami nélkülözhetetlen a békekötéshez – hogy bízzanak benne a felek –, nem igazán látszik. (…) Érzékelhető volt az európai fölháborodás a miniszterelnök nem igazán egyeztetett moszkvai útja kapcsán. Kedden volt Budapesten az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége jegyében egy közlekedési miniszteri találkozó, ahová összesen hét ország küldte el a miniszterét. A többiek alacsonyabb szinten képviseltették magukat. Világos jelzése annak, hogy a magyar elnökség ilyesfajta kezdésével nem értenek egyet, és azt gondolom, hogy hosszú távú magyar nemzeti érdek szempontjából az ilyen típusú elidegenedések, konfliktusok, összecsapások a saját szövetségi rendszerünkkel nem segítik elő Magyarország érdekének az érvényesítését – és egyébként még az annyira vágyott békét sem.”
Magyari Péter: „Az biztos, hogy Orbán Viktor megmutatta, hogy nagyon komoly szövetségesei vannak a világpolitika színpadán. Állítása szerint néhány napon belül elérte, hogy fogadja őt Vlagyimir Putyin Moszkvában, és fogadja őt egy kínai elnök Pekingben, miközben előtte néhány nappal Kijevben járt, ahol Zelenszkij fogadta, illetve néhány nappal később, mint az egyik-NATO tagállam vezetője, alanyi jogon hivatalos Washingtonba a NATO-csúcsra. Ekkora kört nagyon kevés politikus képes manapság megtenni. Az újságok címlapjára került az egész világban majd’ két héten keresztül. Megerősítette azt a képzetet, hogy ő a világpolitika egyik tényezője, és jóval Magyarország katonai, gazdasági ereje fölötti a befolyása. De nézzük meg, hogy ez a túra kinek milyen céljait szolgálhatta. (…) Moszkvának és Pekingnek egyértelműen egy gyenge Európai Unió a célja. (…) Minél inkább vitatkozik az Európai Unió önmagával, annál nehezebb az ilyen új szabályokat meghozni, annál kevésbé kell tartani Brüsszel erejétől. Ezek az utak semmi mást nem váltottak ki közvetlenül, mint egy nagyon éles vitát az Európai Unión belül, ahol ismét megkérdőjelezték a magyar elnökség legitimitását, ahol elítélő nyilatkozatok születtek, ahol arról vitatkozik az Európai Unió, hogy Orbán Viktor a Tanács soros elnökeként mehetett-e volna ezekbe a városokba, kinek a nevében tárgyalhatott. Messziről nézve még gyengébbnek néz ki ez a szövetség, mint ezek előtt az utak előtt. Ha tehát azt nézzük, hogy közvetlenül ki járt jól, akkor sokkal inkább Moszkva és Peking, mint Brüsszel. Hogy személyesen Orbán Viktor mennyire járt jól, az hosszabb távon fog kiderülni.”
NÉPSZAVASzerző: ÁDÁM PÉTER2024.07.14.
A jeles nap abban különbözik a magyarországi nemzeti ünnepektől, hogy nem az állam születésére utal (mint augusztus 20.), nem is a nemzeti függetlenségre (mint március 15., vagy október 23.), hanem az önkényuralomtól, a zsarnokságtól való megszabadulásra, illetve – ha nem is közvetlen módon – a köztársasági államforma vívmányára.
Július 14-e csak az 1880. július 6-i, úgynevezett Raspail-féle törvény óta Franciaország nemzeti ünnepe. A jogszabály-szöveg ezt a napot nem kapcsolta össze semmilyen eseménnyel, ezért a törvény egyszerre utal a Bastille bevételére (1789. július 14.), valamint a Föderáció ünnepére, amit az esemény első évfordulóján a Mars-mezőn rendeztek.
A jeles nap abban különbözik a magyarországi nemzeti ünnepektől, hogy nem az állam születésére utal (mint augusztus 20.), nem is a nemzeti függetlenségre (mint március 15., vagy október 23.), hanem az önkényuralomtól, a zsarnokságtól való megszabadulásra, illetve – ha nem is közvetlen módon – a köztársasági államforma vívmányára. És különbözik ez a jeles nap abban is a hazai nemzeti ünnepektől, hogy hangsúlyozottan világi jellegű (ellentétben például augusztus 20-ával), és hogy a franciák – tőlünk eltérően – nem ünnepélyes megrendültséggel, hanem mindig vidáman és jókedvűen, ha ugyan nem karneváli hangulatban ünnepelnek, a komorságot, gyászt és megrendülést inkább november 11-ére és május 8-ára (vagyis az első meg a második világháború befejezésének emléknapjára) tartogatva...
REZEDA VILÁGASzerző: Rezeda2024.07.14.
Habár a kedves vezető (O. V.) hat évvel ezelőtt fennhangon kijelentette Strasbourgban a Sargentini-jelentésről szóló vitában, „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet”, azt kell látnunk és éreznünk, de igen, éppen vetemednek rá, mi több, sokkal jobban, mint akkoriban. Pedig már akkor is képen röhögték állítása miatt doktorminiszter urunkat, most azonban már az arcára fagyhat a mosoly annak, aki erre az egész fasiszta tempóra gondol, ami van épp.
Dermesztő a világ. De nemcsak azért, mert tényleg el akarnak hallgattatni már mindent és mindenkit, hanem az, amilyen indokkal. Ha az ember a Fidesznek nem tetsző újságnál dolgozik, és elolvassa a Nézőpont Intézet úgynevezett elemzését a témáról, akkor olyan hangulatba kerül, hogy várja a nagy, fekete autót, ami nem is a vártömlöcbe, hanem egyenest az akasztófához viszi, mint hazaárulót, a nép ellenségét, aki amúgy végveszélybe sodorja Magyarországot, tehát likvidálni kell.
Az az érdekes az egészben, hogy most én, aki ilyeneket írok, a Nézőpont Intézet narratívájában háborúba lököm az országot, mert mire véljük azt a kijelentést, hogy bizonyos lapok (akik szerintük ismeretlen eredetű külföldi pénzt kapnak) nyomást gyakorolnak Magyarország kormányára és közvéleményére, hogy háborús szerepvállalásra kényszerítsék őket. Nemzetbiztonsági kockázat vagyok a Nézőpont Intézet szerint, és mind azok a lapok is, akik nem a kormány oroszbarát háborús propagandáját tolják.
Csak egy kis mellékszál, ahogyan elképzelem, midőn doktorminiszter urunk rezedát olvasva megvilágosodik, s attól, hogy én őt a lehető legválogatottabb módokon hajtom el oda, ahová való, legott parancsba adja, hogy hős fiaink (a ló nélküli huszárokkal együtt) iramodjanak a frontra, hogy idegen hatalmak érdekében ontassák ifjúi vérüket. Látszik, hogy ez mekkora ökörség, de a Nézőpont Intézet ezt sugallja, és „tanulmányában” hosszan indokolja, miért szükséges a renitens sajtót megrendszabályozni.
Leginkább azért, hogy az összes a Népszabadság sorsára jusson, vagy, hogy mindenből Origo legyen, vagy az összes többi, amelyekből egyébként akadálytalanul ömlik a Putyin érdekében folytatott háborús propaganda. De ez sem az emlegetett nézőpontosokat, sem az új ÁVH-t, a Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem érdekli, amely Lánczival az élen, s ennek megfelelően aljasul szállt be ebbe a buliba, amikor épp arra vetemednek, amit Orbán tagadott. Lánczi „hivatala” elkezdte kigyűjteni a nekik nem szimpatikus sajtótermékek „háborúpárti” dolgait ugyanis.
Mindeközben pedig az az érdekes helyzet állott elő, hogy például a HVG esetében azt az MTI hírt, amit amúgy a lakájmédia is leközölt, az ellenzékinél kifogásolhatónak talált, míg amannál egyáltalán nem. Ettől az embernek olyan érzése támad, mintha úgy nem lenne rajta sapka (már megint), mint a nyuszin, akit a róka mindenképpen meg akar verni, ha van neki füstszűrős cigije, ha nincs. A lényeg az, hogy valamiképp beleköthessen, viszont ez a való életben és a mi kontextusunkban egyáltalán nem mókás. Sőt...
