2024. július 6., szombat

A MAGYAR HESS TITOKZATOS ÚTJA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.08.06.


Miközben Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban szónokolt, a nem is kormánygép már melegített Ferihegyen, hogy elvigye őt az állítólagos békemisszióra Moszkvába. Az út még az indulás előtt is annyira titkos volt, hogy a riporternek álcázott mikrofonállvány sem merte megkérdezni elindul-e a főnök vagy sem. Ez e békemisszió valami nem is annyira kerülőutakon eszünkbe juttatta Rudolf Hess bácsit a Harmadik Birodalomból, aki szintén békét csinálni röpült titokban. Róla még esik szó, de előtte a mi fiunkról.

A gép még alig is emelkedett el a ferihegyi flaszterról, már megjelentek azok a tudósítások, hogy Orbán minden bizonnyal élete legnagyobb diplomáciai botrányát okozza. Holott okozott már eleget, egyik hangosabb volt mint a másik, de most mintha megszállta volna a szentlélek vs. Belzebub ihletése, és nekiindult a levegőégnek akár valami világtalan föcske. Hogy miért is, azt Menczer elvtárs magyarázta el nekünk a maga utolérhetetlen módján, miszerint „amit Orbán Viktor csinál, az békemisszió”. – Itt ugrott be Hess bácsi.

Menczer azonban kibővítette mondandóját azzal, „aki azt mondja, hogy a tűzszünet és a béketárgyalás nem lehetséges, nem létrehozható, az egészen egyszerűen hazudik”. A helyzet az, hiába szeretné Menczer et. rákenni valakire a hazugság ódiumát, ilyesmit senki sehol nem mondott, mi több, az igazság ezzel szemben az, hogy az általuk háborúpártinak titulált közösségben mindenki egészen élénken szeretné a békét. De nem úgy, ahogyan Orbán képzeli, s amely idea éppen korrelál a Putyinéval.

No most, a soha nem látott diplomáciai botrány oka éppen ez, hogy megtudva Orbán állítólagos békemisszióját, az EU illetékesei egy emberként horkantak fel, hogy a magyar alaknak ilyenhez Európa nevében joga nincs, holott az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint „Putyin orosz elnök azt mondta Orbán magyar miniszterelnöknek, hogy várja tőle az EU álláspontját Ukrajnával kapcsolatban”. Ezen a ponton kezdődtek az élénk visítások, amelyek közül szemezgetünk kicsinyt miheztartás végett...

SCHIFF ANDRÁS: MAGYARORSZÁGON IS MOZOG VALAMI, DE EZ MÉG IGEN KEVÉS A LELKI ÜDVÖSSÉGHEZ

NÉPSZAVA
Szerző: VARGA PÉTER
2024.07.06.


A világhírű zongoraművész tizenkét évvel ezelőtt jelentette be, hogy amíg az Orbán-kormány hatalmon van, nem hangversenyezik Magyarországon. Nem optimista, azonban változatlanul hisz abban az értékrendszerben, amelyet most el akarnak pusztítani. Interjú.


A kismartoni Esterházy-kastélyban vezényelt és zongorázott. Akik hallani akarják önt, legalább idáig el kell utazniuk, hiszen itt rendszeresen fellép, amit Magyarországon már 2012 óta nem tesz meg. Mint akkor mondta, addig, amíg „Magyarország a tévútról, amelyre lépett, vissza nem talál az európai útra”. Hogyan látja az európai parlamenti és a magyar önkormányzati választások eredményeit? Mintha az európai út sem igazán arra tartana, amerre szeretnénk. Múlt vasárnap volt az előrehozott francia választás, az első körben aratott Marine Le Pen pártja, bár az, hogy hova jut, csak holnap fog kiderülni.

Ez az Európa már rég nem az, mint amit szerettünk. Nem ilyen lovat akartunk. Magyarországon is mozog valami, de ez még igen kevés a lelki üdvösséghez.

A múlt héten lezajlott az EU-s fő tisztségviselők megválasztása is, a magyar miniszterelnök nem sok szóhoz jutott ennek során, sőt, a Fidesznek jelenleg még frakciója sincs az Európai Parlamentben. Épp a napokban jött létre a megállapodás az FPÖ-vel: Jörg Haider nincs, de az a szellem, amely néhány évtizede hatalomra segítette, úgy tűnik még ugyanúgy él Ausztriában. Milyen most Ausztria politikai képe? Jobb vagy rosszabb, mint negyedszázada, amikor elhagyta Magyarországot?


Ausztria politikai képe semmivel sem jobb, mint negyedszázada. Sőt! Ismeri a viccet, miszerint a második világháború után sikerült elhitetniük a világgal, hogy Hitler német volt, Beethoven pedig osztrák. Ennek a sötét múltnak a feldolgozása a mai napig nem történt meg, szemben Németországgal. Egy példa: Bécs központjában ma is áll a Dr. Karl Lueger Platz, szoborral a közepén. Ez az úr Bécs városának polgármestere volt 1897–1910 között. Hírhedt antiszemita, a fiatal Hitler tőle tanulhatott. Hihetetlen, hogy ez a tér ma is róla van elnevezve...