FACEBOOKSzerző: GÁBOR GYÖRGY2024.06.13.
Balog Zoltán református püspök az alábbiakat mondta egy minapi interjúban: „…bűnt nem követtem el, kegyelmet kértem és mindaddig, amíg ebből mások a nyilvánosság előtt nem csinálták azt, amit csináltak, ebből senkinek semmilyen hátránya nem származott, sem gyermekeknek, sem környezetnek…” Aztán azt is mondta, hogy az elszenvedő bicskei gyerekeket ez a kegyelem „nem érintette, hiszen túl voltunk a történeten”.
Balog Zoltán unortodox bűnfogalommal dolgozik. A bűn filozófiai értelemben egy erkölcsi előírás megszegése, az erkölcsi parancsokat isteni eredetűnek tekintő teológiai gondolkodásban a bűn az isteni törvényt sértő erkölcsi cselekedet, amely során az ember az Istenhez való viszonyát nyilvánítja ki. Szent Ágostonnál (s hogy egy református püspök is értse: Aurelius Augustinusnál) a bűn az örök Törvénnyel ellentétes tett, cselekedet, szó vagy vágy, amely Isten elleni lázadás, egyúttal az Isten teremtette embertárs megsértése.
Vagyis az elkövetett bűn nem attól az, hogy kiderül-e, vagy sem, hogy fény derül-e rá, avagy sem, hiszen – teológiai értelemben – Isten színe előtt játszódik le, márpedig meglehet, az emberek nem tudnak róla, de az Isten annál inkább. Vagyis nem a láthatóság – láthatatlanság a kérdés, hanem az elkövetett, s Isten által mindenképpen tudott, ismert bűncselekmény, amelyet – normális esetben – az emberi lelkiismeret hordoz (erről szól például a Bűn és bűnhődés, ahol a bűnt követi a bűntudat és a bűnhődés, avagy erről szól A Karamazov testvérek), de úgy látszik, Balog püspök gondolkodása távol áll a normalitástól.
Ami pedig azt a megjegyzését illeti, hogy az elnöki kegyelem nem érintette a bicskei gyerekeket, „hiszen túl voltunk a történeten”, nem csupán Balog püspök totális pszichológiai analfabetizmusát jelzi, hanem elgondolkodtatja az embert, vajon hogyan volt képes Balog püspök a XX. század rettenetes tapasztalatait követően ilyen mértékben megőrizni intaktságát, fenntartani süketségét és vakságát a legelemibb pszichológiai kérdések vonatkozásában és megőrizni totális érzéketlenségét a trauma fogalmát illetően, amely napjainkban nem véletlenül került a pszichológiai, a történettudományi és egyéb társadalomtudományi vizsgálatok középpontjába.
Miután Balog azt is mondja, hogy a történtekkel „Isten előtt akar elszámolni”, a „túl voltunk a történeten” minden mértéket felül- vagy alulmúló gonosz cinizmusáról a püspök úr majd próbáljon Isten előtt számot adni, ha másért nem, hát azért, mert Isten számára nincs „előtt” és nincs „után”, számára az idő három dimenziója nem létezik, minthogy intemporalitásában egyszerre látja át a világot. Vagyis meglehet, Balog „túl volt a történeten”, de püspökként jó, ha tudja: Isten nincs túl a történeten.
Mindamellett nagy köszönettel tartozunk a református püspöknek. A fent ismertetett bűnfogalma valójában megegyezik pártjának, kormányának, földi vezérének és a vezér polipként széttartó holdudvarának, az egész hazai úgynevezett konzervatív, nemzeti keresztény kurzusnak a bűnfelfogásával: addig MÉG nem bűn, ameddig nem válik láthatóvá, s ameddig el tudják takarni sűrű köddel, homállyal, hazudozásokkal, félrevezetésekkel, a manipuláció minden lehetséges formájával, büdös és ótvaros lepapírozásokkal. S attól kezdve MÁR nem bűn, amikor már „túl vagyunk a történeten.”
