FACEBOOKSzerző: GÁBOR GYÖRGY2024.06.07.
A történész nagy boldogsága, amikor ugyanazt a történelmi eseményt két ellentétes elbeszélésből, két „ellenérdekű” narratívából ismerheti meg. Amikor ugyanazok az objektív(nek látszó) tények másként, olykor egymással teljesen ellentétes módon szólalnak meg. Vajon melyik az igazi? Tényleg megírható-e a múlt, ahogy azt a neves 19. századi történész, Ranke javasolta? Úgy kell megírni, „ahogy az valójában volt” („wie es eigentlich gewesen”). De hogy volt „valójában”?
A trójai faló története két elbeszélésből ismert. Homérosz az Odüsszeia 8. énekében Démodokosz dalnokkal mondatja el „isteni dalban” a híres történetet: Odüsszeusz nagyszerű cselét, a trójai ellenség „zavart fecsegését”, „Trója végzetét”, mely az volt, hogy „vesszen”, s azt, ahogy a „legderekabb, harcos akhájok”, akik a ló gyomrában bújtak el, dicsőséges győzelmet arattak a „bűnben fogant” Trója felett.
Vergilius, trójai szemszögből számol be a történetről: sokkal részletesebben, pontosabban és hosszabban. Az ő elbeszéléséből tudjuk meg, hogy a „hegynagyságú lovat” a trójaiak kitörő lelkesedéssel fogadják, ám Láokoón, trójai pap bölcsességével felismeri, hogy a ló valójában „hadigép”, s óva inti övéit, hogy behurcolják a falak mögé. „Hé ti bolond népség, hát meg vagytok zavarodva?!” – teszi fel a kérdést, s hiába figyelmezteti a trójaiakat, hogy „ne bízzatok a lóban”, „csel lappang itt”, a kutya sem hallgat rá. A görög ostromlók a siker érdekében még egy aljas manipulátort, egy valóságos korabeli propagandistát is bevetnek, aki menekült görögnek adja ki magát, s képmutató módon elhiteti a trójaiakkal, hogy a faló ártalmatlan, amit nyugodtan bevihetnek a falak mögé. A trójaiak a „Rém”-ben istenséget látnak, boldogan és kitörő lelkesedéssel cipelik be azt a városba, hogy aztán a „legmézízűbb szender idején”, Sinón, az aljas propagandista megnyissa a faló hasát, s „a szörny” a trójai védők édes álma idején „megszüli” a vad és mindenre elszánt görög harcosokat, akik megsemmisítő csapást mérnek a trójaiakra.
Ugyanaz a történet, két ellentétes elbeszélésbe foglalva.
Ám mindkét elbeszélésben a trójaiak ostobának, elővigyázatlannak, manipulálhatónak és az ellenséges propagandától megvezethetőnek bizonyulnak. A bölcs és tapasztalt pap szavára nem hallgattak, s elvakult ostobaságukban maguk okozták önmaguk vesztét.
Trójai falovat ma már nem alkalmaz senki sem. De az abban rejlő taktikát annál inkább, ahogy egy – amúgy könnyen dekódolható – csellel félrevezetik az ellenséget, homályt és ködöt vonnak a szemek elé, s a tisztán látó bölcs szavait elutasítva mennek a saját vesztükbe.
Ki tudja, miért, de ma valahogy ez jutott az eszembe.
Meg a sok, elborult agyú trójai, akik lelkesen vonszolták be a falak mögé a maguk trójai falovát, hívják azt a táltost vagy kancát mondjuk Szentkirályi Alexandrának, s a benne megbúvó reményteli győztest mondjuk Vitézy Dávidnak.
