Szerző: HATOS PÁL
2024.06.04.
Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés a mai Magyarország születési okmánya. Amelynek érvénye – a legendákkal szemben – nem járt le száz év múlva sem. A békediktátum szentesítette a 400 év után újra függetlenné lett Magyarország nemzetközi jogi létét, de egyúttal súlyos területi megcsonkítását is. A független Magyarország küszöbéről az út a történelmi Magyarország sírgödrébe vezetett. Ám az összefüggés fordítva is megáll: a független Magyarország csak a történelmi Magyarország sírgödréből léphetett elő.
Akárhányszor tesszük fel a „mi lett volna, ha?” vágyvezérelt kérdését a Békás-szoros sziklái között autózva, vagy síléceink felcsatolása után a Magas-Tátra havas lejtőin suhanva, adrenalinszintünket Wass Albert Adjátok vissza hegyeimet! című híres regényének litániás soraival fokozva – más eredményre aligha juthatunk. Akik a kérdést komolyan elemzik, általában a kettős Monarchia fennmaradását teszik meg olyan sajnálatosan „elmúlt jövőnek”, amelynek sorsa szerencsésebben is alakulhatott volna. Ilyen értelemben volt magyar hazafi a manapság „jelentéktelen zsidó lapocskaként” ócsárolt Nyugat alapító nagy egyénisége, Ignotus is 1914 nyarán. Azt kérdezte – mintegy önmagától is – a háború kezdetén: „…akarok-e, aki csakis magyar lehetek, inkább egy helyreállított nagyhatalmú Ausztria-Magyarországon lenni magyar, mint egy magában álló Kis-Magyarországon, mely Szegedtől Kassáig terjed s Kanizsától Nyíregyházáig, akkor viszont nem nehéz szenvedélyes habsburgistának lennem.” (Szegény Ignotus, ő még ekkor azt gondolhatta, hogy egy megcsonkított Kis-Magyarországba Kassa belefér!)
Csakhogy a független Magyarország kívánalma az Ausztriától és a Habsburgoktól is teljesen független Magyarországot jelentette a korabeli magyar közvélekedés számára. A Béccsel való 400 éves kényszerházasság felbontását, a fekete-sárga ulánus egyenruha, a kétfejű sasos címer, a gyűlölt osztrák himnusz, a Gotterhalte végleges száműzetését – anélkül, hogy ennek magyar területi integritásra vonatkozó következményeibe akárcsak belegondolt volna.
A kettős Monarchia 1918 október végi összeomlását kevés magyar polgára sajnálta, az évszázados birodalomtól a legtöbb magyar könnyen búcsúzott,
„oly könnyedén és sajnos oly meg nem siratva, mintha valami dalárdát oszlattak volna fel” – írta meg frivol szavakba rejtve Szerb Antal a nosztalgiák utolérhetetlen tollú krónikása húsz évvel később...