Szerző: GÁBOR GYÖRGY
2024.05.25.
Néhány napja váratlanul felhívott az akadémikus. Kalandos élete volt, hogy a lehető legeufemisztikusabban fejezzem ki magam. Élete során (nem fiatalemberről van szó) gyakorlatilag minden politikai hatalmat kiszolgált, nem is akármilyen módon, formában és mértékben, de erről most szót se többet. Nagyon-nagyon rossz volt a viszonyunk, minthogy ő volt az éceszgébere és motorja a tizenegynéhány évvel ezelőtti filozófusüldözésnek, a feljelentéseknek, a kirúgásoknak, a folyamatos denunciációknak, az egzisztenciális ellehetetlenítéseknek, az aljas hazugságoknak és ráfogásoknak, a neki nem tetsző emberek politikai alapon történő kivégzésének, amely munkásságában a legfelsőbb hatalmi körök támogatását élvezte.
Szóval felhívott az akadémikus. Mintha mi sem történt volna, sok mindenről beszélt, gagyogott s ragyogott, de ezeket most inkább hagyjuk. Aztán beszámolt arról, hogy ő Magyar Péter odaadó híve, támogatója, s akadémikusként már be is jelentkezett nála.
Nagyon kellemetlen beszélgetés volt, aztán véget is ért, mert beálltam a benzinkúthoz, ahol tankolnom kellett.
Ma a Facebook-algoritmusnak köszönhetően a szemem elé került, hogy akadémikusunk a Facebook-oldalára kiírta, hogy a Magyar Péter tömeggyűlésén fellépő Rost Andrea ellen kirohanó Miklósa Erikát egy „törekvő amatőrnek” tartja, „semmi egyébnek” (ehhez a sommás véleményéhez egy másik akadémikus a lájkjával csatlakozott), s a bejegyzését félénken megkritizáló kommentre, amely próbálta emlékeztetni akadémikusunkat Miklósa Erikának a New York-i Metropolitan Operában elénekelt Éj királynőjének alakítására, az akadémikus valami olyasfélét válaszolt, hogy az USA-ban a politikai korrektség szereposztó díványán előfordulnak az ilyesmik.
Akik ismernek, tudják rólam, hogy valamikor magam is zenéltem, igen jelentős lemezgyűjteményem van, apró gyerekkorom óta koncertlátogató vagyok, s ha arról van szó, egy-egy remeknek ígérkező koncertre még külföldre is elutazom. Továbbá a legeslegközelebbi rokonságon belül akadnak zenészek, még operaénekes is, nem is akármilyen.
Nos, ami engem illet, mindig is sokkal jelentősebb énekesnek tartottam Rost Andreát, mint Miklósa Erikát. Ez – jól tudom – sok esetben egyéni ízlés meg „saját fül” kérdése, de ezt így gondoltam már akkor is, amikor semmit sem lehetett tudni a két operaénekes politikai preferenciáiról, s így van ez ma is, amikor annál többet tudunk a politikai szimpátiáikról.
Ennek ellenére azt írtam az akadémikus posztja alá, hogy ne hülyüljünk már meg: semmi baj, ha ő Magyar Péter rajongója, semmi baj, ha ő Rost Andreát sokkal jobb énekesnek tartja (mellesleg ezzel magam is így vagyok), de egyrészt nem kellene olyanokat írni, hogy a politikailag nekem nem tetsző Miklósa Erika egy „törekvő amatőr… semmi több”, s nem kellene a politikai korrektség díványára utalni, mert -egyrészt – abban az időben még szó sem volt arról a polkorrektnek nevezett szellemi fertőről, ami ma az USA-t behálózza, másrészt nem kellene a szereposztó dívány sanda és tisztességtelen meghivatkozásával azt éreztetni, mintha Miklósa Erika az Éj királynőjének szerepét nem az amúgy nekem kevésbé tetsző hangjával, hanem egy ettől jelentősen eltérő anatómiai felületével érte volna el. És ha történetesen mégis így lett volna, s az akadémikus minderről értesült is volna, akkor is számomra az énekhangja és a szerepfelfogása az érdekes, valamint a színpadon és kevésbé a szereposztó díványon való alakítása. Próbáltam emlékeztetni az akadémikust, hogy ha ezt ugyanígy folytatjuk, akkor semmivel sem leszünk különbek attól a fideszes tudomány- és kultúrafelfogástól, amely csak és kizárólag szekértábor-logikával, szekértábor-esztétikával, szekértábor-tudományfelfogással, szekértábor-egyetemekkel, szekértábor-ízlésvilággal és szekértábor-támogatási rendszerrel képes működni. Ezt aláhúzandó, emlékeztettem az akadémikust arra a tizenegynéhány évvel ezelőtti aljas, ocsmány és undorító történetre, amikor az ún. liberális filozófusokat nyírták ki akkor éppen velejéig fideszes elkötelezettségű szolgalelkek, azokat a filozófusokat, akikben az egyetlen közös vonás az volt, hogy kritikailag mertek viszonyulni a Fideszhez, s Orbán Viktorhoz. Illetve akadt olyan filozófus is, akinek politikai hovatartozása indifferens volt, ám akinek egyetlen bűne az volt, hogy Platónt fordított, ugyanis ez a tény roppant mód fájt egy mind a mai napig úgyszintén a Fideszhez bekötött másik akadémikusnak, aki a kollégában konkurenciát látott, s ez elég volt számára ahhoz, hogy a filozófusok kinyírásához lelkesen csatlakozzék.
Szóval a fentieket egy hosszabb kommentben megírtam az akadémikus posztja alá. Aztán az akadémikus az észrevételemre a maga megszokott módján reagált: küldött egy halálfejes ikont (!), aztán letörölte a hozzászólásomat és letiltott az oldaláról.
Halálfej és letiltás: így argumentál továbbra is az akadémikus kolléga.
A szekértábor-logika eközben az ország egészét elborítja: aki politikailag hozzám tartozik, az makulátlan, az kifogástalan, az kimagasló, az zseniális, aki viszont nincs velem, az idióta, az gonosz, az sátáni, s legjobb esetben is maximum egy „törekvő amatőr…, semmi egyéb”, aki, ha el is ért valamit, azt kizárólag a genitáliájának köszönheti.
És ha eljönne az ideje annak, hogy történetünk akadémikusa ismét a győztesek közt érezheti magát, vajon újabb rohamot vezényel majd ama filozófusok ellen, akiket akkor fog elutasítani, természetesen akkor is, mint mindig az életében, politikai alapon, az aktuálisan adott politikai hatalom kegyeire és segítségére támaszkodva?
Abszolút reménytelen ország. Minden ugyanúgy, s megint elölről.