Szerző: SCHÄFFER ERZSÉBET
2024.04.29.
Schäffer Erzsébet Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a Nők Lapja munkatársa volt a vendégünk 2024. április 25-én. Az ő történeteit láthatják a felvételen az érdeklődők.
"Drága Tucsikám, a légitámadás itt is borzalmas volt. A pinceajtónál álltunk és vártunk. Nem soká repülőbúgást hallottunk. Majd rettenetes robbanásokat. Erre aztán rohantunk lefele a pincébe. Lent vártuk a halált. Tucsikám, két borzalmas hullámot éltünk át. Isten kezében voltunk. Az utcánkba öt bomba esett. Nagyon közel volt hozzánk mind. A harmadik hullám már egészen gyenge volt. Kaptam egy kis légnyomást is a jobb fülemre, de már nincs semmi bajom. Minden hullám után feljöttem a pincéből, füst és por fogadott, repeszdarabok százai az udvaron, ajtó, ablak kicsavarva, ablaküveg kitörve, csillár széttörve a földön. Tucsikám, azt nem lehet leírni, mi volt. A pince, mint egy hajó, úgy imbolygott. A szobák falai össze-vissza vannak repedezve. Tucsikám, én akkor nem féltem, de azóta minden zavaró repülésre összerezzenek"
„Bal sors akit régen tép,
Kölcsey Ferenc: Himnusz
1. Harmincöt éve tart az Orbán-korszak. A Fiatal Demokraták Szövetségének megalakulására 1988. március 30-án került sor a Bibó kollégium Ménesi úti épületének alagsorában. Az alapítók különböző főiskolákról, egyetemekről érkező fiatalok voltak, de a társaság központi magját a „bibósok” alkották. Hamarosan ők vették át a vezető szerepet. Elnöki poszt éveken át nem volt. A pártvezetői teendőket egy hattagú szóvivői testület látta el. Öt éven át így volt, s ez elég volt ahhoz, hogy a hazai és nemzetközi közvélemény a bázisdemokráciát komolyan vevő, őszinte és szerethető formációnak ismerje el a Fideszt. 1990-ben azonban bekerültek a parlamentbe, Orbán lett a frakcióvezető, és így a párt első embere akkor is, ha nem volt pártelnök. 1993 áprilisában az újonnan létrehozott elnöki pozícióba a harmincéves Orbán Viktort választotta a párt V. kongresszusa. Ez a Fidesz transzparens működésének és gazdálkodásának megőrzését szorgalmazó liberális szárny kiszorulásának kezdetét jelentette.
Idézzük emlékezetünkbe azt is, hogy ezekben a hónapokban került napvilágra a Fidesz és az MDF vezérkarának titkos egyezsége az ún. székházcsere ügyében, valamint az, hogy a Fidesz-vezetők szembefordultak az SZDSZ-szel, és elkezdték előkészíteni az MDF-vel való együttműködést. Pár hónappal később, novemberben Fodor Gábor, Molnár Péter és Ungár Klára ki is lépett a Fideszből, az 1994. májusi választás után pedig ugyanezt tette Hegedüs István és Szelényi Zsuzsa. A kilépőket a tagságból több mint kétszázan követték a következő hónapokban. Már ekkor is látható volt, hogy ezen a ponton a Fidesz megszűnt demokratikus pártként funkcionálni. Innentől kezdve hosszú, egyenes út vezetett odáig, hogy a 2011-ben elfogadott Alaptörvényben az ország neve többé nem Magyar Köztársaság, „csak” Magyarország, s ma már ott tartunk, hogy a Huxit (az EU-ból való kilépés gondolata) sem puszta riogatás, hanem lehetséges realitás.
A 90-es évek második felétől kezdve sejthető volt, hogy – akár kormányon lesz, akár ellenzékben – Orbán Viktor sem pártján belül, sem kormányában soha többé nem fogja tűrni, hogy céljaival és akaratával szemben valódi fékek és ellensúlyok létezzenek. Neki nem fog diktálni az EU és az IMF sem.[1] Ám ha még távolabb megyünk vissza az időben, akkor 2024-ből visszatekintve csak csodálni lehet Tamás Gáspár Miklós hetedik érzékét, amivel már 1991 elején (!) észrevette és a Népszabadságban le is írta, hogy Orbán Viktor pálfordulásra készül. „A Fidesz vezetőinek fiatal, éhes konkvisztádorokból álló vasfegyelmű kis csapata az antidemokratikus közhangulatra épít, és azt az új populizmust képviseli, melynek eredete a szélsőbal- és szélsőjobboldali romantikus kultúrkritika történeti ködébe vész”.[2] A mából visszatekintve az is egyértelmű, hogy kivételes karizmatikus adottságainak köszönhetően Orbán tényleg számottevő befolyást tudott gyakorolni a közvéleményre – akkor is, amikor a Fidesz ellenzékben volt.
A későbbiekben Orbán kordában tartására egyetlen személy kapott történelmi esélyt: Sólyom László, mint az Alkotmánybíróság első elnöke (1990–1998), illetve mint köztársasági elnök (2005–2010). Mint köztudott, Sólyom – az általa kreált elnevezést felidézve – az ún. „láthatatlan alkotmány” létrehozására tett kísérletet, ezzel alapozva meg a posztkommunista Magyarország polgári demokratikus szellemiségű jogállamiságát. De Sólyom önállóságát a 2010-ben kétharmados többséget elérő Orbán-kormány nem találta elfogadhatónak, ezért Orbán nemcsak azt akadályozta meg, hogy egy második ciklusban is ő legyen a köztársasági elnök, de arra sem kérte meg, hogy az ő vezetésével készüljön a III. Magyar Köztársaság új alkotmánya. Ez egyébként az ellenzéki pártoknak sem jutott eszébe. A szocialisták nem bíztak Sólyomban, amióta ellenük döntött a Bokros-csomag idején a Sólyom vezette AB, és nem felejtették el, hogy 2005-ben a Fidesz gyomorforgató szavazási manipulációval győzte le jelöltjüket az Országgyűlésben a köztársaságielnök-választáson. Hogy ez miért történt így, azt még ma sem látjuk tisztán. De az is lehet, hogy csak annyi a magyarázat, hogy az önmagát pártok feletti erőnek vélő Sólyom Lászlóból teljesen hiányzott az elszántság és a politikusi karizma...
Megjelent a CEU Demokrácia Intézetének gondozásában A joguralomtól az uralom jogáig. A jogállam felszámolása Magyarországon 2010-2024 című kötet Gadó Gábor, Kerekes Zsuzsa és Magyar Bálint szerkesztésében mintegy 20 szakértő közreműködésével.
Részlet a kötet előszavából:
„2010 óta Magyarország autokrácia. Bár formailag a magyarországi rendszer a Max Weber-i legális-racionális legitimitás bázisán maradt, tartalmában a törvények primátusát felváltotta a politikai érdek primátusa a joguralommal szemben. A törvények általi kormányzást felváltotta a rendeleti kormányzás. Magyarország egyúttal az autokráciának egy olyan sajátos formáját valósította meg, melyben az államgépezet egyfajta központilag vezérelt bűnszervezetként működik.
Ebben az összeállításban a szerkesztők (Gadó Gábor, Kerekes Zsuzsa és Magyar Bálint) és a mintegy 20 szerző arra vállalkoztak, hogy erről a folyamatról, illetve ennek a jogi és formális struktúrákra gyakorolt romboló hatásáról adjanak számot. Munkájukban egyszerre törekedtek a közérthetőségre, tömörségre, és arra, hogy átfogó képet adjanak a liberális demokrácia alkotmányos berendezkedésének felszámolásáról.”
A magát gazdagnak gondolók aránya elenyésző, mindössze 4 százalék.
61 százalékuk azt tapasztalta, hogy a gazdagokra egyáltalán nem jellemző az adakozás.
Az idősek kimagasló többsége, 91 százaléka bevezetné a vagyonosokra vonatkozó adót.
Máté nem beszél és nem hagyható egyedül, és Emi még a sarki boltba is csak úgy mehet be, ha fél szeme mindig a fián van, aki bármikor elszaladhat, veszélybe kerülhet.