Szerző: KUKLAI KATALIN
2024.04.23.
Dunavölgyi Erzsébet (újabb) levelét megírta az egészségügyi államtitkárnak. Arra a kérdésre kérte a választ, hogy ha már meghozta azt az életvégi döntést, hogy nem kéri az életfenntartó kezeléseket, ez miért nem érvényes. A választ ugyan megkapta, de abból sem derült ki, mit kellene tennie. Közben fogy az ereje, folyamatosan és rohamosan romlik az állapota, megállíthatatlanul hatalmasodik el rajta a betegség, amely nem gyógyítható, nem visszafordítható, nem kezelhető, igazából az égvilágon semmit nem lehet tenni onnantól, hogy az ember megkapja a rettegett hárombetűs diagnózist: ALS.
„Hát ez a valóság!”
– mutat körbe szerény otthonán Erzsébet. A szobát az ágy és a betegemelő gépezet uralja, a lakás ugyan akadálymentesített, de mivel az első emeleten van, lift pedig nincs a házban, gyakorlatilag ez a szűkös élettér tartja fogságban. Ma már szinte mindenben mások segítségére szorul.
Erzsébet történetét tavaly ismerhették meg olvasóink, ő is csatlakozott Karsai Dániel strasbourgi beadványához, kérve, hogy engedélyezzék számára a kegyes halált – amennyiben úgy dönt, hogy véget akar vetni a szenvedéseinek. Most azért kerestük fel, hogy kiderítsük, mi igaz mindabból, amit a kormány az Emberi Jogok Európai Bírósága számára érvelésként leírt. Milyen ellátásban részesül valójában egy ALS beteg ma Magyarországon. Dunavölgyi Erzsébet már több levelet is írt a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkárságára, felhívva a figyelmet az állapotára, valamint számonkérve, hogy miért nem kaphat meg bizonyos gyógyászati segédeszközöket annak ellenére, hogy az állapota ezeket indokolná. Korábbi leveleire meglehetősen pökhendi és kioktató válaszok érkeztek, sorra vettük tehát, mit gondolnak az államtitkárságon, és ezzel szemben mi a valóság...
