Szerző: ZSUPPÁN ANDRÁS
2024.12.12.
Vannak eleve közönségsikerre ítélt kiállítások. Ha a Szépművészeti Múzeum nagy Munkácsy-tárlatot rendez, akkor garantált az impozáns látogatószám éppúgy, mint a tavalyi reprezentatív Csontváry-kiállítás esetében. Azért lehet a sikert biztosra venni, mert ha a művészetszerető magyar közönség meglátja a plakáton Munkácsy és Csontváry nevét, akkor elindul a múzeum felé. És ebben mindkét esetben teljesen igaza van: olyan alkotók, akiken nem fogott az idő. Munkácsy a 21. században éppen olyan szenzációs, mint a 19. században volt. Csontváryhoz képest van azonban egy óriási különbség.
Munkácsy a maga idejében is learatta a sikert, festőfejedelem volt párizsi palotával és tekintélyes vagyonnal, körülrajongta a korabeli társadalmi elit, a közönség világszerte imádta. Világhírű volt a szó valódi értelmében, vagyis nemcsak itthon gondolták ezt róla, hanem tényleg a legnagyobb európai festők közé sorolták. Volt két évtized, nagyjából az 1870-es és az 1880-as évek, amikor Munkácsy Mihály tömegeket mozdított meg Párizsban, Londonban, Berlinben és New Yorkban is. És ez tulajdonképpen egyedülálló a magyar festészet történetében. Köztudott, hogy szegény Csontváryt a közönség még itthon sem értékelte, csak jóval a halála után, a 20. század közepén lett a hazai művészeti kánon kiemelkedő alakja. Más nagy festők, például Szinyei Merse Pál itthon szép pályát futottak be, elismertség övezte őket, de hírük nagyjából megállt és megáll ma is az országhatárnál. (Három évvel ezelőtt ugyanaz a Krasznai Réka készített neki kiváló életműkiállítást a Nemzeti Galériában, aki a mostani Munkácsy-tárlatot is jegyzi kurátorként.)...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.