Szerző: MAGYARI PÉTER
2024.12.04.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán megjáratta a magyar kultúrát a pokolban. Persze, a magyar politikai kultúrának sok mélypontját tapasztaltuk már meg. Ha el is feledkeznénk a 20. századról, csak az elmúlt években is láttunk és hallottunk már sok határátlépést. Láthattunk műpénisszel hadonászó kormánypárti provokatőrt, népszavazási kezdeményezést hiteltelenítő kidobóembereket, trágár feliratot lóbáló képviselőt, kérdéseiben is hazug konzultációt például. Arra aztán nem lehet panasz, hogy a magyar közélet szereplői szalvétával nyúlnak a tematizációhoz.
Menczer Tamás kötekedős monológja Magyar Péter orra előtt azért újdonság, mert hivatalossá tette az otrombaságot.
Az sem szép, és az is árt a magyar kultúrának, ha pozíció nélküli provokátorok teszik tönkre vitapartnereik rendezvényeit, vagy ha újságírónak maszkírozott különítményesek őrjöngenek. Mégis: más szint, ha nem áttételeken keresztül kapcsolódik az intézményes politikához az agresszió, hanem az közvetlenül maga a hivatalos kinyilatkoztatás. Mert
ha így viselkedik a hatalom embere, akkor jóvá is hagyja, hogy így bánhatunk bárkivel, ha vitánk van vele.
Az ország lakóinak méltóságát porlasztja ez a viselkedés, mert a pozíció normalizálja a puszta agressziót, azt hirdeti, hogy nincs szükség önmérsékletre. Nincs szükség kultúrára, egymás megalázása helyénvaló, így tesz, aki erős. És nem, nem túlzás azt állítani, hogy Menczer a hivatalos álláspontot képviselte, hiszen a frakcióvezetője is kiállt mellette.
Lehet persze egyrészt-másrésztezni, például előhozakodni azzal, hogy mielőtt kedden Menczer kicsinek szólította Magyart, Bödőcs Tibor humorista már sokszorosan nevezte így a miniszterelnököt színpadokon, videókon. Magyar meg Nemzeti Együttbűnözésnek és Tónika show-nak nevezte a kormányzati politika egyes sarokköveit. Akkor egy fideszes nem lehet kemény, legalább annyira, mint a kritikusai? Amikor a popsztár trágárkodik, akkor a polgárpukkasztás ünneplendő, ha meg egy képviselő mondja, akkor máris összerándul kígyóvállunk, és européer nívót reklamálunk a könyvsztárszoba befüggönyözött mélyéről? Kettős mércét állítanánk a hármas halom mezejébe?
Nem erről van szó, hanem arról a képességről, amikor a kontextus alapján kell mérlegelni, hogy mikor mi való. A provokáció akkor elviselhető, ha nem fenyegeti létezésében a célpontját. A rapper niggerezhet Amerikában, a rendőr nem. A komédiás lekicsizhet egy politikust a kabaréban, a kormánypárt kommunikációs igazgatója riválisa arcába mászva nem. Ennek belátásához nem kell több, mint felismerni, hogy lakodalomban lehet hangosan nevetni, temetésen meg nem lehet.
A politika útszéli üvöltözéssé formálása nemcsak a választópolgárok megalázása, hanem megfélemlítése is.
Ez a politikai terror kezdete, a leszámolásnak mint eszköznek a legitimálása. Csakhogy éppen azért tartunk választásokat, hogy ne az erőszak döntse el, kié legyen a hatalom. Ha a hatalom belengeti az erőszakot, a személyek közti agressziót, mint érvényes eszközt a hatalomért vívott küzdelemben, akkor vége a joguralomnak. Az erőszakból a politikában erőviszonyoktól függően diktatúra vagy polgárháború következik. „Legközelebb, ha ellentmondasz, panaszkodsz, mást akarsz, akkor leüvöltünk. Talán le is fejelünk.” Ez akkor sem lehet a hatalom üzenete, ha nagyon meg van sértődve. Márpedig valakinek az arcába kiabálni közvetlen közelről, megzavarva egy politikai rendezvényt, az erőszak. Még akkor is, ha csak verbális erőszak, és csak egy politikai beszédet tesz tönkre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.