MENCZER MINT EURÓPA ÚJ HANGJA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.12.07.

Szép lassan keretbe foglalódik, kijegecesedik mintegy az a tahó botrány, amit Menczer kavart Pécsen, amikor Magyar Pétert pocskondiázta majdnem negyed órán át. Úgy tűnhet, hogy a kelleténél többet foglalkozunk az esettel, sőt, már hallani véljük a hangokat, miszerint nem ezen kellene méláznunk, hanem más, fontosabb dolgokon, hogy ez is csak terelés, és még az is lehet. Ugyanakkor mégis szükséges minden oldaláról alaposan megvizsgálni, hiszen erősen úgy tűnik, most már ez lesz. Hogy ez a jövőnk.

Kiábrándító és iszonytató, ahogyan új korszakba lépünk, ami azonban mégis annyira ismerős az elmúlt század első harmadából, amikor bimbóztak az ordas eszmék, és találtak hozzá hangot is, embereket is, utcai harcosokat úgyszintén. Doktorminiszter urunk pénteki, kossuthi szeánszán nyomta rá a jóváhagyás pecsétjét erre a szép, új (illetve nagyon is régi) világra, midőn is megveregette ennek a Menczernek a buksiját – amitől neki meg orgazmusa támadt, hogy élvezi ezt az egész mocskot. „Szóvivőként pont ez volt a dolga.”

Ezt kappanhangozta bele a kajla világba maga Orbán Viktor, amiben a legkisebb hiba az, Menczer nem a szóvivője neki, hanem a kommunikációs igazgatója (állítólag), de kicsire nem adunk. Arra azonban már igen, hogy mi az, ami „pont ez”, s amiről a magyar politikai élet szereplői annyit mondtak, ilyen eddig még nem volt, aztán legyintettek egyet, és csak magukban tették hozzá, hogy most meg már van. Mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, pedig éppen, hogy nem az. Inkább hányni való, hogy egyértelműek legyünk.

Doktorminiszter urunk azonban nem elégedett meg ennyi örvendezéssel, tovább ragozta a gyalázatot, a maga megszokott módján hülye képekbe foglalta az agyában gomolygó gőzöket. „Aki szelet vet, vihart arat, vagy ahogy adventkor mondanám inkább, aki kardot ránt, kard által vész el”. – mondta egyetlenünk, amihöz már csak a boldog karácsony hiányzott, helyette azonban még annyit hallottunk: „Meglátjuk, hova fejlődik mindez”. Itt föltennénk a kezünket a padban, hogy tantóbácsi, én tudom, de nagy valószínűséggel mindenki tisztában van vele.

Itt közbevetőleg azért megjegyeznénk, hogy miniszterelnökként vajon komilfó-e így beleállni egy ilyen történetbe, illetve egyáltalán belefér-e egy ilyen hivatalba, hogy pitbullokat uszítunk akárkire. Könnyen belátható, nem igazán, mi több, egyáltalán nem, amiből viszont az a kérdés fakad, micsoda is Orbán Viktor ebben a visszataszító történetben. A megítélést azonban mindenkinek a gusztusára bízzuk, hogy mondja ki magában, avagy ordítsa bele a tajtékos égbe. Ettől sem lesz más, de talán egy kicsit jobb a zaklatott léleknek.

Mert az sem teljesen világos, hogy miután doktorminiszter urunk végzett a Kossuthban, utána milyen minnőségben fogadta a Karmelitában a Patrióták Európáért uniós parlamenti képviselőcsoport tagjait. Mert fogadta, feledve újra, hogy ebben a pillanatban ő még a soros elnöke volna annak a képződménynek (lásd: EU), amelyet amúgy szétverni óhajt. Persze igazán e célból érkeztek hozzá a patrióták, meg az akolmeleg miatt, amit Budapesten érezhetnek, mert Brüsszelben (Strasbourg) nem igazán. Kell egy kis összebújás...

ITT OLVASHATÓ