Szerző: KÓSA ANDRÁS
2024.12.12.
Jövőre már csak kerületenként néhány gyűjtőponton, egy évben néhány napon át lesz lehetőség a lakossági hulladék lerakására Budapesten, legalábbis, ha megvalósul a MOHU terve – tudta meg a Szabad Európa. A kerületi polgármesterek párthovatartozástól függetlenül felháborodtak.
Úgy tűnik, jövőre a budapestiek búcsút mondhatnak annak a kényelmes gyakorlatnak, hogy évente egyszer a házuk, lakásuk elé tehetik ki a fölöslegessé vált (és nem veszélyes) hulladékot, amit a Fővárosi Közterület-fenntartó munkatársai kukásautókba pakolnak és elszállítanak. Az utcán – akár a belvárosban, idegenforgalmi szempontból frekventált részen – felhalmozott lomkupacok persze kelthettek visszatetszést, de nagy kérdés, hogy az állami hulladékkezelő, a MOHU tervezett, új gyakorlata javít-e bármit a helyzeten.
A Szabad Európa több, egymástól független forrásból úgy értesült, hogy a Molhoz tartozó társaság jövőre alapvető változást vezetne be a lomtalanításban: 2025-től már kerületenként csak néhány gyűjtőponton folyna a hulladék begyűjtése, ide pedig a lakóknak maguknak kellene valahogy elszállítaniuk a kidobni kívánt lomot. Ez praktikusan úgy nézne ki, hogy a MOHU előre értesítené egy-egy kerület lakóit, hogy egy adott időszakban (forrásaink szerint ez valószínűleg egy hét lesz) a kerület néhány közterületén (jellemzően parkolókban) áll majd néhány kukásautó, amelyekbe a kukások bepakolják és elszállítják. Ha valaki nem képes megoldani, hogy elszállítson vagy elszállíttasson mondjuk egy kitört lábú asztalt vagy elnyűtt kanapét, annak a jelek szerint a nyakán fog maradni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.