LENGYEL LÁSZLÓ: MAGYAR MESSIÁSOK

NÉPSZAVA
Szerző: LENGYEL LÁSZLÓ
2024.12.01.

Az ezredforduló után a magyar választók Messiásváróvá lettek. Jöjjön a politikai valláspótlékot, a nem-hívő társadalomnak hitet adó vezető, aki nemcsak szóban, hanem tettekben is elvisz az ígéret földjére, megteremti a földi paradicsomot. Mert „Sósabbak itt a könnyek / S a fájdalmak is mások…” A huszonegyedik századi magyar Messiások, Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc vagy Magyar Péter nem túlfeszített lényeglátók, mint Kossuth Lajos volt, mert éppen a lényeg, az egész, az összkép hiányzik világlátásukból, ellenben a társadalmi vágyakat, sérelmeket, szenvedélyeket fogalmazzák, feszítik hitté. Együtt mozognak, együtt éreznek azzal a magyar új világgal, amelyben az elszigetelt individualista, hitetlen, önérdekét pontosan számon tartó elkezd hitbéli, érzelmi közösséget, valláspótlékot és védelmet keresni a maga számára a hiteltelen intézmények fölött az Istenné vált emberben, a vele egy nyelvét beszélő, sérelmét értő és felkaroló Messiásban.

Meglepetés a magyar Messiáskeresés és a Messiások megjelenése. Ha korábban senki nem képzelte, hogy a két évszázadon, forradalmakon és ellenforradalmakon, háborúkon átment társadalom elfogad maga felett önként egy mindenható megváltót, egy vezető Messiást, ma már el se tudjuk képzelni a politika mezőt valamire való Messiás nélkül. Nem volt igazi Messiása 1848-nak – Petőfi vagy Kossuth mítosza, messianizmusa a bukás után jön létre –, még kevésbé 1918-nak és 1919-nek, vezér nélküli fordulat volt 1945 és 1956, ahogy nincs Messiása, de még igazi vezetője sem 1989-nek. S bár volt némi kultuszuk a hosszan kormányzó rendszergazdáknak, Ferenc Józsefnek, Horthynak, és kikényszerítve Rákosinak, de Kádár János tüntetően anti-Messiás volt. Bizony új Magyarország az a Magyarország, amely az elmúlt húsz-huszonöt évben megteremtette a személyi kultusz politika szerkezetét, amelyben a népet személyesen vezető Messiás szükségszerűséggé és nélkülözhetetlenné válik. S bár kellenek a Messiás szerep betöltéséhez képességek és tudások, mégis tudnunk kell, hogy nem e személyes karizmatikus képességek vagy akaratok teremtették vagy teremtik a politikai Messiást, hanem a nép vágyai és akarata.

A Messiásvárás összekapcsolódik az ezredforduló utáni nemzedékváltással. A második világháborútól a hatvanas évek elejéig húzódó „nagy nemzedék” nem élt át háborút, de átélte a legnagyobb társadalmi átváltozást, átrétegződést, ahonnét az első munkás, paraszt származású gyerekek fölkerültek, s átélte gyerekként 56-ot, a megtorlást és a konszolidáció felemás kispolgárosodását. Ez a vertikális hatalmi rendszerben feltörekvő, ám a második gazdaságban horizontálisan szerveződő nemzedék, amelynek volt húsz éve, hogy maga és családja életét felépítse, homo kadaricusként, állandó alkuban, kiegyezésben, életforma-nacionalistaként önbizalmat szerezzen, majd elbizonytalanodjon a válságban. Ez az érdek- és értékkereső nemzedék klubokban, körökben, szakmai közösségekben egymást és a pragmatikus megoldásokat kereste, nem a kívülről jött mindentudót, valláspótlékot vagy Messiást. Ezért volt a nyolcvanas éveknek sok programjavaslata, szakmai egymásra találása, gyakorlatias fogyasztói – osztrák – álma, s nem ideológiája, forradalmi népe és Messiása. Ennek a nemzedéknek kellő tudás- és erkölcsi tőkéje volt, hogy főszereplője legyen a rendszerváltásnak...

ITT OLVASHATÓ