Szerző: L. RITÓK NÓRA
2024.12.06.
Szeretnénk mindenhova karácsonyt vinni. De ez azért nem olyan egyszerű, ha az ember nem csupán a kríziskezelés, az adományozást végzi, hanem az elmozdulást támogatná, az aktivitást építené, hogy másfajta életstratégiák rögzüljenek legalább a következő generációban. Ez ugye az a fejlesztő segítségnyújtás, ami alapvetően megkülönbözteti a szociális munkánkat a simán adományozást végző szervezetektől.
Ebben alapvető, hogy vannak olyan lehetőségek, melyeket azért kínálunk, hogy tudásbővítést, készségfejlesztést adjon, bepótolva mindazt, amit sem az iskolarendszer, sem a saját családjuk nem adott meg nekik, és az már egy aktivitás, ha ezekhez kapcsolódnak. Ezeknek a színtere a közösségi foglalkozás, amit hetente rendezünk, változtatos témákkal, egyre inkább építve az ő kezdeményezéseikre.
Emellett kínálunk mikroközösségi foglalkozásokat is, ami kicsit árnyaltabb, mert sok esetben itt szolgáltatásokat vesznek igénybe, térítés nélkül persze, tehát ez már önmagában egy adomány. Ilyen pl. a főzőklub, ahol a fejlesztésben elkészült ételeket a család fogyasztja el. Vagy a kézimunka klub, ahol a megtanult horgolás alapján készülő holmik eladásra kerülnek, és az ebből befolyó pénzt megkapják a készítőik. Tehát aki kapcsolódik ezekhez, kap is valamiféle juttatást. Vagy ott vannak az otthon készíthető kis hímzések, melyek méret szerint vannak beárazva, és jövedelmet adhatnak annak, aki él ezzel a lehetőséggel.
Szolgáltatásnak tekintjük a felkereső jellegű családmentori területet, hiszen ilyenkor a fejlesztésen kívül valamennyi pelenkát is adunk a babáknak… ami nem fedezi a heti szükségletet, de valamennyit belőle igen. És szolgáltatás maga a tanoda is, ahol szintén térítésmentes a fejlesztés, legyen az logopédiai szolgáltatás, vagy korrepetálás matekból, vagy angolból.
Szolgáltatás a kiskertprogram is, hiszen szántással, vetőmaggal segítjük azt, aki kapcsolódik, sőt, az egész időszakban mentorálja őket a kolléganőnk, hogy sikeres legyen a termés. Aminek még a feldolgozását is megtanítjuk…
Szóval, mikor az aktivitást, a bevonódást próbáljuk meg a lehető legobjektívebb módon értékelni, akkor muszáj különbséget tenni azok között a bevonódások között, amiben valami javadalmazás van, attól, amiben nincs, és mégis jönnek rá.
Próbáljuk hát nézni a “sima” közösségi rendezvények látogatottságát. De ez sem egyszerű. Van, aki egész évben, szinte mindig jött, negyven fölött van a heti foglalkozásokon való részvétele aránya. Más csak húsz körüli alkalommal jött el…de közben tudjuk, hogy sokszor ment el alkalmi munkára, hogy a gyerekeinek a beiskolázására pénzt keressen. És ugye nekünk a mobilitást is támogatnunk kell. Ha egyáltalán ott volt, mert erre nincs rálátásunk, hiszen az ilyen alkalmi munkák a fekete zónában szerveződnek.
Van, aki azért nem tudott jönni, mert kórházban volt, megműtötték, hetekig lábadozott. Nyilván nem várhatjuk el tőle, hogy jelen legyen. Aztán ott van a “beteg a gyerek” történet, ami azért mindig árnyalódik, mert a beteg közben az utcán focizik, tehát annyira nem igényel felügyeletet, hogy a szülő ne tudna egy órára eljönni a kultúrházba…
Ilyenkor, december közeledtével mindig sokkal többen jönnek a közösségi foglalkozásainkra, hiszen tudják, akik az Igazgyöngyhöz kapcsolódnak, ők a gyerekek megajándékozásán túl, családi csomagra is számíthatnak majd a karácsonyi ünnepségen. De év közben nem, vagy csak nagyon ritkán jöttek. Ha most arra a szabályra hivatkozunk, amit a közösséggel közösen állapítottunk meg, hogy az alkalmak legalább 60%-án legyenek jelen, akkor ez nyilván nem teljesül. (Bár ebben a közösség a 70%-ot javasolja, mi inkább lejjebb toljuk, mert szeretnénk a motivációt erősíteni.)
Tudjuk tehát, hogy van ebben az egészben egy számítás is, de nekünk, fejlesztőknek azt kell szem előtt tartanunk, hogy a bevonódást szeretnénk támogatni, tudva (és ezt az évek gyakorlata már bizonyította), hogy ha itt vannak, akkor hat rájuk az, ami a foglalkozásokon történik. Minden pozitív közösségi változást ennek tudhatunk be. Először számításból jönnek, majd kiderül, szeretnek itt lenni, mert olyan dolgok történnek, amelyeket ők is élveznek.
Mert a szegénységben ez égett be: mit lehet érte kapni. Ez a belépő, mint ahogy a legutóbb is írtam. Az, hogy önmagáért tegyen valamit, csak úgy, pláne, hogy másért, hosszú folyamat. Most pontosan látjuk ezt egy fiatal nőnél, aki most kezdett el járni, számítva arra, hogy így bekerül abba a körbe, ahol a problémái megoldásához segítséget remélhet, de alig tud illeszkedni. Beszól a többieknek, csúnyán beszél, nem tartja azokat a közösségi szabályokat, melyet a többiek már természetesen működtetnek.
Nos, ebben a sokpontú folyamatban, amiben az egyén és a kisebb-nagyobb csoportok szükségleteihez illeszkedő fejlesztések folynak, kell valahogy becsatornázni a karácsonyt, az ajándékokat, a szeretetet, az örömöt.
Az természetes, hogy ebből a gondolkodásból a gyerekek kimaradnak. Ez ugyanis a felnőttek bevonódását, életstratégiaváltását segítő hatásrendszer, és egyetlen gyerek sem sérülhet érzelmileg a miatt, hogy mondjuk a szülők milyen módon zárkóznak el, vagy esetleg kapcsolódnak hozzánk. Minden gyerek megkapja az ajándékát, függetlenül attól, hogy a szülei élnek-e a lehetőségekkel, vagy sem. Most, mikuláskor is így volt ez.
A szülőknél pedig, bár nagy viták voltak a fejlesztő csapaton belül a következetes, de valamennyire mégis megengedőbb szempontrendszer kialakításán, meghoztuk a döntéseket. Minden egyes családot végigelemezve, mert mindenhol mások a problémák, a szempontok. Nehéz, hogy egyszerre maradjunk motiválók, következetesek, és mindenki számára elfogadható igazságosság szerint adjunk karácsonyi csomagot.
És (ez már a kollégáim védelmében behozott szempont volt) arra is gondoltam, hogy örömteli, cirkusz nélküli legyen az ünnep. Mert pontosan tudom, megtapasztaltam, mennyire amortizáló tud lenni, amikor hulla fáradtan a végére érünk az adományozásnak, a saját családunkra még semmi energia nem jutott, és akkor jön egy telefon, amiben minősíthetetlen stílusban ordítják az emberre, hogy mit képzelünk, mert a szomszéd csomagjában volt delikát, az övében meg nem…
Ezt az egészet nem látja csak az, aki az adományozási lánc végén szolgáltat. Ezernyi szempont, amire figyelni kell. És lépésről lépésre kialakítani a közösségi örömöt, elfogadást, a karácsony üzenetének befogadását minden emberben. Ott is, ahol a nyomorúság elhomályosítja az igazi emberi értékeket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.