2024. december 19., csütörtök

ITT TÉNYLEG ARRÓL VAN SZÓ, HOGY EGY DURVA KOMMENT MIATT A RENDŐRSÉGEN KÖTHETSZ KI

TELEX
Szerző: DÉVAI LÁSZLÓ
2024.12.19.


Az országgyűlés kedden elfogadta az online agresszió visszaszorítását célzó törvényjavaslatot, így az január 1-től hatályba is lép. Az új törvény értelmében akár egy év börtönnel is szankcionálható az, aki „nagy nyilvánosság előtt elektronikus hírközlő hálózat útján olyan kifejezést, ábrázolást vagy kép- és hangfelvételt használ vagy tesz közzé, amely beazonosítható személlyel vagy személyekkel szembeni erőszakos halált okozó vagy különös kegyetlenséggel elkövetett büntetendő cselekményre irányuló szándékot vagy kívánságot fejez ki”.

A tervezetet még november 19-én nyújtották be, az indoklásában többek között az szerepelt, hogy a gyűlölködő megnyilvánulások, kommentek sértik az érintett személyek emberi méltóságát és rombolják a közügyek megvitatásának kultúráját. A Fidesztől és a kormánytól meglepő ez az aggodalom, hiszen Orbán Viktor 14 éve működő politikai gépezete a folytonos harcon és a rendszeresen újra felbukkanó ellenségképeken alapszik. A miniszterelnök mindig csatázik, hol Sorossal, hol a brüsszeli bürokratákkal, hol a nemzetközi spekulánsokkal. Ebben a cikkünkben például több mint 70 ellenséget gyűjtöttünk össze, akikkel Orbánnak meg kellett valamilyen módon küzdenie.

A javaslat abból a politikai közösségből érkezett, amelynek például az a Bayer Zsolt is fontos tagja, aki rendszeresen gyűlöletkeltő módon kommentálja a közéleti eseményeket. 2006-ban egy Magyar Nemzetben megjelent, az olaszliszkai lincselésről szóló cikkében például arról írt, hogy egy cigány gyerek gázolása esetén ne álljunk meg, hanem „tapossunk bele a gázba”. Ehhez azt is hozzátette: „Ha elütünk egy gyereket, álljunk meg. S ha gyülekezni kezdenek körülöttünk az állatok, használjuk bátran a fegyverünket.”

A közbeszéd állapotát nemcsak az alakítja, hogy a benne szereplők hogyan nyilvánulnak meg, hanem az is, hogy pontosan milyen az a közeg, amiben megnyilvánulnak. A magyar kormány rengeteg pénzt költ például arra, hogy meghatározza a témákat, a legjobb példa erre talán a kormányközeli influenszerekből álló Megafon létrehozása. Az idei európai parlamenti választások előtt, március 21. és április 19. között közel 200 millió forintért hirdette a kormány a megafonos tartalmakat a Facebookon. Ezek a tartalmak rendszerint erősen ingerlő, központilag megírt, kormányzati álláspontot szajkózó panelekből állnak, és a stílusuk nagyon is alkalmas arra, hogy heves kommentelésre késztessék a felhasználókat.

Alapvetően persze dicséretes, hogy a Fidesz aggódik „a közügyek megvitatásának kultúrájáért”, védeni igyekszik az emberi méltóságot, és ezért fellép az internetes agresszió ellen. De álljon itt a kormánypárt két politikusának friss online megnyilvánulása már abból az időből, amikor a javaslatot be is terjesztették az Országgyűlés elé. December elején a fideszes Budai Gyula a pécsi Menczer-Magyar csörte után azt írta: szerinte ideje lenne egy lángost adni Magyar Péternek, amivel egyértelműen arra utalt, hogy valaki megüthetné a Tisza Párt elnökét. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője pedig arról szavaztatta a követőit a Facebookon, hogy szerintük mi legyen az országjáró fórumára bejelentkező újságíróval: a lehetséges válaszok között volt, hogy verőlegényekkel dobassák ki vagy esetleg „egy kis lincshangulat épp elég lenne”. Kocsis állítása szerint ezzel csak Magyar Péterre reagált, aki több rendezvényére nem engedett be vagy küldetett/dobatott ki onnan propagandistákat/újságírókat, illetve nyilvánosan és lehallgatott magánbeszélgetéseken szidta őket, például azt mondta, hogy „belököm őket a Dunába”.

Ebbe a környezetbe érkezett meg az új törvény, aminek a Telex által megkérdezett jogász szerint olyan tág az értelmezési kerete, hogy tényleg a rendőrségen találhatja magát az ember, ha agresszív kommenteket enged meg magának...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.