2024. december 2., hétfő

EGÉSZSÉGÜGY ÉS OKTATÁS HELYETT INKÁBB A NER-NEK ÉS AZ AKKUGYÁRAKNAK ADJA A KÖLTSÉGVETÉSI SZÁZMILLIÁRDJAIT AZ ORBÁN-KORMÁNY

NÉPSZAVA
Szerző: PAPP ZSOLT
2024.12.02.


A jövő évi büdzsében mindössze 329 milliárd forint állami beruházási kiadással terveznek, ezeknek a pénzeknek a jelentős része jellemzően kínai, esetleg dél-koreai akkumulátorgyárak támogatását szolgálja, a másik cél a NER-cégek életben tartása megrendelésekkel.


A tervezetben közúti beruházásra például mindössze 88 milliárd forint jut, ám vasúti fejlesztésekre még ennél is kevesebb, alig 20 milliárd. A vasúti felújításra az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) fejezetében további 30,1 milliárd forint van, e két forrásból kellene életben tartani a vasúti infrastruktúrát. A lerobbant MÁV pályahálózat és járműállomány fejlesztésére léteznek tervek és ígéretek, amelyek az Orbán-kormány későbbi hitelfelvételekből akar majd finanszírozni. Ugyanakkor a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának felújítását kínai hitelből finanszírozza a kabinet, ennek terhére 2025-ben 196,6 milliárd forintot terveznek elkölteni, vagyis négyszer annyi pénzt, mint amit a teljes MÁV hálózat felújításra és fejlesztésére terveznek. A kivitelező egy kínai-magyar konzorcium, amelynek magyar tagja Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozik. A projekt egy kínai beruházás része, amely a görög kikötőket kötné össze az európia piacokkal a kínai teherforgalom számára. A vasútvonal teljes felújítása mintegy 1000 milliárd forint, amely a becslések szerint pénzügyileg több száz év alatt térülne meg.

Nem csak a kelebiai vasútvonal felújításán keresztül, hanem a közúthálózat fenntartása révén is gazdagodnak a kormányhoz közelálló NER- milliárdosok. A gyorsforgalmi úthálózat fenntartására jövőre a kormány 370 milliárd forintot tervez elkölteni a költségvetési törvény szerint. Mint ismert, a közútfenntartási tevékenységet a kormány 35 évre koncesszióba adta Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltségeibe tartozó a magántőkeaalapoknak. A szerződést 2022-ben kötötték meg a Themis Magántőkealap, a Konzum PE Magántőkealap, az Opus New Way Magántőkealap, az Opus Bridge Magántőkealap, a Cronus Magántőkealap, a Vesta Magántőkealap, a Via Magántőkealap tulajdonában lévő MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt -vel. A MKIF jövőre 370 milliárdot kap az államtól arra, hogy a szükséges útfelújítási munkálatokat elvégezze. Ugyanazt a feladatot az elmúlt évtizedekben egy állami cég látta el. Arról már korábban beszámoltunk, hogy a jövő évi költségvetésből a kormány 120 milliárd forintot tervez fizetni a városligeti Dürer Park irodaházakat fejlesztő cégnek, amely Garancsi István és Tiborcz István érdekeltségébe tartozik...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.