2024. december 19., csütörtök

CSAK IDÉN A GYERMEKVÉDELMI DOLGOZÓK EGYHARMADA TÁVOZOTT A SZAKELLÁTÁSI INTÉZMÉNYEKBŐL - A 793 GYERMEKOTTHONI CSOPORT BŐ 10 SZÁZALÉKÁT ÖSSZEVONTÁK VAGY BEZÁRTÁK

NÉPSZAVA
Szerző: MUHARI JUDIT
2024.12.19.


Idén 1804 dolgozó távozott a gyermekvédelmi szakellátási intézményekből, ehhez képest az összes betöltött álláshely jelenleg 6016. Erről tájékoztatta lapunkat a Belügyminisztérium, amelynek adatsorából így kiderült, hogy arányaiban a gyermekotthonokban, lakásotthonokban dolgozók csaknem 30 százaléka hagyta el ebben az évben a pályát, emellett 64 gyám jogviszonya is megszűnt.

Az okokra nem tért ki a tárca, így az nem derül ki, hogy hányan távoztak a kegyelmi botrány nyomán idén kötelezővé vált kifogástalan életvitel vizsgálat miatt. Ahogy arról sincs adat, hogy hány intézményi dolgozó, gyám és nevelőszülő tölti jelenleg felmondási idejét.

Augusztus végén a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) – ez a szervezet felel az állami intézmények működéséért – még azt írta, akkor a vizsgálatra kötelezett dolgozók 6 százaléka, 265 munkavállaló távozott a gyermekvédelemből, 137-en megtagadták a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 128-an pedig kérték jogviszonyuk megszüntetését.

A Belügyminisztérium most azt is közölte:

az 1804 távozó helyére csak 1 487 új dolgozót sikerült felvenni, ám arra nem tért ki, hogy az új munkavállalók mennyi ideig dolgoztak, tehát maradtak a rendszerben, esetleg pár hét, vagy hónap után továbbálltak.

Annyi viszont biztos, hogy 317 távozó helyére még ideiglenesen sem találtak senkit.

A tárca megjegyezte: minden olyan gyermekvédelmi intézményben, ahol üres álláshely van, azok feltöltésére folyamatos erőfeszítéseket tesznek az intézmények...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.