2024. december 13., péntek

A BÉKEGALAMB ÉS A SÁNTA KUTYA

REZEDA VILÁGA
Szerző: Rezeda
2024.12.13.


Enyhe szavakkal föstve le a dolgokat, úgy fogalmazhatnánk, Orbán aktuális békemissziója egyre zavarosabb. Legfőképp az a fejezete, hogy kivel beszélt karácsonyi tűzszünetről, s erre ki mit válaszolt neki, természetesen nem az ő, tegnap is idézett előadásában, miszerint: „A magyar EU-elnökség végén újabb erőfeszítéseket tettünk a béke érdekében. Javaslatot tettünk egy karácsonyi tűzszünetre és egy nagyszabású fogolycserére. Milyen szomorú, hogy ezt Zelenszkij elnök a mai nap során egyértelműen elutasította és kizárta. Mi megtettük, amit lehetett!”

Ebben csupán az a csont, illetve a zavaró tényező, hogy az ukránok is olvassák miniszterelnökünk Facebook-oldalát, ahol közölni szokta, ami a fejében gőzölög, következésképp válaszolnak is rá, ami azonban a magyar sajtó túlnyomó rezsimpárti részében meg soha nem jelenik. Ez bevett szokás, de ma már szinte azt sem mondhatjuk, hogy az egész alávaló cirkusz a gombáknak szól, hiszen ők rég túlvannak már ezeken (is), és legfőképpen azzal foglalatoskodnak, hogy életben maradjanak a nekik hazudott Kánaánban.

A bolti akciókat nézik, és nem kegyelmes urunk közösségi oldalát olvasgatják. Így nagy valószínűséggel, ahogyan ma már az sem jut el a tudatukig, hogy Orbán Viktor békegalamb jelmezben szarik a sakktábla közepére, így azzal sem foglalkoznak, hogy az ukránok csípőből cáfolják mindazt, amit Orbán és decens csapata róluk és a nevükben elmondott. Pedig éppen ez történt. „Ukrajna nem is mondhatott nemet a magyar javaslatra, ami karácsonyi tűzszünetet kezdeményezett, ugyanis egyáltalán nem kaptak ilyen javaslatot.” – Így az ukrán reakció.

Mindemellett a mimagyarok a magyar kormány kommunikációjából azt sem tudhatták meg, holott talán fontos lehetne, hogy amikor a mi békegalambunk Putyin cimborájával diskurált telefonon, ott az hangzott el, hogy a Kreml „továbbra is kizárja a konfliktus békés rendezésének lehetőségét”. Ezek után talán érdekesnek mondható, hogy az ebben a kontextusban fölbugyogó összes szart az ukránokra igyekszik kenni doktorminiszter urunk, és bár annyiszor föltettük már a kérdést ennek kapcsán válasz nélkül, miért, most megint meg kell tennünk.

Több aspektusból is. Mert és ugyanis az oroszok kihasználva Orbán bődületes hazugságát, az ő nyomán két kézzel mutogatnak az ukránokra: „Zelenszkijnek a közösségi médiában megjelent reakciójából, valamint környezetéből ítélve az ukrán fél elutasította Orbán minden javaslatát” – mondta Peszkov, Kreml szóvivő, amiben az is érdekes, hogy diplomáciában nem nagyon szoktak a Facebookra hivatkozni, mert ott sok minden megjelenhet, aminek köze sincs a valósághoz. Mint ahogyan a sánta kutya most is elszaladt, miniszterelnökünk pedig itt maradt.

Vizsgálandó lehetne Orbán és az oroszok fura szimbiózisa önös érdekből már csak azért is, mert ez az országnak sem a múltat nézegetve, sem a jelent vizsgálva, a jövőre pedig szinte gondolni sem merve egyáltalán nem jó, mi több, csak kára származhat belőle. Mint ahogyan már most is, de a jelek szerint ez sem doktorminiszter urunkat, sem a Fideszt nem érdekli, az okok azonban mindaddig ismeretlenek maradnak, amíg a Kreml nem borítja ki a gusztustalan tartalmú bilit. Amíg azonban Orbán olyan jó fiú, mint most is, ilyen nem történik meg...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.