Szerző: HALMAI KATALIN (BRÜSSZEL)
2024.12.16.
Már semmi sem menti meg Magyarországot attól, hogy két hét múlva elveszítsen valamivel több mint egymilliárd eurót (több mint 400 milliárd forintot) a 2021-2027 közötti európai uniós támogatásából. A hatóságok két év alatt sem hajtották végre a Brüsszel által befagyasztott pénzek feloldásához kötött feltételeket, ezért a pénzt végleg kiveszik a magyaroknak címzett borítékból.
Két forrásból is megerősített információink szerint nem járt sikerrel a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról hozott törvény novemberi módosítása sem, amelyet az Európai Bizottság (EB) már e hét elején visszadobhat.
Mint annak idején beszámoltunk róla, a tagállamok pénzügyminisztereiből álló EU Tanács 2022. december 15-én határozatot hozott, amelyben felfüggesztette a jelenlegi hétéves költségvetési ciklusban Magyarországnak jutó felzárkóztatási támogatások nagyjából egyharmadát, vagyis 6,3 milliárd eurót. Emellett megtiltotta az európai uniós intézményeknek, hogy támogatást nyújtsanak a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak, illetve az általuk fenntartott jogi személyeknek. Ezzel megfosztotta a 21 modellt váltott egyetemet attól a lehetőségtől, hogy a kifutó szerződéseiket követően részt vehessenek az Erasmus+ oktatási csereprogramban és a Horizont Európa kutatás-fejlesztési programban. A döntést azzal indokolta, hogy a jogállamisági elvek rendszerszintű megsértése nagy mértékben és közvetlenül érinti az uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást, valamint az Unió pénzügyi érdekeinek a védelmét. Magyarul: a közösségi forrásokkal elkövetett magas szintű korrupció nagyrészt büntetlenül marad, ami veszélyezteti az európai támogatások szabályos elköltését.
A tanácsi határozat részletesen felsorolta, hogy Magyarország az eljárás áprilisi elindítása óta milyen lépéseket tett a kockázatok felszámolására, és mely területeken adós további korrekciós intézkedésekkel, köztük jogszabályi változtatásokkal. Ezeket a döntéstől számított két éven belül részben vagy egészben teljesíteni, majd a teljesítésről az Európai Bizottságot hivatalosan értesíteni kell, hogy az ország ne veszítse el a zárolt pénz időarányos részét, ami jelen esetben valamivel több, mint egymilliárd euró. Mivel a magyarországi hatóságok nem tájékoztatták a biztosi testületet a milliárdok feloldását kiváltó módosításokról, és a hó végéig már valószínűleg nem is fogják, borítékolható a végleges pénzvesztés. Az összeg nem a brüsszeli kasszában, hanem a tagállamoknál marad, amelyektől le sem hívják az összeget. Ha jövőre és azután sem történik semmi, akkor a következő évek végén is komoly támogatások fognak eltűnni a Magyarországnak megítélt fejlesztési alapból egészen addig, amíg a 6,3 milliárd eurónak végleg nyoma veszik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.